UGYANAKKOR

Holló László kiállítása az Ernst Múzeumban

A debreceni festőművész teljes életművéből válogattak. – Hajdú-bihari Napló, 1967. február 26.

„A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Holló László Kossuth-díjas festőművésznek, a Magyar Népköztársaság érdemes művészének eredményes munkássága elismeréséül 80. születésnapja alkalmából a Munka-érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta” – adta hírül a Hajdú-bihari Napló. A kitüntetést Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta át.

A jeles alkalom apropóján Holló László életművéből reprezentatív kiállítást rendeztek Budapesten. A tudósítás szerint az idős mestert barátai, a kor más elismert művészei köszöntötték. A fogadást rendkívüli érdeklődés kísérte, így írtak róla: „A meleg ünneplés közepette – nem túlzás, de – tucatszámra kattogtak a fényképezőgépek riporterek és amatőrök kezében, jupiterlámpák égtek és szakadatlan berregett a tv kamera.”

Holló László festőművész 1969
Holló László – Fortepan / Bojár Sándor

„Holló László Debrecenben él, ’gyökeret eresztett’ itt, Móricz Zsigmond és Medgyessy földjén. Ahogy múltak az évtizedek, minduntalan emberlátó erővel, Móriczékkal rokon érzülettel ábrázolta – ábrázolja ma is – a magyar tájat, a tanyavilágot és igen sokszor saját arcát is, önportréi talán a legismertebbek” – méltatta munkásságát Pogány Ö. Gábor.

Mint írták, Holló három évvel korábban szerepelt utoljára kiállítással a nyilvánosság előtt, akkor is a fővárosban, a Magyar Nemzeti Galéria dísztermében, ahol grafikai műveiből mutatott be válogatott értékeket. A Napló értékelése szerint az a kiállítás is, csakúgy, mint a két évvel korábbi műcsarnoki tárlata, osztatlan sikert aratott. Az éppen bemutatott, több mint tíz termet megtöltő anyag kereken hat évtized terméséből került ki. Százegynéhány olajfestmény és csaknem félszáz grafikai kompozíció sorakozott a falakon. A legrégebbi, a „Ring Etelka” című alkotása, 1907-ben született, nagybányai stílusú tájkép volt. A kiállítás legfrissebb képén ellenben még alig száradt meg a festék. 

Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...