Aranybika Kollégium Debrecen?

Szeptembertől bevonatnák az egykor híres szállodát az egyetemi kollégiumi rendszerbe. Levelet írtak a miniszternek. Szikra - szó szerint.

Dombi Mihály, a Szikra Mozgalom debreceni szervezetének elnöke levelet írt Ruff Bálintnak, Magyarország Miniszterelnökséget vezető miniszterének, miniszterelnök-helyettesnek. Alább szó szerint közöljük.

Tisztelt Ruff Bálint!

Örömmel értesültem róla, hogy Önt éri a megtiszteltető feladat az MCC konszolidálására. Az alapítvány egyik legjelentősebb vagyoneleme a debreceni Aranybika, egykori hotel, ami már 2021 óta az MCC kollégiumaként üzemel.

Információink szerint a több száz szobás épületben jelenleg 80 hallgatót szállásoltat el az MCC, úgy tudjuk, hogy közöttük Debrecenben lakó diák is van.

Ezzel szemben a Debreceni Egyetem, mint az ország legnagyobb egyeteme, melynek beiskolázási körzete teljes Kelet-Magyarország, minden évben a kollégiumi jelentkezők 80%-át kénytelen elutasítani.

Fotó: Koppányi Szabolcs

Ez a jelentkezők családjára és a debreceni albérletpiacra is indokolatlan terhet ró, ezért kérem, hogy az egyetemmel kezdeményezzen tárgyalásokat a ‘Bika’ teljes, egyetem felé történő megnyitásáról szeptembertől, és bevonásáról a kollégiumi rendszerbe.

Az Aranybika kiváló kollégium lehetne:
minden egyetemi kampusz 15 percen belül elérhető!
– nincsenek parkolási igények, ezért a főtér kiváló az egyetemista közönségnek
a közel 300 férőhely azonnali segítséget jelent a debreceni albérletpiacon az árak megregulázásában!
a belvárosi kkv-k forgalma azonnal fellendülne, a Cívis Ház Zrt. több üzletet is ki tudna adni!

A kollégiumi férőhelyek bővítése fontos politikai üzenet lehet egy olyan városban, ahol az elmúlt tíz évben csak bontották a kollégiumokat.

Üdvözlettel:

Dombi Mihály

a Szikra Mozgalom debreceni helyi szervezetének elnöke

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Címkék