Állásnélküli diplomás fiatalok és debreceni gazdák várták a miniszterelnököt a Vármegyeházán Debrecenben. Az egyre súlyosbodó válságtünetek kezelését kérték tőle. Az Aranybikában rendezett nagygyűlésen Bethlen és Gömbös is konszolidált megoldások mellett érveltek. – Az Est, 1933. január 31.
UGYANAKKOR
„Ezt a nemzetet nem csendőrszuronnyal, hanem becsületes magyar szóval kell vezetni” – Gömbös Gyula miniszterelnök látogatásán beszélt Bethlen István
A nemzeti egység pártjának 1933-as országjáró körútján Gömbös Gyula miniszterelnök elérkezett elődjének, gróf Bethlen Istvánnak kerületébe. A közvélemény nagy érdeklődéssel várta Gömbös Debrecen városával való találkozását – a miniszterelnököt Bethlen István is elkísérte, aki első ízben állt mellé a szónoki emelvényre – írta meg Az Est.
Az esemény külsőségeiből az újságírók arra következtek, hogy hamarosan fontos politikai esemény színhelye lesz a cívisváros. A résztvevők feszülten figyelték Bethlen és Gömbös kézfogását, melyet melegnek és barátságosnak írtak le, és melyet a közönség tapssal üdvözölt. Az Est újságírója szerint „a volt miniszterelnök valósággal szálláscsinálója volt Debrecenben Gömbös Gyulának, és olyan barátsággal mutatta őt be kerületének, amely minden félreértést eloszlathatott: Bethlen István és Gömbös Gyula között politikai ellentéteket szítani nem lehet, a két politikus a legteljesebb harmóniában kíván együttműködni”.
Állásnélküli diplomás fiatalok és debreceni gazdák várták
Az Aranybikában rendezett nagygyűlés előtt a miniszterelnök a Vármegyeházán találkozott küldöttségekkel. Elsőként a debreceni gazdák jöttek, képviselőjük, Baltazár Dezső református püspök egészséges, bátor cselekvést sürgetett a gazdák által reklamált nagy adó- és kamatterhek ügyében. Gömbös miniszterelnök válaszában arra kérte a város gazdatársadalmát, „ne fussanak délibábok után”. Fontosnak vélte, hogy a gazdák megértsék, panaszaikat harmonikus megoldásokkal lehet hatékonyan rendezni – kiemelte, legfontosabb célja az államháztartás egyensúlyban tartása, nem vásárolhat magának népszerűséget az adócsökkentések ígéretével.

Másodsorban a diplomás állásnélküli fiatalság küldöttsége várta a miniszterelnököt. Ezen a beszélgetésen már Bethlen István is jelen volt, aki a terem bejárata ajtófélfájának támaszkodva hallgatta az ifjúság szónoklatait. A küldöttség a munkanélküliség jelentette problémákra hívta fel a figyelmet. Gömbös nyugtatólag válaszolt, elmondta egy hónapon belül jön a nyugdíjtörvény, amely megszünteti az álláshalmozásokat, bár nem hallgatta el, hogy a probléma megoldása bonyolult, mivel az ilyesfajta tevékenység gyakran papírnyom nélkül történik.
Az államháztartás kiegyensúlyozásában láttak kiutat a válságból
A fogadást követő nagygyűlésen először Bethlen István intézett beszédet a jelenlévőkhöz. A volt miniszterelnök a gazdasági válságról szólt, elmondta, „amíg a világkrízis tart, Magyarországnak is szenvednie kell”. Ennek ellenére Bethlen a közterhek csökkentése mellett érvelt: úgy vélte, a biztos piac kialakítása a válságból való kibontakozás legjobb lehetősége. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy „az adózás terén valami újabb nagyszerű eszmét várni nem igen lehet”. Végezetül kijelentette: „ezt a nemzetet nem csendőrszuronnyal, hanem becsületes magyar szóval kell vezetni”.
Gömbös Gyula miniszterelnök beszédében nagy hangsúlyt fektetett a kiegyensúlyozott megoldások melletti advokációra. „Veszedelmes játékot űz a tűzzel az, aki a nehéz helyzetnek politikai és gazdasági vámszedője akar lenni. Elhoztam Debrecennek kilencvenhetedik pontomat, a lelkiismeretességet!” – mondta.
Az esemény végeztével Gömbös Hajdúböszörménybe utazott, Bethlen István pedig visszamaradt Debrecenben. Az Est munkatársa előtt azt mondta, holnap Budapestre utazik, majd pár napi tartózkodás után vidékre utazik és nem fog már bekapcsolódni a politikai életbe.
Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.