Gyors pénzügyi segítséget a helyi sajtónak – A Magyar Újságírók Országos Szövetsége közleménye

Most a túlélés a tét! Miközben a magyar kormány a határon túli elektronikus sajtó támogatására pályázatot írt ki – ami dicsérendő –, mintha megfeledkezett volna a határon belüli független helyi lapokról. Azokról, amelyek az elmúlt években korrekt tájékoztatással, oknyomozó írásokkal, a helyi civil hangok felerősítésével valódi közszolgálati feladatot láttak el. A működéshez szükséges pénzük elfogyott, a támogatói források kimerültek, sürgős támogatásra van szükség - olvasható a MÚOSZ közleményében.

A vészjelzések folyamatosan érkeznek. 

Az elmúlt hónapokban a Debrecinerről derült ki, hogy napi fizetési gondjai vannak. Ismeretes, hogy ez a helyi lap úttörő szerepet játszott a debreceni akkumulátorgyárak környezetet veszélyeztető működésének leleplezésében, a helyi lakosok tiltakozó hangjának felerősítésében. Mindez azonban nem elég a stabil megmaradáshoz. Mostanában a Borsod24-től és testvérlapjaitól érkeznek riasztó hírek: már a fizetés is akadozik… És akkor a többi független helyi lap aggasztó helyzetéről nem beszéltünk.

A demokrácia akkor stabil, ha az alapok is erősek, azaz a helyi civil társadalom aktívan képviseli érdekeit, érvényesíti akaratát. Ez nem megy helyi lapok nélkül, amelyek nyilvánosságot biztosítanak a helyi közéletnek, bemutatják a helyi hatalom valódi tevékenységét, pontos tájékoztatással lehetővé teszik a helyi ügyek nyilvános megjelenítését. Működésük maga a közszolgálat. Tisztességesen működő helyi lapok nélkül a helyi demokrácia is ingataggá válhat.

MÚOSZ

Most több helyen a túlélés a tét. Ezért a MÚOSZ felkéri az érintett kormányzati szerveket, hogy a sokszínű, korrekt tájékoztatás megőrzéséért a határon túli magyar lapok támogatásához hasonlóan sürgősen írjanak ki pályázatot a határon belüli magyar lapoknak is. Segítség nélkül ezek a lapok nem biztos, hogy túlélik a rendszerváltás kiteljesedését. Nélkülük viszont a helyi demokrácia alapjai gyengülnek meg. 

Nem alamizsnára van szükség, nem titokban odacsúsztatott segítségre, hanem a demokrácia érdekében tett ésszerű támogatásra. Remélhetőleg a már törvénybe foglalt Sajtóalap hamarosan működni kezd, s akkor stabil, kiszámítható kerettel, átlátható módon megkezdődhet a minőségi sajtó támogatása. Addig is azonban a túlélést biztosítani kell. Megmenteni könnyebb, mint újraindítani – zárul a MÚOSZ közleménye.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék