UGYANAKKOR

Debrecenben is megalakult az új ellenzéki párt helyi szervezete – ügyvédek, volt bírák az alapítók között

„A nemzeti párt büszke lehet, mert Debrecen polgárai sem felülről nem kapnak intést, sem a sajtó külön nem buzdította őket, hanem megalkották a pártot, mert érezték, hogy szükség van a megalakításra.” – Budapesti Hírlap, 1893. február 13.

A Nemzeti Párt országszerte szervezkedett 1893-ban – ilyen tartalommal olvashatók jelentések a korabeli újságokban. Debrecenben is megindult a párt helyi szervezetének kialakítása. A Pesti Hírlapban január 10-én jelent meg rövid hírként, hogy Debrecenben „tizen, kik eddig pártonkívüliek és nemzeti pártiak voltak, nemzeti párttá szervezkedtek s kötelezték magukat párthívek gyűjtésére”. 14 nappal később, a Budapesti Hírlap már a debreceni nemzeti párt megalakulásáról ír. Az itt foglaltakból kiderült: a szervezet ekkor nagyjából 50 tagot számlált, bár saját szervezetük még nem volt, elnökjelöltként Korniss Ferenc nyugalmazott törvényszéki elnököt emlegették. 1893. február 13-án ismét a Budapesti Hírlapban olvasható tudósítás a debreceni fejleményekről: „A nemzeti párt, az előkészítés rövid, de eredményes munkája után, ma szervezkedett és mint tömör párt állott ki a síkra.”

Fortepan / Bor Dezső

Mint írták, a párt debreceni szervezetének tagsága többnyire a város értelmiségéből, ügyvédekből, kereskedőkből, földbirtokosokból állt. A szervezet alakuló gyűlését az Aranybika dísztermében tartották meg, melyet nagy érdeklődés övezett. A gyűlést Korniss Ferenc nyitotta meg. Komlóssy Arthur ügyvéd – akit még ezen a gyűlésen a szervezet titkárává neveztek – indítványára ideiglenes elnöknek választották Kornisst.

A volt törvényszéki elnök ismertette a párt a programját. Elmondta, a pártnak küzdenie kell a kormány ellen. Felszólította a párt tagjait, hogy a győzelem érdekében először is foglaljanak el minden lehetséges pozíciót a városban és a vármegyében. Második célként az országos nemzeti párt győzelmének kivívását tűzte ki célul. Kijelentette, a párt azért fog győzelemre jutni, mert olyan férfi vezeti, aki kimagaslik a kortársai közül. A kijelentést a közönség „Éljen Apponyi Albert gróf!” felkiáltásokkal üdvözölte.

A program ismertetését követően az időközben megérkező Horváth Gyula országgyűlési képviselő kapott szót, akit a közönség heves éljenzéssel üdvözölt. A képviselő ismertette a párt megválasztott tisztviselőinek névsorát, továbbá elmondta, a törekvéseik sikerének elérése érdekében „fegyverbarátságot” ajánlanak függetlenségi pártnak. Az újonnan alakult szervezet tagjait este nyolc órára bankettre várták.

Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...