A HÉT IDÉZETE

A kezdő tanárok és a nem pedagógus dolgozók méltatlanul kevés bért kapnak. Legyenek ők az elsők, akiknek a fizetését megemelik!

Vállalva az átmeneti
bérfeszültséget is, mert már a közvetlen tűzoltásnál tartunk.


Ady Endre Gimnázium - sztrájk
Ady Endre Gimnázium – Debrecen
Kovács Péter

Egy sztrájkoló gondolatai címmel olvashatók Dézsi András tanár sorai a Sztrájk az Adyban című közösségi oldalon.

Ebből a posztból idézünk:

„Az adys sztrájk kicsit más, mint a többi. Része az egésznek, de azért egyedi. Abban is, hogy az összefogásban megjelenhet az egyén véleménye. Amit itt olvashatsz, ilyen.
Úgy szerveztük a sztrájkot, hogy:
– a tanulók jogai tiszteletben maradjanak,
– a szülők nyugodtan engedhessék az iskolába a gyereküket, mert
ott tanulhatnak, biztonságban lesznek,
– a lehető legkevésbé terheljük az amúgy is kizsigerelt
tanártársainkat,
– az iskolavezetéssel együttműködünk.”

„- Azonnal helyezzék alapbérbe az év elején adott 10%-os, bármikor
elvehető pótlékot!
– Vonják vissza a valódi sztrájkot lehetetlenné tevő
kormányrendeletet!
– Egyezzenek meg a szakszervezetekkel a még elégséges
szolgáltatásól a sztrájk idején!
Tegyenek hatékony intézkedéseket még ebben a tanévben!
A kezdő tanárok és az iskolák nem pedagógus dolgozói méltatlanul kevés bért kapnak még ebben a közegben is. Legyenek ők az elsők, akiknek a fizetését megemelik. Vállalva az átmeneti
bérfeszültséget is, mert már a közvetlen tűzoltásnál tartunk.”

A HÉT IDÉZETE sorozatunk korábbi részei itt találhatók.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!