Ha az embernek házikedvence lesz, pont annyira felborul az élete, mint egy gyerek születésekor. Onnantól kezdve megszűnnek az egyéni érdekek, elképzelések, soha nem lehet többé unatkozni. És bármikor borulhat az eltervezett program. Itt a pelenkázás helyett alomtakarítás van, azzal az óriási különbséggel, hogy a cicáknál ezt hívják szobatisztaságnak. Ezek a bársonytalpúak épp olyanok, mint a gyerekek, csak ezek a gyerekek soha nem nőnek fel. Mindig is takarítani kell az alomtálcát, nem fognak tudni odamenni, hogy kivegyenek valamit a hűtőből, hogy ne kelljen a gazdiszolgát folyton ugráltatni. Természetesen egészen más a helyzet, ha az a bizonyos hűtő két pillanatnál tovább van nyitva, mert akkor egy szemfüles nyávogó azonnal észleli a kínálkozó alkalmat, és máris ott terem, hogy segítsen. Ugyanez a helyzet a spájzzal is. Érdemes a bevásárlás után a szatyorból pillanatok alatt helyére rakni az élelmiszert. A macska ugyanis végtelenül kíváncsi jószág. Nem mellesleg a szimata is kiváló. Az pedig, hogy bizonyos termékek gondosan be vannak csomagolva, egy tettre kész macseknak nem lehet akadály. A teremtő felvértezte ugyanis kiváló fogakkal és körmökkel, amik nem ismernek lehetetlent.

Régen gyerekként nem értettem, a vidéki rokonok miért pattannak fel hirtelen a vendégségben, miért kell rohanniuk haza akkor is, ha jól érzik magukat. A szöveg mindig ugyanaz volt, menni kell enni adni a jószágnak. Nos, megértettem, amint macskám lett. Állandó kötöttséget jelent. Neki enni kell, inni kell, tiszta „pelenka” kell. Akármikor több napra elutaztam, gondoskodnom kellett valakiről, aki ezt a fajta törődést elvégzi helyettem. Szerencsére ez sosem okozott gondot.

Viszont végtelenül szerencsésnek érzem magam. Az interneten úgy olvasom más macskások panaszait, mintha valami mesét olvasnék. Nálunk ugyanis nincs hajnali rohanga, ugrabugra a kajáért, éhenhalok jajveszékelés, gazdipofozás. Nálunk az alvás szent. Nekem az övék, nekik az enyém. Hétvégén addig alszom, ameddig jólesik. Ám amint megmozdulok ébredés után, hárman robognak oda, hogy simi-simi-simi! Utána majd jöhet a kaja is. Mindezt úgy, hogy egyébként imádnak enni. De, ugye, mindennek megvan az ideje.

Abban is szerencsés vagyok, hogy bújósak a négylábú gyerekeim. Sajnálnám, ha nem lennének azok. Csak két kezem van, ezért néha sorban állás vagy féltékenykedés van. Egy égi áldás, hogy a simogatás mindig kéznél van, és nem fogy el, jut mindegyiknek. Ez a simogatás persze, oda-vissza ható dolog, egy win-win helyzet. Mindkét fél jól jár vele.

A simivel egy igazi doromboláscunamit lehet elindítani. A háromból két cicámnak a dorombolása felér egy csendháborítással, de nem baj, hadd szóljon. Hozzá jönnek a lapos pillantások, a lassú pislogás, ami náluk a mosolygást jelenti. Ha az oldalukhoz teszem a fülem, az a hang a csodálatos rezgéssel valami mennyei. Tudományosan igazolt tény, hogy rengeteg jótékony hatása van a macskasimogatásnak és a dorombolásuknak. Sok helyen terápiás céllal is alkalmazzák ezeket a szeretetgombócokat, nehezen gyógyuló betegek mellett kórházakban, idősotthonok lakóinál. Egy-egy nehezebb feszült nap után mindig kéznél van a nyugtató. Nincs szükség szintetikus szerekre, már az ajtóban vár a megoldás. Rám néznek boldogan, a lábamhoz simulva üdvözölnek, és a napi gond egy része már elfelejtve. Egy simi, egy bújás, egy orrszi (cicapuszi), és a többi baj is elillan.

Minden macska egyéniség. Ők nem félnek azok lenni, amik, olyanok lenni, amilyenek. Nem alakoskodnak, nem játszmáznak (na, jó, néha egy kis hízelgés, ha nagyon el akar érni valamit, de ennyi és nem több). Nem hazudnak. Ha haragszanak, rákiabálnak az emberre, ha bajuk van, méltatlankodnak. De őszinték.

A macskák végtelenül okosak. Tudják, mire van szükségük, mi a jó nekik. És ezt lehetőség szerint ki is követelik. Bár az embereknek lenne ennyi eszük és bátorságuk! Ha ki mernék mondani, mire van szükségük, ha nem félnének bevallani, hogy hiányzik a szeretet, ha nem szégyellnének kérni, sokkal több kiegyensúlyozott, boldog ember lenne, kevesebb lenne az öncélú, értelmetlen gyűlölködés. Hiszen legtöbbünk olyan, mint egy cica, szeretetre, emberi érintésre, jó szóra vágyik. Csak fél. Fél adni, fél elfogadni, fél őszintén szeretni.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!