A Térey Könyvünnep keretein belül szeptember 18-án, pénteken mutatták be Debrecenben, a Méliusz Könyvtárban Borbély Szilárd Egy növény emlékezete című posztumusz esszékötetét. A 2014-ben elhunyt debreceni költő, író, irodalomtörténész írásaiból összeállított könyvről Krupp József irodalomtörténész, a közel 600 oldalas kötet szerkesztője, valamint Valastyán Tamás filozófus beszélgetett. A kötetből Szántóné Fábián Krisztina olvasott fel részleteket.

A rendezvény elején egy hangfelvételt játszottak le, amelyen Borbély Szilárd egy kiállításmegnyitón arról beszélt, a szüleit ért rablótámadásnál jelenlévő szobafenyő segítette az emlékezetét vesztett apját abban, hogy tudása legyen a történtekről. „Apám egy növény emlékezetét használta fel arra, hogy a trauma jótékony törlését legyőzze. Amikor elpusztult a szobafenyő, apám is feladta” – fogalmazott a kötetben is szereplő, A megmaradás törvénye című megnyitószövegben.

Valastyán Tamás szerint a kötetben szereplő szövegek párbeszédet folytatnak az életmű más alkotásaival, főleg a lírai darabokkal. Úgy látja továbbá, Borbély publicisztikai szövegeiben is markánsan jelen van a növényi, nem emberi létezőkkel való viszony. Krupp József is úgy látja, a költő számára kezdetektől fontos volt ezeknek a figyelembe vétele: virágok, fák, madarak, pillangók jelentek meg már az első esszékötetében is.

Krupp kifejtette, a most megjelent esszékötet címe kétértelmű. Egyrészt jelenti a növény aktív emlékeztetét, amely irracionális, nehezen hozzáférhető, másrészt a növényre való emlékezést, az emlékezetben való megtartását, megőrizve a saját aktív emlékezetét, ezáltal sok-sok rétegen keresztül Borbély Szilárd életének a tapasztalatait is. A lejátszott megnyitóbeszédről elmondta, ez a költő egyik utolsó szövege, 2013-ban írta, és azok a kérdések foglalkoztatják benne, amelyek már a Halotti pompa című verseskötetében is jelen voltak.

Krupp József elmondta, még Borbély életében, 2012-ben jelent meg a Hungarikum-e a líra? című kötet, amely nemcsak esszéket, hanem kritikákat is tartalmazott, ők azonban úgy döntöttek, hogy a műfaji homogenitást figyelem előtt tartva kevés kivételtől eltekintve csak az esszéknél maradnak. Ezeket nagyjából tematikus rendben közölték az Egy növény emlékezetében.

Valastyán Tamás úgy látja, sokféle szakmából származó sokféle ismeretet, tudást tárgyal az esszéiben Borbély, miközben hihetetlen érzékenység, és a világra való nyitottságból eredő figyelem, koncentráció jelenik meg a szövegeiben. Eközben azonban elliptikusság is jellemző rájuk, helyenként szűkítetten értelmezi a jelenségeket. Krupp erre azzal reflektált, hogy amikor a Valastyán által kritizált szövegeket írta, még csak a 20-as évei közepén, végén járt Borbély, amikor nem állt a rendelkezésére az a gondolkodói eszköztár, amelyre szükség lett volna a nagy témák feldolgozásához.

Egy közönségkérdésre adott válaszában Krupp kifejtette a szüleivel szembeni rablógyilkosság történetének lezáratlansága, a bűnösök el nem ítélése és a rendes nyomozás hiánya olyan feloldhatatlan problémákat okoztak, amelyekkel Borbély próbált kezdeni valamit a szövegeiben, ez azonban lehetetlen vállalkozás volt. Ilyen nagy próbálkozás volt szerinte a Halotti pompa is.

Valastyán Borbély Szilárd hitét gyönyörűnek és paradoxnak nevezte, ugyanis az nyitott a jövőbeli jézuskrisztusi eljövetelre, miközben a jövőből érkező események borzalmakkal terheltek. Mint mondta, a költőt nagyon érdekelte a megigazulás, a boldogság felé nyitottság, az üdvtörténet.

Az Egy növény emlékezete a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg, ez az esemény volt az első bemutatója.















