Mottó: Az életünk napról napra gyorsul, és ha valaki képtelen megbirkózni ezzel a gyorsulással, akkor azt fogja érezni, hogy valami rettenetesen félrecsúszott körülötte a világban. Ráadásul, ha nem tudja, miből ered ez az érzés, bele is betegedhet. Ian Douglas

Mostanában nagyon, de nagyon tudok irigyelni embereket. Ők általában bigott keresztények, akik boldogok (vagy üdvözültek), mert ők, a lélekben szegények mindent Istentől kérnek, mindent Istentől remélnek, mindenben Istenre számítanak, minden dolgukat Isten elé viszik. Semmit nem tulajdonítanak maguknak, amit elértek; nem önmagukban bíznak, nem magukra büszkék, nem magukkal elégedettek, ha valami sikerül. A 24.hu. írt erről egy cikket, ahol értelmesebben le van vezetve ez a „boldogok a lelki szegények” dolog, amit Máté evangéliuma 5 fejezetének 3-as verse tartalmaz.
Szóval felismerem-e bűnös és méltatlan állapotomat, érzem-e, hogy megváltásra szorulok, avagy lelkiekben öntelt vagyok (alapvetően egy erős szubjektum), aki magának könyvel el sikert és bukást egyaránt. Sokan félreértelmezik magát a gondolatot: olyankor említik, amikor valakit annyira elvakít a saját butasága, hogy mindenkinél jobbnak, okosabbnak hiszi magát. Sokszor én is így vagyok vele.

Hogy miért gyógyítom az Önök és a saját agyamat olyan dolgokkal, amihez nem értek? Őszinte leszek: mert keresem a helyem és a dolgom egy olyan felgyorsult világban, ami inkább káosz, mint isten országának a másolata. Ugorjunk! Emlékeznek még a 90-es évek filmjeire? Ezeknek volt eleje, volt vége, volt tartalma, tetőpontja, valamiféle megoldása és mondanivalója. Két óra alatt. Megismertük a szereplőket, vagy elítéltük, vagy tudtunk velük azonosulni. Nézzenek meg mostanában egy filmet! Tulajdonképpen semmi. Semmi! Beszéljünk minél csúnyábban, kapkodjunk, mint állat, szexeljünk, mint az őrültek két percet, aztán húzzunk el az űrhajóval valahová felfedezni valamit, vagy megmenteni egy fajt, miközben az emberi fajtájú társaink ezt pont meg akarják akadályozni, és lőnek ránk. Okééé-oké! Kibírható hollywoodi elemek, amik nélkül nincs film, de tessék mondani: muszáj úgy pörgetni az eseményeket, hogy az embernek szétszáll az agya a figyeléstől, és rosszul van a felpörgetett, gyors beszédtől, a milliónyi effekttől, miközben a film eseményszála csak vonszolódik, szertefoszlik, befejezetlen, nincsenek a karakterek kidolgozva, az eseménysorok lezárva, és amikor vége a filmnek, tele van az ember ideggel és kérdésekkel! Muszáj ezt? Szoktak régebbi Star Treket nézni? Mit szólnak a Star Trek: Discovery-hez vagy az új Picard-részekhez. No, ezt a különbséget boncolgassák!

Ugyanezt a felgyorsult világot láthatjuk a való életben is. A mostani generáció már a nagy orosz-ukrán lődözés előtt is – annak ellenére, hogy mit harsog és harsogott a magyar propaganda – hát… inkább élt a virtuális térben, mint a valóságban. A stabilabban állók elkezdtek többet keresni, a kevésbé stabilak pedig szegényedni. A megélhetés és az albérlet ára szívósan és drasztikusan emelkedett, a magyar állam nem épített bérlakásokat, álságos intézkedéseivel sikerült elmélyíteni a szakadékot magyar és magyar között úgy, hogy aki eleve jobb helyzetben volt (volt munkája, háza, lakása, autója), annak még többet adott, cserébe darabokra szaggatta a szociális hálót és a munkára valamilyen oknál fogva képteleneket durván elszegényítette, akiktől mostanában szerzik meg a gazdagabbak az utolsó vagyonelemeiket.

Tipikus modern rablókapitalizmus, annak minden hibájával, ami Magyarországon folyik. És élünk bele a virtuális térbe, amíg tehetjük. Hát persze, hogy félreértelmezzük a „boldogok a lelki szegények” gondolatot. Hát persze, hogy azt hisszük, hogy jó a hülyéknek, a gátlástalanoknak, az erőszakosoknak, mert nem kell gondolkodniuk, csak sunyin kirabolniuk a gyengébbeket a társadalom minden szintjén. Erőszakos és sunyi Candide-ok. Nonszensz, de ez az igazság. Minden úgy jó, ahogy van, minden úgy igaz, ahogy az M1-en halljuk, Orbán Viktor a mi nagy nemzetvezetőnk. Igaz, hogy egy kicsit durván nacionalisták vagyunk, igaz, hogy évtizedek óta, elmeharcot vívunk mindennel és mindenkivel, igaz, hogy a társadalmi berendezkedésünk eldeformálódott, illiberálissá váltak a nézeteink, de minden úgy jó, ahogy van… Percről percre élünk, a kapcsolataink másokkal egyre szürkébbek lesznek, a csoportdinamikák lelassulnak, nincsenek igazi közösségek, mindenki úgy érzi, hogy magára van hagyva, teli vagyunk depressziós emberekkel, akiket senki nem kezel és csak mi vagyunk, a szűk családunk és az egyébként szétalázott, hülyévé tett egónk, ahol mi vagyunk a legkülönbek mindenkinél, és képesek lennénk durván bántalmazni a másikat csak azért, mert tudjuk, hogy tulajdonképpen a túlélésért küzdünk háború nélkül is, állandó harcban a mindent elfedő propaganda szövetjén, és könnyű megszokni a jót, elveszíteni annál nehezebb.

Háború! Valószínűleg nem csak a magyar köztársaságra (ha van még) igazak a fenti tételek. Felgyorsult világban élünk, automatizmusok és mesterséges intelligenciák által alakított életterekben, társadalmi és gazdasági elemzések sokaságában izgulnak a gazdagok, mindenütt ellenségeket sejtve a vagyonukra. Lehet, hogy ezek a mesterséges intelligenciák elemeztek úgy, hogy az igen befolyásos embereknek el kellett gondolkodniuk a világ gazdasági újrafelosztásán.

Amúgy minden olyan kicsiben, mint nagyban. Húzzunk pénzt valamiből, hogy mi legyünk az erősebbek, a gazdagabbak! Játszunk a vírusokkal. Gyártsunk vakcinákat! Néhányan öngyilkosok lettek, mások nagyon, de nagyon meggazdagodtak, és a társadalmak elfogadták a rabszolgaságot. Háborúzzunk! Nem elég már a Közel-Kelet, csesztessük kicsit az oroszokat. Az oroszok pedig csesztessék az ukránokat. Mind a két ország tele van kiaknázatlan nyersanyagokkal, kőolajjal, földgázzal, búzamezőkkel, élettel-élelemmel. Végül is mindegy, hogy ki nyer, mert nem nyerhet egyikük sem. (Most meg az olaj- és gázvezérek rövidéletűek!) Mindenkinek van „barátja”! Ukrajnának a nagy menő Amerika és az Európai Unió, Oroszországnak pedig Kína és a feltörekvő, nagyszámú, energiaéhes volt gyarmat. Keverjük össze jól a lapokat! A háborúhoz közeli országok kapjanak idegbajt, féljenek, sunyiskodjanak. A politikusok játszmázzanak. Játszanak „ki bírja tovább”-ot! Ők nem lesznek éhesek.

Most azt látjuk, hogy az oroszokat akarják gazdaságilag tönkre tenni, hogy megszégyenülve elveszítsék nimbuszukat és hagyják abba az agresszorkodást. Persze nagy ára van. No, nem nekik, hanem a társadalmak adófizetőinek. (Egy világjárvány után, amikor már akkor is kizsigerelték őket, dollármilliárdokkal tartozik minden állam „valahova” valakinek.)
Most a tét egy eurázsia fehér hatalom egy diktátorral, Putyinnal az élen, vagy az Európai Unió durva meggyengítése saját önkeze által az USA javára.

Bár ki nem állhatom Orbán Viktor álladóan idegesítő propaganda-hadseregét, gyűlölöm azt a tűagyú szemétkedéseit, azt ahogy a döglött ellenzéket rugdalja maga előtt, mint a lószart, ahogy belehipnotizálja az emberek agyába a sok sületlenségét, a sok gyűlöletet és tiszta 1984-et csinált az országból, mégis el kell ismernem, hogy – valószínűleg önérdekből – a hipnotizált Magyarország érdekeit is képviseli. Merthogy Orbán Putyint szolgálja, Kína talpát nyalogatja, Hagymácska rohangászik a szovjet utódállamok diktátoraihoz kenyérért, közben az Európai Unió tagjai vagyunk, akiket kritizálnak, és sokszor joggal. Hatalmas szolgalelkűség ez a magyar politika képviselői részéről. Két szék között ki tudja mikor fog a padlóra esni ez a kis ország, ahol egy Budapestet ért pitty-putty esetén azt sem tudná a nép, hova szaladjon, ha megszólal a sziréna. Nálunk katasztrófavédelem van, nem katasztrófaelhárítás. Le van építve a polgári védelem is.

Már másodszor játszik Orbán Viktorék kezére február 24. óta a történelem. Az orosz-ukrán háború kitörése igen jókor jött nekik, amikor az elbutított népet azzal ijesztgették, hogy az ellenzék elviszi a fiaiakat a háborúba (tiszta blődség, de benyelte 1984 magyar népe), most pedig az, hogy valakiknek (de különösen az USA-nak) jól jövő gazdasági embargók tényleg nem vezetnek máshova, mint oda, hogy az egyébként is szétzüllesztett, mesterségesen életben tartott magyar gazdaságot teljes padlóra küldik. Ebből a földre kényszerített helyzetből visítozik malac módjára a magyar politika, és tesz úgy, mint ha háborúzna, a hülye. És vannak, akik benyelik, hogy mi mindenkinél különben vagyunk!

Nem látni a fától az az erdőt! Bárki győzhet a „ki bírja tovább” versenyben. (No, nem mi! Mi csak veszíthetünk!) Mert ez a jelenlegi Európát érintő világgazdasági játszma erről szól. Egyébként, nem 10-20 ezer halottja lenne Ukrajnának, ahol második világháborús eszközökkel zajlik egy háború, miközben olyan modern fegyverek vannak már, amikkel városokat lehetne percek alatt a földdel egyenlővé tenni.

Felgyorsult a világ! Most vesszük észre a globalizáció nemtelen hatásait. Meg kéne állni és gondolkodni. Nagyon gyorsan le kéne cserélni a világot irányító vezetőket egy békepárti, értelmes, kevésbé telhetetlen rétegre! Persze nem lehet. Aranyuk csörög, nevet, mesterséges intelligenciáik érzékelik a dolgok menetét, információ-hegyeket dolgoznak fel percek alatt, és mi közeledünk a semmibe. Isten pedig alszik. Mert boldogok a lelki szegények, ergo Magyarország boldog, vagy üdvözülni fog. Mi mind sérültek vagyunk. Mi, magyarok. Bőrszínre, nemre, fajtára, vallási vagy felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül. Legalább egymást kéne jobban tisztelnünk ebben az igen zavaros világban!

Nézzék el nekem, ha kicsit káoszos, amit leírtam. Elemezzék! Úgy is itt mindenki elemez.