Széll Bence évek óta szervez kerékpártúrákat nemcsak Magyarországon belül, hanem külföldön is. Legutóbbi útjáról visszaérve találkoztunk vele, hogy a többnapos, időnként többhetes útjairól, a debreceni és környékbeli kerékpáros infrastruktúra helyzetéről és a magyar biciklis kultúra jövőjéről kérdezzük.

Néhány napja ért vissza Debrecenbe egy külföldi kerékpártúráról. Merre járt?

Egy Alpok-kerékpártúrát csináltam. Szlovéniáig telekocsival jutottam el, onnan 700-800 kilométert bicikliztem: le Triesztbe, aztán vonattal és kerékpárral Padovába, Roveretóba, Bolzanóba, majd Ausztriában Innsbruckban jártam, illetve egy Hintertux nevű kis faluban egy barátomnál.

Egyedül volt, vagy társaságban?

Egyedül, nem jött velem senki.

Nem rejt ez magában veszélyeket, főleg a hegyi utakon?

Mindenképpen van veszélye. Ezenkívül ha túratárssal megy az ember, akkor a csomagok és a költségek jobban eloszthatók, segíteni tudnak egymásnak, ha egy kerékpárt fel vagy le kell szedni egy vonatról. De az egyedüllétnek is van előnye: két főhöz képest feleannyi az esélye egy egészségügyi problémának, egy defektnek, egy műszaki meghibásodásnak.

Lélektanilag kihívást jelent?

Ez alkati adottság is, van, aki nehezebben viseli. Direkt az egyedüllét szót használom, mert ez és a magányosság két külön érzés. Én egyedül voltam ezen a túrán, de nem voltam magányos. Olyan tájakon jártam, amik a világon egyedülállók. Ha egyedül éli meg az ember, az sem baj. Ezek turisták által frekventáltan látogatott helyek, az olasz nyelvet is beszélem, ezért velük is tudtam beszélni. Három barátom pedig szállásokkal segített: Padovában egy kínai barátomnál laktam négy napot, Bolzanóban szintén négyet egy magyar lánynál és Hintertuxban két napot egy harmadik barátomnál.

Mióta vesz részt nemzetközi túrákon?

2008-ban, érettségi után volt az első nagy nemzetközi túrám, amikor egy volt osztálytársammal és a bátyjával mentünk le Budapestről Bécsbe, majd onnan a Balatonhoz. Ma már azt mondhatom, hogy sok tekintetben amatőr módon csináltuk: nem volt megfelelő a ruházat, feleslegesen sok csomagot vittünk magunkkal, és nem voltunk megfelelően edzettek.

Mennyi fizikai felkészülést igényel egy ilyen túra?

Amikor egy kerékpárversenyző barátomat megkérdeztem, hogyan lehet a hegyikerékpározásra felkészülni, azt válaszolta, hogy „Bence, a hegyikerékpározásra hegyikerékpározással lehet felkészülni”. Ahhoz, hogy valaki jól bírjon egy túrát, érdemes alapvetően túrázni. Nem is feltétlenül kerékpározásról van szó: ha valaki sokat sétál, akkor is lehet olyan lábizomzata, hogy 40-50 kilométert probléma nélkül megoldjon.

Diadalittas célbaérkezés 1370 kilométer után Budapestről Milánóba – 2017.

Volt már olyan, hogy fel kellett adnia egy túrát valamilyen probléma miatt?

Feladnom még nem kellett. Amikor az első alkalommal 74 kilométert bicikliztem Tiszafüredre, görcsöt kapott a lábam. Ahogy említettem, akkoriban amatőr voltam. Ma már tudom, hogy ezt meg lehetett volna előzni egyszerű lenyújtásokkal. 20-30 kilométerenként végzek lenyújtásokat, ez nagyon fontos a menet közbeni rekreáció szempontjából. Az évek folyamán azért többször is kerültek veszélybe túrák: szakadt már szét a tenyerem kátyúban elesve, és tört már el az ülésem, amikor a kutyák megkergettek a földúton. Az ilyen esetek miatt igyekszem a vonatozási lehetőségeket pontosan ismerni.

Milyen országokban járt az elmúlt években?

Összesen tíz országot tűzhettem a kalapomra. Kezdődött Szlovákiával, folytatódott Ausztriával, aztán Montenegró és Albánia jött. Jártam Romániában, Ukrajnában, Olaszországban, Szlovéniában és Csehországban is.

Életemben először hódítok meg kerékpárral havas csúcsot – az Erasmus alatt – Monte Corno – 2017 decembere

Volt olyan ország, ahol nem érezte biztonságban magát kerékpárosként?

Az Albánia-Montenegró túrán csak részt vettem, nem én szerveztem. Úgy köszöntem el az itthoniaktól, hogy lehet, lesznek problémák. Oda hárman mentünk, jó, hogy nem voltam egyedül. Veszélyes volt. Látom mostanság az utcaképeken, hogy fejlesztik Albániát, azokat az utakat, amik tíz évvel ezelőtt tele voltak kátyúkkal, mára szépen újraaszfaltozták.

Ez jelentette a fő veszélyforrást?

Igen, ez jelentette. Emellett, ahogy már említettem, néhol előfordul, hogy kutyák kergetnek meg. A forgalommal viszont még nem gyűlt meg a bajom. A kerékpáros kölcsönveszi az utat az autóktól, ha fegyelmezetten besimul ebbe a rendszerbe, akkor nem lesz probléma.

A legmagasabb pont, amit valaha kerékpárral elértem – Passo dello Stelvio, 2760 m – 2018 júliusa

Van egy videósorozata, amelyben a Debrecen környéki túraútvonalakat mutatja be.

Kinéztem 10 egy nap alatt megvalósítható túrát, többnyire olyanokat, amelyeket a városból vagy környékéről indulva és egy távolabbi városba érkezve meg lehet tenni, onnan visszavonatozva. 8 epizód már készen van a sorozatból.

Mi volt a célja ezekkel a videókkal?

Úgy látom, hogy folyamatosan javulnak a kerékpározás feltételei Debrecen környékén. Egészen Fehérgyarmatig le lehet biciklizni, onnan pedig akár át Szatmárnémetibe végig kerékpárúton. Nagyváradig is szinte teljesen készen van, néhány kilométer hiányzik csak. Úgy tűnik, hogy ez a gondolkodásmód a döntéshozók fejében is gyökeret vert.

Debrecen kerékpárosbarát város, vagy van még hová fejlődnie ezen a téren?

Mivel alföldi város, ezért alapvetően könnyű Debrecenben kerékpározni. A kerékpárutak kiépítése elég szépen halad a városban és a környékén. Természetesen van hová fejlődni, de a törekvések jók.

Kerékpáros nép a magyar? Nyugat-európai országokkal kapcsolatban szokták ezt mondani.

Úgy vélem, hogy a domborzati adottságok és a költséghatékonyság egyaránt népszerűvé teszik a kerékpározást Magyarországon. Ami a nyugat-európai országokat illeti, ott már évtizedek óta gondolnak arra, hogy a kerékpárosok, az autósok és a gyalogosok békében éljenek egymás mellett, így ott a biciklis kultúra is régebben kialakulhatott.

Monte Cengio – 2019. augusztus

Kialakulhat egy Nyugat-Európához hasonló kerékpáros-kultúra pár évtizeden belül Magyarországon is?

Nehezen. Egy alapvető kötélhúzás például az, hogy nem építenek kerékpárutat azért valahol, mert nem látnak kerékpárost közlekedni arrafelé, a kerékpáros meg azt mondja, hogy nem közlekedik arra, mert nincs kerékpárút. Talán van egy kis megrekedtség ebben. Nyilván utol fogjuk érni valamikor azt, ami most Nyugaton van, de akkor a Nyugat már máshol fog tartani.

Tóth Tamás