A magyar közéleti színpadon éppen ez történt, sőt még „ezebb”. Mindezt előrebocsájtva nem kérdőjelezem meg a kormánypárt úthengerének könyörtelenül sikeres erejét. Az elismerésem azért nem fejezem ki, mert a tíz éve egyfolytában és most is nyertes Fidesz eddig sem kormányzott, hanem látványosan, pökhendi módon bemutatott minden olyan galádságot, amitől egy normális, korszerű kabinet nagyon távol tartja magát. Bár ez a tény sokakat egyáltalán nem zavart meg a voksoláskor. Talán több, a hivatalos médiában elhallgatott tettükről aligha tudtak. Döntésüket így is, úgy is tiszteletben kell tartanunk.

Ugyanakkor csak bujkál bennem a kisördög. Mármint ha mégsem a bevezetőben idézett: „ha nem ez a forgatókönyv” érvényesül. Természetesen szándékom szerint a realitásokon belül maradva.

Szóval szerintem egyetlen tényező nehezíthette volna meg Orbán egészpályás, sőt a lelátóra kitüremkedő letámadását.

Mégpedig abban a képzeletbeli esetben, ha Putyin fél évvel később indítja (a korábban már eldöntött) brutális támadását Ukrajna ellen.

Ez esetben Orbán légüres térben tett hazafias kirohanásai egyszerűen értelmezhetetlenné váltak volna a legegyszerűbb választó számára is. Hisz abban az esetben mi indoka lett volna olyan szlogeneknek, miszerint nem engedünk magyar katonákat harcolni, nem fognak magyarországi fiatalokat mások háborújába küldeni. És így tovább. Ezen „békepropaganda révén”, hisz az orosz agresszió jó ideje tart, sikerült a miniszterelnöknek a magyarok védőkarabélyának feltüntetnie magát. S a hangzatos propagandaszólamok elhitették a szavazók túlnyomó többségével, hogy Orbán az egyetlen ember, aki képes megvédeni az országot. Sőt tevőlegesen kivonni bármilyen, leginkább csupán médiahasználatra szánt fenyegetés veszélye alól.

Szóval amennyiben Orbán leghatásosabb ütőkártyája hiányzott volna a paklijából, kénytelen lett volna másik olyan veszélyt kreálni, amely ellen csak ő védheti meg hűséges választóit. Ám nem volt rá szüksége, hisz bőven elégnek bizonyult az emberek félelmére játszania. Amely nagy mértékben megalapozatlan ugyan, de ennél nagyobb csúsztatást, „füllentést” naponta hallunk tőle.
Akárhogy is Vae victis vagyis „Jaj a legyőzötteknek”. Mégpedig annyira jaj, amelyet a magyar demokrácia (már amikor nagyjából hasonlított a modern államforma lényegét adó parlamenti demokráciához) még szinte soha nem élt át. Igaz, ma az sem biztos, inkább megkérdőjelezhető, hogy egyáltalán sikerül-e túlélnie. Annak az embercsoportnak, amelyet jelenlegi szétszóródott formájában most túlzás lenne ellenzéknek nevezni. S aligha megjósolható, hogy mikor formálódik újjá. Ha egyáltalán..

(A jegyzetet a miniszterelnök közösségi oldalán megjelent választási hirdetésekkel illusztráltuk.)

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!