Debrecenben, a Magyar fájdalom szobránál június 4-én megtartott hivatalos önkormányzati megemlékezés a trianoni békeszerződés megkötésének 99. évfordulójáról Padányi Viktor 1920. június 4. című szövegének felolvasásával vette kezdetét. A szerzőről tudni érdemes, hogy szélsőjobboldali körökben kifejezetten népszerű a Néhány szó a zsidó katasztrófáról című esszéje, amelyben relativizálja a holokausztot, és zsidó bosszúról elmélkedik, de jelent meg könyve Sumir magyar nyelv lélekazonossága címmel is. Az ő szövege után a megjelentek közösen elénekelték a Himnuszt, majd Papp László polgármester beszéde következett.

A Magyarország számára katasztrofális következményekkel járó békediktátumot Papp László igazságtalannak nevezte, majd hangsúlyozta, hogy annak hatásait a mai napig érezzük. A méltánytalanságra vonatkozó megállapítása után arról beszélt, hogy szerinte az első világháború végén nem vereséget szenvedtünk, hanem „vesztessé minősíttettünk”. Szólt olyan román katonákról, akik 1919-ben az egy évvel később megkötött trianoni béke miatt masíroztak Debrecen főterén. Ezt követően egy kétes eredetű (a Google alig több mint 70 találatot hoz ki, a többsége szélsőjobbos és Fidesz-közeli portálra mutat), gróf Apponyi Albertnek tulajdonított szöveget idézett. Az „idézet” szerint Apponyi arról beszélt, hogy Magyarország ott lesz a temetésén azoknak az országoknak, amelyek most megásták a sírját. Papp László szerint 99 év távlatából ennek az igazságtartalmát láthatjuk.

A polgármester beszélt arról is, hogy a két világháború között Debrecen „a határokon átnyúló régió” szellemi központja lett, majd egy gyors átkötéssel rátért arra, hogy a Latinovits Színház befejezésével Debrecen helyreállítja a megszakadt kulturális kapcsolatokat az erdélyi és partiumi magyarsággal. Mint mondta, a legfontosabb, hogy megteremtsük az elszakított területek magyarságának összekapcsolását, ezzel hozzájárulva Trianon örökségének felszámolásához.

A polgármesteri beszéd után következett a pártok és civilek koszorúzása. Az ilyen eseményeken szokásos megemlékezők mellett feltűnően sokan voltak azok a szervezetek, amelyek – és képviselőik – nevében szerepelt a „vitéz” szó. A teljesség igénye nélkül koszorúzott: az 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetsége, a Kárpát-medencei Vitézi Rend és a Vitézi Rend Hajdú-Bihar megyei törzskapitánysága. A Horthy Miklós által 1920-ban alapított vitézi rendet a második világháborút követően egyébként megszüntették, az 1947 óta érvényben lévő jogszabály a mai napig tiltja a cím viselését.

A koszorúzásokat követően a Csokonai Színház programja következett, a megemlékezést végül a Szózat és a Székely himnusz eléneklése zárta.