Két szép állat, láthatóan nem gerillában nyomják az ipart.
REGGELI FELES
Csak le kellett hajolni érte

Koppányi Szabolcs
Kezdem megszokni lassan, hogy vasfüggönyök között nyargalhatok az Agrár pályáján, mióta elkerítették, de be lehet menni szabadon (reméljük, nemcsak egyelőre). Tény azonban, így a szaladgálás közben nem fenyeget agyvérzés a sok-sok engem érő külső hatás miatt. Rovom a távot, nyelem a port vidáman – már, amikor van kedve a lelkemnek mosolyogni a számomra még inkább szenvedős, mintsem örömteli loholásaim alatt. Kezdem átadni magam a „csak én és a világmindenség” cseppet patetikus hangulatának. Senki sem zavarja köreimet..
„Kukurikú..”
Pardon?
„Kot-kot.. pik-pik-pik..”
Jobbra nézek a célegyenesben, s mielőtt feljegyezném magamban, hogy már a második (!) 400 métert teljesítettem – nem semmi -, beszökik a látómezőmbe egy (szerintem) japán kakas és az ő tyúkja.. Vagy fordítva, mindegy.

Koppányi Szabolcs
Békésen-peckesen lépdelnek előre a baromfiakra jellemző ritmusos járással, a poros, füves oldalsó részen, a padok környékén. Két szép állat, láthatóan nem gerillában nyomják az ipart. Csak valahonnan kilógtak szétnézni a környéken. Szomszédoltak.
A kissé szürreális élmény hatása alatt elfelejtettem szenvedni a következő körben, s vártam, ha odaérek ismét, még arra kapirgálják-e a semmit. Igen. 10 métert ha haladhattak 2-3 perc alatt. Kényelmesen elvoltak.
Mire letoltam az összes körömet, eltűntek, bántam is, érdekelt volna, merről merre vezet útjuk – kilestem volna. Ugyanakkor, mintha csak ők hagyták volna ott emlékül, nem messze a pad előtt egy állatforma alakzatot vettem észre: gondoltam kisgyerek plüssjátékának szakadhatott le a feje. A talajba majdnem beolvadó szomorkás testrészt – ki tudja, hogy lettem rá figyelmes – mindenesetre felvettem. Nem tudom, miért.
Jé, egy malacka. Sőt fából!

Koppányi Szabolcs
A természet remek alkotása, s szerencsére éppen úgy feküdt a porban, hogy azt a felét mutassa, amiből azt hittem, gyerekjáték. Persze, hogy fotóztam, legyen meg a maga 15 perc hírneve neki is a világban. Majd egy gondolattól vezérelve zsebre vágtam. Nem hagyunk az út szélén senkit. Főleg, ha ilyen jó fej.
Azóta is itthon bandzsít, lemosva, s azt hiszem vidáman.