Ünneplik őket, pedig háborúpártiak voltak. Mit háborúpártiak, fegyvert fogtak, harcoltak is. Ha kellett, öltek. Álmagyarok. Némelyikük magyarul se tudott. Viszont egyikük sem volt akármilyen „sehonnai bitang ember”. Jobban belegondolva – ha nem is a szó legszorosabb értelmében – dezertőrök is voltak köztük. Olyanok, akik korábban a császár seregébe tartoztak, de kiléptek onnan, és inkább a magyarok oldalán harcoltak. Bizonyára nem azért, mert itt több pénzt kaptak.

Harcoltak egy olyan ügyért, olyan emberekért, ami, akik miatt nem lett volna muszáj. De ezt diktálta a lelkiismeretük. Szép magyar szó, kár, hogy sokak számára teljességgel ismeretlen.

Harcoltak, és nem is akárhogyan. Ferenc József 1849 tavaszán már nem állta volna ki a zabszempróbát. Kezdett rosszul állni az ügy. De mire valók a rokonok, barátok? Hát, persze, hogy a bajban lévőn segítsenek. Ezért aztán I. Miklós cárhoz fordult a császár.

Ha a következő soraimban tévednék, akkor máris tolom a felelősséget a történészprofesszorra, Pósán Lászlóra, aki valamelyik évben egy olyan március tizenötödikei beszédet rittyentett, amelyben volt minden, kivéve az 1848. március 15-i eseményeket. Viszont megtudhattuk tőle, hogy a szabadságharc leveréséért ki volt a felelős. Mit gondolnak, vajon ki? Elárulom, úgysem fogják kitalálni. A mocskos Nyugat. A császár ugyan kért segítséget a cártól, de Nyikolájnak momentán nem volt elegendő pénze. De nem akarta cserbenhagyni a kedves rokont, ezért szerzett valahonnan. Hát, nem a muzsikoktól tarhálta össze, annyi szent. Rothschild volt az, aki tudott pénzt adni. Ilyenek ezek a nyugati spekulánsok. Szóval, a szabadságharcot nem a császár, nem is a cár csapatai verték le, hanem tulajdonképpen a Nyugat. Ezt mind a történészprofesszortól tudom. Jómagam nem vagyok történész, de találtam egy ilyet is az interneten:

„Az orosz intervencióval kapcsolatban is lehetett olyan állítást olvasni, hogy azt a Rothschild-ok finanszírozták. Ez sem igaz. A régi keresztény angol Barings bankház adott nagy összegű kölcsönt a cári kormányzatnak 1849 tavaszán ’vasútépítésre”. Jelenleg a kutatók úgy tudják, ez volt az a pénzügyi alap, amin az orosz intervenció elindulhatott.”

Nos, cseppet sem kisebbítve a cár szerepét a szabadságharc leverésében, (hiszen nem aprózta el kis csapatokkal, hanem egészen komoly haderőt küldött) idézném, mit üzent Ferenc Józsefnek:

„Jó szíved és emelkedett szellemed jobban fog vezérelni, mint mindaz, amit mondhatnék neked. Igazságos szigort a vezetőkkel szemben, és kegyelmet a megtévedteknek, ezt látom egyedül megbízható módszernek a nyugodt stabilitás megteremtésére, ez minden, amit mondhatok.”

A fiatal császár azonban ezt az utasítást adta Haynaunak:

„…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.”

Adózzunk tisztelettel a hősök emlékének. Azon hősökének, akik a halált is méltósággal viselték, nem alkudoztak, nem rimánkodtak, nem könyörögtek az életükért. Csak meghaltak a magyar szabadságharc ügyéért. Ők, a háborúpártiak.

Lázár Vilmos főtiszt (ezredes)

Dessewffy Arisztid tábornok

Kiss Ernő tábornok

Schweidel József tábornok

Lovag Poeltenberg Ernő tábornok

Török Ignác tábornok

Lahner György tábornok

Knezić Károly tábornok

Nagysándor József tábornok

Gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok

Aulich Lajos tábornok

Damjanich János tábornok

Gróf Vécsey Károly tábornok

Debrecenben az „átkosban” mindannyiukról utcát neveztek el.