Május 10-én az Alternatív Közösségek Egyesülete (AKE) és a Fordulat közös szervezésében bemutatták Debrecenben is a Fordulat új lapszámát, ami Kultúra és kapitalizmus címmel jelent meg. A bemutatón Buka Virág Ilona, a Fordulat szerkesztője, Török Krisztián Gábor, a Modem kurátora és Béres-Áfra Zsuzsa szociológus, az AKE kulturális és civil programszervezője beszélgettek a kapitalista rendszerbe ágyazott kulturális fogyasztás és termelés viszontagságairól, különös figyelmet fordítva a kelet-közép-európai régiónak és a helyi, debreceni kérdéseknek.

Buka Virág Ilona a felvezetésében elmondta, a lapszám alapállítása, hogy a kapitalizmus termelés módjai és folyamatai a teljes társadalmi működést befolyásolják, hiszen a kultúrának minden szegmense ebbe az anyagi valóságba ágyazódott már. Erre a működésre az irodalmi kánonok kialakulását hozta példának, amelyeket szintén nagymértékben befolyásolnak a hatalmi viszonyrendszerek alakulásai. Kitért arra is, hogy a posztszocialista országok különleges helyzetben vannak ebből a szempontból, hiszen a filmgyártás területén munkálkodó óriásvállalatok gyakran ilyen országokba helyezik a termelést az olcsóbb, de mégis profi munkaerő reményében. A lapszám bevezető tanulmányában tematizálják az intézményekben működő kultúra és a hozzájuk kapcsolódó ideológiák fontosságát is, valamint az intézmények kiterjedt függési rendszerben való működését is vizsgálják. Buka a kulturális munkások helyzetét illetően említette Gregory Sholette „sötét anyag” párhuzamát, amely szerint a kulturális munkások viszonylag láthatatlanok, ahhoz képest, hogy milyen sokan dolgoznak kultúrához kapcsolódó területeken.

Béres-Áfra Zsuzsa bemutatkozásában elmondta, korábban olvasásszociológiával is foglalkozott, jelenleg a „debreceni kulturális elitre” fókuszál kutatási területe, az Alternatív Közösségek Egyesületénél programszervezőként dolgozik kulturális események megvalósításán. Kutatásának kérdései közé tartozik, hogy a debreceni kulturális intézmények vezetői, munkásai hogyan hatnak egymásra, hogyan befolyásolják a város kulturális működését és ez miként csapódik le a körülöttük élő befogadó közösségekre. Kifejtette, hogy gyakran az befolyásolja leginkább a kulturális intézmények látogatottságát, működésüket, hogy kik dolgoznak ott és ők hogyan próbálják megszólítani a célközönségüket.

Török Krisztián március óta dolgozik kurátorként a Modemben, munkáját erősen befolyásolja a szociológiai és antropológiai, valamint a társadalmi elkötelezettség iránti érdeklődése. Debreceni kurátorként fontosnak tartja, hogy felvegye a kapcsolatot a helyi kulturális termeléshez, fogyasztáshoz kapcsolódó közösségekkel, szervezetekkel, és beszélgessen velük arról, hogy mire van szüksége az itt élő közösségeknek, ehhez pedig milyen kurátori munkára lenne szükségük. Jó gyakorlatként említette az Olaszországban szerveződő kulturális dolgozók szakszervezetét, amely a járvány alatt formálódott, és remélhetőleg egy tartós szakszervezeti képviselet alakulhat ki a kezdeményezésből.

A helyi kulturális működésekre leginkább Béres-Áfra Zsuzsa reflektált, kiemelte, hogy mennyire fontos volt az Alternatív Közösségek Egyesületénél az állami forrásoktól való függetlenedés, hiszen ez biztosítja azt, hogy szabadon választhatják ki, mit engednek be a saját intézményükbe. Ilyen rendezvényként említette a Verzió filmfesztivált is, aminek a képviselői évek óta próbáltak Debrecenben is helyet szerezni a dokumentumfilmjeik vetítéseinek, ez korábban sikertelen volt, végül az AKE fogadta be a rendezvényt és szervezett programokat az emberjogi dokumentumfilmek köré. Problémaként vetette fel, hogy a helyi önkormányzat döntései nem átláthatóak jelenleg, bár a hivatalos stratégiák mindenki számára elérhetőek és letölthetőek, a kommunikáció a különböző döntési folyamatokról elenyésző. Példaként említette a kusza folyamatokat, melyek során a Latinovits Színházból Csokonai Fórum lett, s a változtatás okai még mindig nem világosak a legtöbb debreceni kultúrafogyasztó számára. Az Alternatív Közösségek Egyesületével közösen tervezik jelenleg egy részvételi akciókutatás megvalósítását, amely ezekre a problémákra, a helyi kulturális szféra átláthatatlanságára koncentrálna annak érdekében, hogy a fogyasztók, a művészek és a kulturális szakemberek több információhoz jussanak az őket érintő területekről.

Török Krisztián a Modemnél és a városban töltött két hónapjára reagálva elmondta, azt tapasztalja, hogy a debreceni nagyobb kulturális intézmények között létezik egy bizonyos fokú kommunikáció, de nincsenek összehangolva a munkafolyamatok. Lát jó közelítéseket az intézmények között, hiszen fontos együttműködések vannak, mint például Don Tamás, a Modem kurátora és a Déri Múzeum közös munkája a Holnemváros kiállítás kapcsán. Török saját munkája során azt próbálja felmérni, hogy a kisebb kulturális munkát végző közösségek, intézmények hogyan integrálódhatnak a nagyobb, domináns intézményekbe. Szerinte Debrecen méretéhez képest a zenei szcéna viszonylag jól működő rendszer, amely bár bizonyos emberek vállán nyugszik, tudja támogatni a fiatal művészeket és megjelenési platformot biztosít számukra. Az irodalom kapcsán kiemelte az Alföld folyóirat tevékenységét, amely rendkívül sokat tett a város korábbi, negatív irodalmi megítélése ellen a folyamatos minőségi irodalmi termeléssel. Kurátorként hisz abban, hogy intézményes rendszeren belül kell dolgoznunk, szerinte az elmúlt 12 év annak a bizonyítéka, ha magukra hagyjuk az intézményeket, akkor nem történik érdemi változás körülöttük.

Béres-Áfra Zsuzsa erre reagálva ismét az átláthatatlanság problémáját említette, hiszen a városvezetés kezdeményezése, hogy különféle művészeti ágak képviselőivel beszélgessenek, remek indulás, de ezen találkozók esetében sem világos, kiket és miért hívnak meg, az pedig igen fontos lenne, hogy nyomon tudjuk követni ezeket a döntéseket. Török Krisztián is megerősítette, hogy az együttműködés, a közös munkálkodás folyamatának megtanulása és a szereplők összeszoktatása lenne a legszükségesebb lépés egy jobb, átláthatóbb, szervezettebb debreceni kulturális élet létrehozásához.