BEZÁR

Közösségi média

Halgazdálkodásra fogják hasznosítani a bezárt Macsi-Balcsit

A tófürdő megszüntetésében kormányzati szereplők is érintettek a Mi Hazánk szerint, az eddigi üzemeltetés kapcsán pedig törvénytelenségek is történhettek. Azt ígérik, küzdenek a tófürdő újranyitásáért.

Június 21-én tette közzé Youtube-csatornáján a Mi Hazánk Hajdú-Bihar megyei szervezete azt a videót, amelyben – többek között a Debreciner cikke alapján – bemutatták a Debrecen és Balmazújváros között található Látóképi Tófürdő, ismertebb nevén Macsi-Balcsi megszűnésének történetét.


Macsi-Balcsi - Látóképi Tófürdő - 2021. július

Polgár Tóth Tamás

Ahogy arról június 2-án elsőként, és a sajtóban máig egyedüliként beszámoltunk, a legutóbb 2019-ben megnyitott tófürdőt azért szüntették meg 40 év fennállás után idén végleg, mert a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV Zrt.) kérte a strandként történő működtetésre kötött üzemeltetői megállapodás megszüntetését. A kiegyenlítő tározó a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszer része, amelynek üzemeltetője továbbra is a TRV Zrt., ami azt jelenti, hogy pusztán tófürdőként nem kívánják üzemeltetni a tározót.


Macsi-Balcsi - Látóképi Tófürdő - 2021. július

NT

A halgazdálkodási hasznosítása várható


Vörös János,
a Mi Hazánk politikusa levelet írt az ügyben a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságnak (Tivizig). A létesítmény vagyonkezelője a válaszában közölte, hogy az illetékes hatóság a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény alapján halgazdálkodási vízterületté minősítette a tófürdő területét. „A jövőben halgazdálkodási hasznosítása várható a létesítménynek” – írták.

Vörös János furcsának nevezte az átminősítést, hiszen a Macsi-Balcsi területe eltörpül az ahhoz kapcsolódó, horgásztóként működő Látóképi-víztározóhoz képest. „Halgazdálkodási szempontból semmiképpen nem indokolt az, hogy éppen erre a tenyérnyi területre van szükség” – fogalmazott.


Macsi-Balcsi - Látóképi Tófürdő - 2021. július

NT

A Mi Hazánk politikusa szerint a Látóképi Tófürdő bezárásában befolyásos kormányzati szereplők is érintettek. Mindezt arra alapozza, hogy a TRV Zrt. vezérigazgatója, Bakondi György Patrik a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának, Bakondi Györgynek a fia, a Tivizig pedig közvetetten a Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztérium irányítása alatt áll. Feltételezése szerint továbbá komoly törvénytelenségek történhettek a létesítmény üzemeltetése kapcsán. Mint mondta, az üzemeltető teljesen elhanyagolta a rábízott vagyont. Vörös János azt ígérte, megteszik a szükséges jogi és politikai lépéseket, és küzdeni fognak azért, hogy a tófürdőt újranyissák.


Macsi-Balcsi - Látóképi Tófürdő - 2021. július

NT

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...