BEZÁR

Közösségi média

Alapítványi kézbe kerülhet a Debreceni Egyetem

A Corvinus és az SZFE sorsára juthat az ország egyik legnagyobb egyeteme.


Debreceni Egyetem

NT

Több, különböző karokon dolgozó forrásunktól úgy értesültünk, hogy a kormány döntött a Debreceni Egyetem és más felsőoktatási intézmények alapítványi átszervezéséről. Információink szerint az egyetem már idén augusztus elsejétől az új modell szerint fog működni. Cikkünk írásakor az intézmény honlapján egyelőre semmilyen információt nem közöltek az átszervezésről. Kérdéseinket elküldtük az intézmény sajtóirodájának és az illetékes minisztériumnak is. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

A Debreceni Egyetem alapítványi átalakításának szándékáról már régóta pletykálnak az intézményben és a városban. Az országban hasonló rendszer szerint működik 2019 óta a Budapesti Corvinus Egyetem, valamint 2020 nyarától a Színház- és Filmművészeti Egyetem is. Az utóbbi intézmény átalakítása az oktatók és a hallgatók ellenállásába ütközött, októberben Debrecen főterén is demonstráltak az egyetemfoglalókkal szolidaritást vállaló debreceni egyetemi polgárok és a helyi lakosok.

KÖSZÖNJÜK a támogatását azoknak, akik segítették a munkánkat 2019-ben és 2020-ban! Számítunk rájuk és másokra is 2021-ben, hiszen együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert 2021-ben! Köszönjük!


Sajtószabadság - Debreciner

Debreciner

Ajánljuk szíves figyelmedbe heti hírlevelünket, amiben legfontosabb publikációinkról és a Debreciner szerkesztőségének háttérmunkálatairól, kiadónk akcióiról adunk tájékoztatást! Itt lehet feliratkozni!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...