BEZÁR

Közösségi média

„Büszkék lehetünk arra, hogy még létezik a helyi média” – Átlátszó/Mértékblog

Sok a nyitott kérdés és már most látszódik, hogy nem lesz könnyebb helyi médiát csinálni, mint eddig volt.

Kerekasztal megbeszélést szervezett a Mérték Médiaelemző Műhely 2022. május 19-én Helyi média – van jelene, lesz jövője címmel. Babos Attila a Szabad Pécs, Huszka Imre a Kapos -T, Porcsin Zsolt a Debreciner és Roznár Gyöngyi a Nyugat képviseletében válaszolt Polyák Gábor, a Mérték vezetője kérdéseire – ismerteti a Mértékblog.

Mérték Médiaelemző Műhely

mertek.atlatszo.hu

Babos Attila szerint minek másnak lenne jelene és jövője, mint a helyi újságírásnak, Porcsin Zsolt viszont onnan közelítette meg a kérdést, hogy az újságírók akarnak-e még újságot írni, az olvasók pedig olvasni, mivel lehetséges, hogy a reformkor óta hasonlóan működő rendszer az utolsó évtizedeit éli.

Huszka Imre szerint a média kritikussága fontos, ő maga újságíróként nem tudja megtenni, hogy ne emeljen hangot fontos témákban, függetlenül attól, hogy kormánypártiakat vagy ellenzékieket érint. Roznár Gyöngyi büszkén említette, hogy a Nyugat.hu-t százezres facebookos követői között mindkét szavazótáborból vannak, ők pedig nagy munkával és sok konfliktussal, de elérték, hogy nem egy véleménybuboréknak írnak.

A nehézségeket is felsorolták a résztvevők: mindenki részéről igény lenne még több probléma- és megoldásközpontú újságírásra, és arra, hogy ne csak a fővárosi újságok kapjanak figyelmet és támogatást, hanem a helyi média is, mert ha nincs helyi média, megszűnik az ellenőrző szerep.

A beszélgetés végén mindenki részéről felmerült az igény a kooperációra, ennek formájáról még tágabb körben egyeztetnek a helyi média szereplői, de már többféle együttműködési lehetőség és igény felmerült.

További részletek a Mértékblog beszámolójában olvashatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...