Miért mentél külföldre?

A Debreceni Egyetemen voltam angol-finn szakos. Az egyetem alatt nagyon megszerettem a nyelvtanulást, más kultúrák megismerését és az utazgatást. Először 19 évesen dolgoztam egy évet Angliában au-pairként. Egyszerűen meg akartam ismerni egy új országot és gyakorolni az angolt. Azóta folyamatosan kerestem a lehetőségeket a világjáráshoz. Egy év angliai kint tartózkodás után egy nyarat dolgoztam újra Angliában és egy nyarat Írországban. Így gyakoroltam az idegen nyelveket és dolgoztam, a munkámból pedig az újabb kalandjaimat finanszíroztam. Ezzel több legyet ütöttem egy csapásra.

A Debreceni Egyetemen is kiaknáztam az ösztöndíj lehetőségeket. A CIMO ösztöndíjjal egy félévet Finnországban a Jyväskyläi Egyetemen, a JASSO ösztöndíjjal egy évet Japánban a Hiroszaki Egyetemen, egy fél évet pedig a törökországi Canakkale Onsekiz Mart Egyetemen töltöttem.

Még az egyetemen tanultam, amikor elkezdtem dolgozni Debrecenben, de hamar újabb kalandokra vágytam. Mivel Afrikában még nem éltem, és nagyon érdekeltek az arab országok, ott kerestem lehetőségeket. Marokkóban kötöttem ki kilenc hónapra, ahol egy amerikai nyelviskolában és egy brit egyetemen angolt tanítottam. 29 éves koromban gondoltam először egy új fejezetre, a karrierre. Ezért Anglia volt az úticél. Végül Münchent választottam. Ez alkalommal már nem egy új ország megismerése, a nyelvtanulás vagy a pénzkeresés vezérelt. A karrierrel kapcsolatos tervek is hamar elvesztek az éterben. Na, de akkor mi?

Ez is egy jó kis sztori. Az egyetem alatt és még az egyetem után egy pár évig ifjúsági csereprogramokat szerveztem Európában és arab országokban a EuroArab Project keretein belül, amely az AEGEE-Europe egyik nagyon sikeres, 5 évig tartó projektje volt. Mint a projekt megalkotója és menedzsere nagyon sokat utaztam.

Az egyik ifjúsági csereprogram, melynek főkoordinátora voltam, Münchenben volt. Ott utolért a szerelem is. A kapcsolat már a múlté, de én nagyon megszerettem Münchent, és maradtam öt és fél évet. Félig-meddig még mindig ott élek. Eddig Magyarországon kívül hét országban éltem hosszabb ideig. Többnyire a kalandvágy, a folyamatos kihívások keresése, a világ különböző helyeinek megismerése iránti kíváncsiság repített messzi országokba.

Az mit jelent, hogy félig-meddig élsz csak Münchenben? Most éppen mit csinálsz?

Ez is egy érdekes sztori. Münchenben volt egy jól fizető állasom egy amerikai IT-s cégnél. Frusztráltan éreztem magam attól, hogy alkalmazottként nem tudom teljes mértékben kamatoztatni azt, amiben igazán tehetséges vagyok. Ezen nagy felismerések és a párkapcsolatom véget értével elkezdtem agyalni az élet nagy dolgain. Azon is elkezdtem morfondírozni, hogy létezik-e olyan munka, amire nem unok rá egy év alatt, ahol azt és úgy csinálom, ahogyan én akarom, és ahol folyamatosan tudok olyan új dolgokat tanulni, amik számomra érdekesek. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez csak akkor lehetséges, ha létrehozom a saját vállalkozásomat, és összekötöm a pénzkeresést a hobbijaimmal: a világjárás, fotózás, utazásszervezés, sportolás és nyelvtanulás. Nagy kutakodásba kezdtem, hogy ez a csodálatos ötlet hogyan lenne megvalósítható. Egyszer csak megálmodtam, hogy utazó blogger leszek. Halványlila gőzöm nem volt arról, hogy lesz az emberből utazó blogger, de gondoltam, mint mindig, majd megtanulom ezt is, mint minden mást. A következő egy-két év arról szólt, hogy megtanuljam, mi fán terem a travel bloggerkedésben. Létrehoztam a blogomat: The Globetrotting Detective-et. Ez az a platfom, ahol önmagam tudok lenni, és azzal foglalkozom benne, ami nekem tetszik. Én találok ki mindent hozzá.

A travel bloggerkedéssel nagyon jól haladok, de még sokat kell tanulnom és dolgoznom a blogomon ahhoz, hogy megéljek belőle. De hiszek magamban és nem állíthat meg semmi. Már tervben volt korábban, hogy egy évet vagy akár többet is elindulok a nagyvilágba csavarogni, de halogattam, mert elkényelmesedtem Németországban. Az életet, amit felépítettem Münchenben, nagyon megszerettem. Münchenben sok izgalmas hobbim is volt. Kedvenc időtöltéseim közé tartozik a síelés, a szánkózás, a hegymászás és a kirándulások szervezése. Müncheni fiataloknak egynapos kirándulásokat szervezek egy általam létrehozott Facebook-csoportban, a Munich Travel Community-ben, melynek körülbelül 2700 tagja van a világ minden tájáról.

Ebből nagyon nehéz volt kiszakadni, és így csak álmodoztam arról, hogy egyszer úgy igazából világgá megyek. Októberben Iránban voltam utazgatni három hetet. Irán teljesen elvarázsolt. Ott született meg a végső elhatározás. Elég volt a müncheni kényelemből! Engem ám vár a nagyvilág!

A szerződésem a munkahelyemen áprilisban járt le. Nem kértem hosszabbítást. Kiadtam a müncheni albérleti lakásom, összepakoltam, és májusban már úton is voltam. Marokkóban kezdtem a kalandozást, ahol három hónapot töltöttem az ország felfedezésével. Hamarosan pedig folytatom utamat egy számomra teljesen ismeretlen világba: Grúziába, Azerbajdzsánba, Örményországba, Iránba, Irakba és Türkmenisztánba. Szívesen beszámolok később, hogy milyen is egyedül nőként ezekben az országokban utazni.

Hogyan érzed magad, jó döntés volt elmenni?

Nekem az elsődleges otthonom Debrecen, mert itt van a családom. Mindig is jó életem volt Debrecenben. A családom mindig támogatott és gondoskodott rólam. Jó iskolákba jártam, a Debreceni Egyetemről nyelvszakos diplomát szereztem, japánt tanulhattam. Kiaknáztam az ösztöndíj és az utazási lehetőségeket az egyetemen keresztül. Ezért is fejeztem be az ötéves képzést kilenc alatt. Akkor sokan kritizáltak, ami engem egyáltalán nem érdekelt. Így utólag meg főleg azt gondolom, hogy ennél okosabban nem is tehettem volna. A müncheni első állásomat a debreceni British Telecomnál szerzett tapasztalatomnak és angol-finn tudásomnak köszönhettem. Az egyetemi ösztöndíj fedezte a külföldi tanulmányaimat. Hálás vagyok az így kapott hátszélért.

De éreztem, hogy itthon nem kapok elég teret a kibontakozásra, nem kapom meg azokat az impulzusokat és kihívásokat, amikre nekem szükségem van. De más ország sem adja önmagában. Imádom Münchent. Németország a lehetőségek tárháza, nagyon sokat kaptam az országtól, de itt sem volt maradásom. Ki akarom próbálni magam újabb országokban, az az álmom, hogy az egész világot bejárjam. Ha utazhatok, akkor érzem igazán, hogy élek.

Úgy igazán nem is érzem, hogy elmentem. Én az egész világot az otthonomnak érzem. Akárhol éltem a nagy világban, mindig otthon éreztem magam, és mindig megálltam a helyem. Megtanultam a nyelvet minden országban, ahol huzamosabb ideig tartózkodtam. Beszélek angolul, németül, finnül, japánul, törökül és arabul. Engem bárhol ledobsz a világban, tudom, hogy megállom a helyem. Bárhol vagyok a világban, azon vagyok, hogy a lehetőségeket kiaknázva megalkossam az az életet, amiben jól érzem magam. A nehézségeket nem problémaként élem meg már, hanem kihívásként, melyek majd új kapukat nyitnak meg nekem. Úgy érzem, hogy minden országban van valami tanulnivaló, amire nekem szükségem van. Ezeket szeretném összegyurmázni és valami nagy dolgot ebből a sok tapasztalatból és tudásból létrehozni. Így fogom beteljesíteni azt a küldetést, amire születtem. Hogy mi az én küldetésem, amit be kell teljesítenem, magam sem tudom még. De tudom, hogy jó úton járok. Hiszem, hogy a küldetésem beteljesítése kizárólag úgy lehetséges, hogy ha arra tartok, amerre a szívem és ösztöneim diktálják, és ha a saját álmaimat követem. A szívem, ösztöneim és álmaim pedig messzi földekre irányítanak. Kérdésedre válaszolva: igen, jó döntés volt eljönni.

Mik a további konkrét terveid?

Legalább egy évet utazgatással és blogolással szeretnék tölteni. Szóló utazóként Afrikában és Ázsiában kalandos az életem és nagyon sokat tanulok. A blogjaimban az utazásaim során szerzett tapasztalataimat, élményeimet és a begyűjtött információkat osztom meg. Remélem, a blogjaim sokakat fognak szórakoztatni és segíteni. Hosszútávú tervek: sikeres blog, filmkészítés, könyvírás, további három nyelv elsajátítása a következő öt évre. Ezek a céljaim, melyeket az univerzumnak is továbbítottam.

Ó, és leadtam az univerzumnak egy rendelést: a nagy Őt, akit megálmodtam magamnak, akivel majd együtt járjuk a világot!

Ért-e téged olyan negatív élmény, aminél elgondolkodtál, felhagysz az utazgatással?

99 százalékban mindig jó dolgok történnek velem. A fennmaradó 1 százalékot pedig nem igazán negatív élményként fogom fel, hanem olyan élethelyzetekként tekintek rájuk, amelyekből tanulhatok. Ezek azok a tapasztalatok, amelyek által fejlődik a személyiségem, sokkal leleményesebbé, magabiztosabbá és talpraesettebbé válok. Megtörtént pár alkalommal, hogy egy hétig nem volt kedvem sehová sem menni, vagy egy kicsit elment a kedvem attól, hogy folytassam az utam, mert sok rész élmény ért egy huzamban. De aztán hamar összeszedtem magam, és újra vállamra vettem a batyumat. És hamar bebizonyosodott, hogy nagyon is jól tettem. Ugye, ne feledkezzünk el a maradék 99 százalékról!

Mit tanácsolsz azoknak, akik tervezik az elindulást itthonról?

Vágj bele és lesz, ahogy lesz! Én nem szoktam semmit nagyon megtervezni és túl sokat gondolkodni. Ha jön az impulzus, akkor megyek. Egyszerűen bízok az ösztöneimben és magamban.

Ne vesztegesd az időd értelmetlen dolgokkal! Mielőtt csinálsz valamit, gondold át, hogy az, amit csinálsz, miként járul hozzá a külföldi tartózkodásod sikeréhez. Ne ragadj le a részletekben, mert a lényeg a big picture!

Ne ragaszkodj megszokott sémákhoz, ne akard a töltött káposztát enni külföldön, mert van ezer más finom étel a világ különböző tájain!

Tanulj nyelveket! Minél több nyelvet beszélsz, annál több lehetőséged lesz a nagyvilágban, és annál könnyebb lesz az élet.

Programozd át a fejed! Az, hogy hogyan alakul az életed, azon múlik, hogy te hogyan állsz a dolgokhoz és mit hozol ki abból, amid van. Örülj mindig a nehézségeknek, mert azok a legnagyobb tanítók, és a nehézségek mindig új kapukat nyitnak ki.

Légy pozitív minden helyzetben, és hidd, hogy te vagy a legjobb, és mindent meg tudsz csinálni, amit csak kitalálsz!

Riogatnak-e ismerősök, mire gondolsz, amikor egy-egy rémhírt olvasol?

Nagyon tudatosan elkerülöm a rémhíreket. Nem nézek tévét, nem hallgatok híreket és nem olvasok újságot. Ha pedig meghallom, hogy valaki a világ szörnyűségeiről beszél, már futok is! Így lehetőséget sem adok annak, hogy a fejemet negatív dolgokkal és zagyvaságokkal tömjék. Inkább Micimackó… Egy-két rémhír azért hozzám is eljut a Facebookon keresztül, de abszolút nincs rám semmilyen hatással. Hallottam, hogy tavaly két skandináv turistát lemészároltak Marokkóban az Atlasz-hegységben. Azért, mert az egyszer megtörtént, nem azt jelenti, hogy ki kell hagynunk a helyet. Béreltem egy túravezetőt és megmásztam vele Észak-Afrika és egyben az arab világ legmagasabb hegyét.

Most októberben három hetet utazgattam egyedül Iránban. Sokan kérdezték, hogy le akarom magam ott lövetni, vagy azt, hogy nem félek Iránba utazni egyedül. Nem is értettem, hogy az embereknek hogyan jutnak eszükbe ilyen butaságok. Mindig megmosolyogtam az ilyen fura kérdéseket. Gondoltam magamban, biztos a hírekben hablatyolhatnak valamit, mert ilyenről a Micimackóban aztán nem volt szó. Ezek után alig vártam, hogy utánajárjak az igazságnak! Na, aztán Iránban magam sem hittem el, hogy mik történtek velem. Irán tényleg veszélyes! Az iráni emberek veszélyesen kedvesek, az iráni ételek veszélyesen ízletesek és Irán veszélyesen gyönyörű ország. Haza sem akarsz majd jönni, ha oda elmész. Eddig 48 országban jártam, és még sehol nem éreztem magam olyan elképesztően, mint Iránban. Nemcsak, hogy nem lövettem le magam, és nemhogy nem féltem, a három hét alatt egyszer sem fordult elő, hogy paráznom kellett volna bármitől is. Irán nemcsak nagyon biztonságos, de nekem még ilyen kedves, segítőkész és tisztelettudó néppel nem volt dolgom. Olyan felszabadultan még soha nem éreztem magam, mint Iránban. Alig várom, hogy októberben újra ott kalandozzak.

Vannak-e benned félelmek?

Nem vagyok félős típus, nem igazán vannak bennem félelmek. Alapjáraton vakmerő és bevállalós vagyok. Mindemellett hajt ezerrel a kalandvágy. Azt hiszem, az én elmém arra van ráállva, hogy minél több érdekes és kalandos dolgot tapasztaljon meg és éljen át, nem pedig arra, hogy félelmeket képzeljen be. Próbálok pozitívan gondolkozni. Soha nem gondolok arra, hogy valami rosszul sülhet el. Ha esetleg valami baki becsúszik, akkor sem szabad parázni, hanem pikk-pakk meg kell oldani a dolgokat. Persze, nem mondom, hogy nincs bennem egy szemernyi félelem sem, vagy azt, hogy nem szoktam néha parázni. Nagyon ritkán megtörténik. De nagyon tudatosan teszek azért, hogy elhessegessem ezeket a hasztalan érzéseket és gondolatokat, mert tudatában vagyok annak, hogy a félelmek csak gátoljak az embert az előrehaladásban és a szárnyalásban.

Haza fogsz jönni? Mikor, miért?

Örökre nem, csak látogatóba. Túl nagy és érdekes a világ, hogy egy helyen leragadjak. Engem a kalandvágy mindig is messze földekre fog repíteni.