Évtizedes politikai viták után megszületett a teljes ellenzéki összefogás. Az előző próbálkozások után, a DK által kizárólag az Orbán-ellenességre és a teljes együttműködés üzenetére edukált szavazók, a pesti értelmiséggel együtt ünnepelhette az egyetlen és működőképes politikai üzenet dominanciáját. Diadalt ült az O1G és a szövetségi politika, mindenféle tartalmi kérdés felett. Az előválasztás innovatív és kívánatos módszere viszont az ellenzéki pártoknak nem tetsző eredményt hozott. Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter, akik az összefogás prófétáiként működtek az elmúlt években és akik most Márki-Zay Péteren próbálják elverni a borzalmas eredményt, már az első napok után lényegében kiálltak a kampányból. Láthattuk a szerény részvételű nagygyűléseket, melyekre az együttműködés résztvevői (tisztelet a kivételt képező Momentumnak) nem mozgósítottak és lényegében a színpadi jelenléten kívül maximum a közösségi média posztjaiban fejezték ki szimpátiájukat.

Nem lehet Márki-Zay Péterre tolni az összes felelősséget, bár lehet, ez kényelmesebb, mint szembenézni a pártvezetéseknek azzal, hogy immáron sokadik alkalommal lett a tartalmi politikát háttérbe szorító összefogásjátszma eredménye a Fidesz brutális győzelme.

Márki-Zay Péter egyedül állt a színpadon a választás estéjén a családjával. Ő kérte ezt, bár mindazonáltal nehéz lett volna az előzőleg már említett politikai vezetőknek közösséget vállalni a pódiumon. Mert ott sem voltak a helyszínen. Ez nem csak morális értelemben visszataszító, de megmutatja azt, amiben nem tud a magyarországi ellenzék felzárkózni az állampárt mellé: nincs közösség, nincs sztori. Nincsenek azonosulási pontok, saját mítoszok és szokások, nincs a választók nagy részének érzelmi kötődése a politikai szereplőkhöz, ha van akkor is inkább csak a negatív üzenetek vonatkozásában. Nem lehet megspórolni a közösségépítést, egyfajta közös tudat megteremtését. Nem lehet csupán az emberek pénztárcáját és intellektusát célozni üzenetekkel, ha így lenne, akkor Magyarország legszegényebb települései ma kormánykritikus, de inkább rendszerkritikus hangot ütnének meg.

Véleményem szerint, ha az ellenzék holnaptól elkezdi a 2026-os ismételt összefogás vitáját, vagy elkezdi a szövetégi rendszer kialakítását a következő önkormányzati választásokra, akkor már most eltemethetjük a reményt. Változnia kell valaminek. Számos olyan vélemény jelent meg, miszerint az ellenzéki képviselőknek nem kéne felvenni a mandátumot. Én ezt nem látom lényeges kérdésnek. Ugyanazok, ugyanúgy, ugyanott és ugyanazt fogják csinálni, mint az elmúlt évtizedben. Az eredményt tudjuk és tapasztaltuk. Persze mindig lesznek olyanok, akik reprezentálják a hitelességet, gondolva akár Jámbor Andrásra vagy Hadházy Ákosra, de oly kevés az a pár érett alma, hogy sokszor szinte észrevehetetlen a kosárban.

Alakuljanak új pártok, legyen verseny és alkossunk új alternatívát. Értékek mentén, gondolatok mentén és az orbáni maffiaállam leváltásán túlmutató célokkal. Ennek most és itt van az ideje, pár év múlva már késő lesz. Most jött el az innovációk pillanata és a teljes önvizsgálat ellenzéki oldalról.

A Jobbik már deklarálta, hogy nem mond le a pártvezetés, a többi ellenzéki párt irányából pedig erre nem igazán volt kommunikáció. Ez számomra felveti azt a kérdést, hogy milyen morális alapon követelheti majd az ellenzék a fideszes elkövetkezendő balhék után a személyi változásokat. Milyen példamutatás történik a politikai felelősségvállalásban?

Rutz Tamás

(A szerző a Debreciner olvasója. Szívesen várjuk mások – megjelentetésre szánt – véleményét is.)