Mottó: Az újságírás lényege azt megírni, amit nem akar valaki nyomtatásban látni. Minden más csupán propaganda. George Orwell

Visszaugrom az időben 2012-ig. Túl voltam a 2010-es választásokon, amikor is az LMP képviseletében próbáltam meg valami új felé törni, érezni, hogy a fehér értelmiségi emberek között helyem van, amikor azt mondom, hogy félre a megkülönböztetésekkel, legyen a politika színvak. Esélyünk sem volt, de imádtam álmodozni. Végül is a kis pártocska bejutott a parlamentbe, én nem. Sőt az önkormányzati választások idejére megvonta pártunk és kormányunk a passzív választójogomat is, annyira rettegett a volt rendvédelmisektől. Alkotmányba foglalták, hogy a leszereléstől számított három évig a rendőr például nem vállalhat politikai képviseletet. Csak azért három, mert a győri Borkai Zsolt nem lehetett volna fideszes polgármester, ha öt év visszamenőlegesen a penzum. Csendben voltunk.

Rá két évre a nyugdíjas létünktől is megfosztott minket a kormány, és szolgálati járandósággá degradálta azt, amiért a törvény betűje szerint megdolgoztunk. Erről többet most ne! Csak annyit, hogy azóta a legmagasabb személyi jövedelemkulcsnak megfelelő összeggel „csökkenti” az állam a vacak járandóságomat, ami adható, tehát el is vehető. Így köszönte meg Orbán Viktor és Pintér Sándor 25 év munkáját nekem. Buktam. Megsemmisültem. 2012-től havonta meglopnak.

2012-ben Zsigó Jenőnek, a Roma Parlament (egyesület) vezetőjének politikai tárgyú elemzéseit volt szerencsém meghallgatni a Tavaszmező utcában. A hely szelleme engem magával ragadott. Festmények mindenütt a falakon, valamiféle retro hangulata a világnak, amelyről ma azt fogalmaznám, ennyit engedtek a roma kultúrának, és mégis az volt a romák nemzeti múzeuma és szellemi központja azoknak, akik érteni is akarták, hogy népszinten mi történik velük. Az alapjogi dekrétum 25 pontját elemezgettük, amit a szociológus végzettségű mester alkotott. Csodálatos előadásokat hallottam tőle, és ezek a gondolatok később meghatározták a cselekvési irányaimat is. Ma már nincs Tavaszmező utcai központ. A fideszes hatalom ledózerolta, amit pedig a helyébe ígért, soha nem építette fel. A szellemisége is csak azokban él tovább, akik valaha odatartoztak. Bennem is.

Nagyon messziről indítok, úgy érzem! Mindegy is. Alkalmatlan tárgyon alkalmatlan eszközzel nem lehet elkövetni emberölést sem, ha az alany nem ember vagy már halott. Mindegy is. Egynéhányan megpróbáltuk kétszer is feléleszteni a roma politikát. 2018-ban írtam egy programot, ami a mester és a Város mindenkié mozgalom alapgondolataira épült. Köszönöm Hídvégi B. Attilának, hogy legalább a nyoma megmaradt. Pórbáltam az esélytelen nyugalmával egyszerűen és érthetően fogalmazni, persze pénz és propaganda nélkül nem lehetett elültetni a fejekben már így sem, hogy mit kíván a cigány értelmiség. Végül kamupárt lettünk, semmi egyéb. Nem sikerült. Ma sincs politikai képviselete közel egymillió embernek – egy erősen nacionalista országban.

A mindent letaglózó kormánypropaganda mára megölte a demokratikus reményeket is. Program nélkül is hatott. 2022 áprilisában a félelem és a Stockholm-szindróma aratott. Persze kellett hozzá az is, hogy a végig nem egységes ellenzék, egy előkészítés nélküli összegyúrt politikai massza nem tudta visszaadni a határozott rendszerváltás gondolatát, és sokat hibáztak. Nagyot hibáznak most is, amikor a saját egységük hibáit nyíltan feltárják, ahelyett, hogy megmaradtak volna legalább látszatban egységesnek. Ez a remény négy évre elveszett.

Politikusok. Amint véget árt a választás, a saját nótájukat fújják. Hiába volt a jó program, ha a lebutított emberek nem értették meg, hogy mi a pálya. Hiába volt minden, ha az egységes kommunikáció és megjelenés hiányzott. A vezér a vezérrel szembeállítás értelmetlen dolog volt egy állami propagandával szemben. Hiába volt minden már attól kezdve, hogy nem a nép választotta meg egy adott emberanyagból a képviselőjelöltjeit! Nagy hiba volt. Nagyon nagy!
Pedig nincs más út, mint egy merőben más elvek mentén működő politikai társulás, és hit, amely nem pártpolitikai érdekek mentén tagozódott be a fejekbe. Persze, aki bejutott a parlamentbe, ma már az íróasztalát fogja és majd beszél sületlenséget ahelyett, hogy magára hagyná a nyerteseket, és agitálná az embereket az utcán 2026-ra.

Én magam is reményvesztett vagyok. Ahol egy ismert cigány zenész és egy showman az etalon, ott nem lesz roma politika. A kormánymédia hatalma, az M1 befolyásoló szerepe, a háborús hazug propaganda, a komoly kiadásokkal látszólagos jóléti kormányintézkedések mindenkire hatottak. No meg, hogy háborús fenyegetettség körülményi között az emberek inkább az állandóságra voksolnak, még ha az maga az elnyomó rendszer is. Sajnos azt érzem, hogy az Ukrajnában dúló háború gyilkosságai sem ütik át a magyar kormányzati propaganda falait. A látszatszeretet megvan az ukránok iránt, de az agyakat még sokáig a Fidesz-propaganda mentén lehet csak megérteni, értelmezni. Az emberek mára már beárazzák a gazdasági válságot, ami majd elfedi a sok-sok súlyos gazdasági bűncselekményt, ami valójában hátráltatta a magyar emberek demokratikus haladását, fejlődését. Sokaknak elég, hogy jobban élünk (lehet, hogy nemsokára csak éltünk), mint 12 éve. Kivéve azt a 3,5 millió rendkívül erősen megvezetett szegény embert, akikről régen lemondtak, akik közül sokak képesek voltak mégis a befolyásolás mentén az elnyomójukra szavazni.

Most hagyni kell a sors folyását, és várni. Most fel kell készülni lélekben arra (mert máshogy úgy sem lehet), hogy a kormány irányít, és mi azt tesszük, amit a kormány akar. Most már nem lehet más a politika, mint túlélni. Mindegy az eszköz. Ha a kormány átvisz minket ezeken a nehézségeken, újra piedesztálra emelkedik. Ha nem, akkor megbukik. Ha megbukik, lennie kell egy olyan politikai erőnek, amelyik képes jobban folytatni Magyarország vezetését. Bízzunk benne, hogy lesz ilyen erő!