Nem tudom, volt-e olyan sajtó Európában 1848-49-ben, ami ezt írta volna a forradalmunkról és szabadságharcunkról. Azt azonban tudom, hogy 1956-ban volt olyan nyugat-európai – a nagy szovjet világhatalom által finanszírozott – kommunista lap, amelyik így kezdte a magyarországi történések interpretációját, aztán néhány nap után az is módosított az álláspontján, mert az már nekik, az ő olvasóiknak is sok volt, ahogy a szovjet armada széjjellőtte Budapestet. Ez már a nyugat-európai kommunisták számára is tűrhetetlennek bizonyult.

És mit ír, mond a magyarországi állami média, a kormányszimpatikus sajtó most az ukrajnai történésekről?

Nyilván minden történelmi párhuzam megbicsaklik. Mi, magyarok 1848-ban és 1956-ban felkeltünk a szabadságunkért, az ukránok meg éppen a szabadságukért harcolnak, mert rájuk támadt az orosz armada Putyin utasítására. Mondhatnánk úgy is, hogy mi kezdeményeztünk akkor, mi tényleg cibáltuk az oroszlán (medve) bajszát, lázadtunk, mert elegünk volt. Szemben akkori velünk, az ukránok most békében voltak, ám éppen letiporják őket, mert Putyinnak elege lett Ukrajna önállóságából.

Persze, persze, a történet ennél nyilván bonyolultabb, de nehéz azt elhitetni, hogy a hatalmas Oroszországra bármiféle veszélyt jelent, jelentett volna Ukrajna, amit most éppen megszállnak az orosz haderők nem kímélve a civil lakosságot, bombáznak mindenkit, időseket, asszonyokat, gyerekeket. Gyerekeket ölnek!

Hogy Ukrajnában is vannak szélsőséges nacionalista gyülekezetek? Hát éppen úgy, mint nálunk, Magyarországon. Hogy Ukrajnában is vannak a kisebbségek ellen gyűlöletet keltő vadindulatok? Hát éppen úgy, mint nálunk, Magyarországon. Ukrajna sokkal nagyobb, mint Magyarország, ebből adódóan is több ott az idióta. És ez elegendő indok lenne arra, hogy széjjelbombázzák? És ezzel a magyarországi felhergelt kormányszimpatikus lakosság elegendő okot talál arra, hogy számára elfogadható legyen a bűn: a putyini orosz hadsereg halomra ölje az ukrajnaiakat?

Debrecennek egyetlen olyan országgyűlési képviselője, városvezetője nincs, aki nyilvánosan elítélte volna az Ukrajna ellen indított putyini háborút. A Debreceni Egyetem mostani szenátusa nem kért elnézést a korábbi szenátus döntése miatt, csak elmaszatolta, hogy amaz egyetemi díszpolgári címet adott Putyinnak, de arra már nem volt bátorsága, hogy kiálljon egyenesen az agresszor elítélésében. Debrecen városvezetése azonnal takarítóbrigádot rendelt a városban székelő orosz főkonzulátus elé, hogy lemossa a Kutyapárt által odafestett ukrán színeket a járdaszegélyről, hogy sterimók hangjával nyomja el az éppen ott tiltakozó debreceni ukrán kisebbségiek hangját, amikor a nemzeti himnuszukat éneklik. Ez Debrecen? Ez? Ez gyalázat!

A magyar kormány első lépése az volt, hogy azt a kevés katonáját, ami van neki, az ukrán határhoz vezényelje, a miniszterelnöke meg katonai helikopterrel ment megrettent gyerekeket simogatni, nem pedig egy jószolgálati konvojjal igyekezett oda segíteni. Nem emberként volt jelen.

Miközben az orosz háborús propagandát folyamatosan toló magyar állami média által felhecceltek keresetlen szavakkal utálják és utáltatják az orosz inváziónak kiszolgáltatott ukránokat a közösségi médiában, a lengyelek, történelmi testvéreink, akiknek 1848-ban (Bem és követői) és 1956-ban (a magyarok mellett tiltakozva kiálló, majd emiatt bebörtönzött munkások és értelmiségiek) sem az jutott az eszükbe, hogy ők inkább nem sodródnának bele a mi dolgunkba, hát ezek a mai lengyelek másként élik meg a szabadság vágyát, a szolidaritást az önállóságukat megőrizni akaró ukránok iránt.

Százezrével vannak magyarok a hazában, tisztelet nekik, akik önként és önzetlenül segítik a háború elől menekülőket. Százezrével vannak Magyarországon, akik egyetértenek a kormány nem titkolt hangulatkeltésével, az orosz invázióval. Nekünk nem adatott meg az, hogy politikai nézetektől, pártszimpátiáktól függetlenül, azok fölé emelkedve álljunk ki egy ország, egy nemzet mellé, amelyiknek épp a szabadságát akarják elvenni. Miért is nem?

Hideg polgárháború van ma Magyarországon. Pillanatokon belül élesedhet meleggé. Isten óvja a hazánkat! Mert mi most képtelenek vagyunk rá.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!