A turista most hiába keresné a sokat emlegetett nyájakat, csak itt-ott láthat egy-két disznófalkát vagy a ménest, amint éppen jártatják. A jószágot téli szálláshelyre terelték, november vége felé még a kísérleti célból tartott szürkemarha is fedél alá húzódott Ohaton – olvasható riportban.

Alig beszéltünk eddig másról, mint a lábas jószágról, pedig ki tudja, hányszor mondtuk vagy írtuk, hogy a mai Hortobágy már nem a nomád hagyományokat őrző ősi puszta, hanem a modern gazdálkodás újonnan meghódított területe, gazdaságilag hasznos kultúrnövények hazája.

És ebben van is sok igazság, a legfontosabb mégis az, hogy a Hortobágy végeredményben hű marad hajdani jellegéhez és – bár új módon – az állattenyésztés hatalmas bázisa lesz. Vagy tán ma is az már. Negyvenezer juhról, 3200 szarvasmarháról tudnak számot adni a Hortobágyi Állami Gazdaságban, s ezek a számok emelkedni fognak évről évre a perspektivikus elképzelések szerint.

Hírül adtuk régebben – folytatódik a cikk –, hogy a lótenyésztés egyre hanyatlik a pusztán, gyérül, ritkul a mátai ménes. Ezúttal pedig azt kell tudatnunk, hogy a Hortobágyon „eredeti jogaiba állítják vissza” a lovat, s több lesz belőle, mint a korábbi években bármikor. A jövőben az állami gazdasághoz tartozik a kungyörgyi telep is, ahol a méncsikókat nevelik, idomítják. Ezúttal mintegy 200 méncsikó tartózkodik ott, azok már a gazdaságnak hajtanak hasznot, ugyanis felnevelésük és betanításuk után értékesítik őket. Minőségük, tulajdonságaik alapján osztályozva 30-40, sőt 50 ezer forintot is adnak majd egyért-egyért.

Van itt más különleges jövedelemforrás is. Nevezetesen a magyar perzsaprém, amit a karaküllel keresztezett magyar rackajuh egykétnapos bárányának lenyúzásával nyernek. Ez már nem újdonság, évek óta „termeli” a gazdaság a magyar perzsát. Az 1961-es évben is mintegy 250 bárányprémet adtak el a Hortobágyról.

Hogyha már itt tartunk, említsünk meg még egy hortobágyi kincset, amely egyébként is időszerű, mert most van a szezonja. A nádról van szó, amelynek kitermelése manapság folyik a halastavak tájékán. Sok-sok ezer kéve nádat termelnek itt ki évről évre, s ez a munka igen sok embert foglalkoztat. A halastavak környékén már mindenfelé látni az egymásra rakott nádkévéket.

Húznak a vadlibák – s izgalmas időszak ez a vadászembernek. Nem is lehet szobát kapni manapság a csárdában. Most például brazilok jártak itt, vadlibázni jöttek ők is. Bizonyára érdekesnek, egzotikusnak találták ezt a különös magyar pusztát. Bár a Hortobágy sajátos szépségei bennünket is megragadnak, mi ezért elsősorban mást látunk benne: javaink, jövendő gazdaságunk egyik forrását – olvasható az 1962-es riportban.

Az UGYANAKKOR rovatunkban debreceni kötődésű korábbi újságokból jelenítünk meg aznapi írásokat. A rovat szerkesztője Papp Dávid. Az UGYANAKKOR további cikkei itt olvashatók.