MÁSIK FŐVÁROS

Kivagyok?

Sok magyarnak ez a szórakozás…


televízió

Ha nem a saját szememmel látom, talán saját kezemmel írom le. Szóval a költői kérdés, amely szerencsére megmaradt írásban is: „Na és ki az a lószerszám, az Kis Böngyő Gyügyüke, hogy a hírek között szerepelhet a neve?”

Ezek szerint nemcsak engem nyomaszt a tudat, hogy a hírösszefoglalókban megjelenő celebek, ultracelebek, öncelebek többségéről fogalmam sincs, hogy kik ők. S nők esetében kicsurranó keblein túl mi indokolja, hogy a hírek között szerepeljenek. Egyébként rendszerint nem történik velük semmi hírértékű, de forgatni kell a nevüket. Mindezt persze csak sejtem, mert magát a bizonyára nem túl hosszú olvasó átverésnek (cikk?) csak a címét és főszereplői nevét látom. Mellesleg kedvencem, a női egyes mezőnyében: „V. Bibi megint kivillantotta a csupasz fenekét a melltartójából”.

Persze a tulajdonos hölgy nyilván szerepelt valamelyik agyalatti tévéműsorban. S a rájuk épülő magazinoknak ennyi éppen elég. Utóbbiak pedig ezek hölgyekkel, urakkal reklámozzák a szóban forgó tévés műsorokat. És így körbe, körbe megállíthatatlanul. Csatornaváltáskor magam is látom néhány percig a celebtermő vetélkedőket.. Istenem.. Ízlések, pofonok különböznek. Sok magyarnak ez a szórakozás, s egy szót sem szólhatunk ellenükben. Magánügy. A kereskedelmi tévék, s egyre inkább nemcsak azok, pedig járnak kegyeikben. Mellesleg becsülöm azokat, akik a szokásos heti miniszterelnöki mellébeszélés, csúsztatás, elhallgatás helyett néznek egy olyan vetélkedőt, amelyben a legizgalmasabb tét, hogy ki fogja legelőször kitörni a bokáját az akadályon.

Magam egyébként szép lassan, azt hiszem, nagyon sokakhoz hasonlóan, pár évtizeddel ezelőtt, a tévénél maradva szintén leszoktam a komoly „művelődési” műsorokról. Pedig akkor ráadásul még voltak is. Csak éppen saját bőrömön kezdtem érezni, milyen a korábban ijesztgetésre használt kapitalista kizsákmányolás. Nem makrogazdasági értelemben, hanem abban a hétköznapi életképben, mely szerint estvére haza térvén a korábbi szocialista munkatempóhoz szokott dolgozónak annyi ereje marad a nap végére, hogy lerogyik a sörével kézben a fotelbe. S legfeljebb arra lesz szellemi és fizikai energiája, hogy a napközben felvett meccset vagy valami kellemesen zsibbasztót megnézzen. Könyveket, kortárs magyart még egy ideig olvastam, jobbára szabadnapokon, aztán azok szintén lekerültek a napirendről.


Debreciner - egy százalék
Ha a kormányszimpatikus médián kívül szeretnél máshonnan is tájékozódni, azt kérjük Tőled, hogy támogasd a Debreciner szerkesztőségének munkáját! – Adószámunk: 18554676-1-09
debreciner.hu

Szóval nem akarom a bennem lévő nem túl „okostónit” megszólaltatni. Csupán naponta eltöprengek, amikor ilyen kedvcsinálókat olvasok, mint amilyenekből alább kiragadok néhányat. Engem miért nem hoznak lázba? Mi több, csak bámulom őket, mint borjú az új kaput. Hisz nem tudom eldönteni, én vagyok-e mérhetetlenül tájékozatlan. Vagy olyasmivel – illetve olyasvalakikkel – akarnak megetetni, amelyre azt kell mondanom, hogy úgysem fog nekik sikerülni. Még azokkal sem, akiket ismerni vélek. Csak éppen a valódi hírek között nem vagyok kíváncsi arra, hogy aznap éppen milyen alsóneműt nem vettek fel.

Viszont minimum a címek vonaláig elkerülhetetlenül a szemed elé nyomják a napi ötven darab szenzációs semmi (hazai választék) következő tételét.
Szóval a legutóbbi napok kínálatából:
V. T. bikinire, míg H. É. meztelenre vetkőzött.
B.É. a szüzessége elvesztéséről mesélt, kínos perceket élt át.
Meztelenül markolássza hatalmas melleit a magyar modell – fotó.
Idén lesz 55 éves minden idők legszexisebb autómosása.. (Nos, amolyan kivételként ebben van legalább csipetnyi mozitörténet. De nézzük a következőt!)
A. barátnője először beszélt arról, hogyan viseli párja a börtönt.
E. M. a zenekari árokba zuhant, megszólalt a félelmetes balesetéről.
B.S. egy tyúkólban kezdi a napot: hajnaltól mackóban gazdálkodik..

Véletlen, hogy most a szexuális témában találtam példákat, de más karakterű zöldségek szintén rendszeresen és bőven teremnek Isten veteményes kertjében.

Azt hiszem, hogy az előttünk álló héten a szokásosnál is több politikai hírrel találkozunk majd. Tartalmukat tekintve a mellébeszéléstől, hazugságok mantrázásától a kifejezett mocskolódásig. Talán most még az is elfogadható lenne, ha ezek helyett néhány napig éppen azokat az álszenzációkat olvasnánk, amelyeket rendszerint messze elkerülünk. Mihelyst beleszagolunk a címükbe, merthogy legtöbbjük bizony jócskán bűzlik. Mindazonáltal soha jobb kor megpróbálni elolvasni őket. Ráadásul biztosra vehetjük, hogy ezekből hiány a választási héten sem lesz.


televízió

T. Szűcs József jegyzetsorozata itt olvasható: MÁSIK FŐVÁROS.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...