Az ilyen és ehhez hasonló zárómondatok mára szinte elengedhetetlen kellékeivé váltak minden tényfeltárás szándékával született írásnak, riportnak.

Ne legyenek illúzióink, az esetek többségében ezután sem fog válasz érkezni. Jobb esetben a média munkatársa kap öt semmitmondó sort, amelyben a választott vagy szakmai illetékesek közlik vele, hogy mindenben a törvények és jogszabályoknak megfelelően járnak el. Rosszabb esetben, kihasználva minden lehetséges halasztási lehetőséget, több hét után, az utolsó pillanatban közli vele a hivatal, hogy a kért adatoknak sajnálatosan nem ők a gazdái. Azoktól, akik látszatra komolyabban veszik posztjukat, esetleg kaphat egy részletes indoklást arról, hogy miért nem áll módjukban válaszolni az eredeti kérdésre.

Azt hihetnénk, hogy jogállamban (Magyarország?) legalább a(z összességében) saját képére formált igazságszolgáltatást komolyan veszik az állami szervek, ám ebben sem lehetünk bizonyosak. Egy kiragadott hétvégi példa: „Mélységesen felháborító, ahogyan a jelenlegi kormány még a saját maga által hozott törvényeket és szabályokat is képes semmibe venni. Az pedig konkrétan bicskanyitogató, hogy kiemelten közérdekű adatokat tart vissza, sőt, hazudik azok meglétéről, illetve tartalmáról”- mondta Ujhelyi, aki most bírósághoz fordul és Kásler lemondását követeli. (444.hu) (Előzmény: Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az egy évvel ezelőtti EU-ellenes kormányzati kampány idején megpróbálta megtudni, hogy a magyar kormány részéről ki vett részt a vakcinaszerződések megkötésében, és milyen megállapodásokat írt alá az Orbán-kormány a ’nyugati vakcinákat’ szállító cégekkel.)

Azok az ellenzéki képviselők talán még rosszabbul szoktak járni, akik bármilyen közérdekű adatot próbálnak kiperelni. Pedig olykor a bíróság a javukra dönt. Sokszor ugyanis egy olyan megalázó, sokszorosított (régiesen stencil) lapot kapnak, amely eleve elolvashatatlan. Ám a sorok felét még át is húzták, mielőtt megkapta volna. Avagy az a válasz, hogy tiszteletben tartják a bíróság döntését, eleget is tennének neki, de a szóban forgó dokumentum időközben elveszett (!) illetve egy másik hatóság magához kérte.

Az állampolgár még így is, főként amennyiben az elmúlt évek ide vonatkozó tapasztalatait félre teszi, hajlamos naiv feltételezéseket megfogalmazni magában. Mondjuk azt, hogy a választott képviselőnek, legyen az országgyűlési, a debreceni testület tagja, avagy egy kistelepülés néhány fős önkormányzatának részese, egyként kötelessége van megválasztóival szemben. Mi több, a település minden polgárát képviselniük kell(ene). Lehet, hogy teszik, de honnan ítéljük meg, amikor általános gyakorlat, hogy még a „legpitibb” helyi információt is titkolni igyekeznek választóik előtt. Ahogyan a nem választott szakapparátus érintettjei úgyszintén.

Természetesen a helyi testületi ülések nyilvánosak, de azokon eléggé „megfésült” formában kerülnek terítékre a település ügyei. Nem beszélve arról, hogy a többségi frakció általában el tudja érni, hogy a döntések puszta formalitássá váljanak. Esetünkben nem is az a baj, hogy a többség él, bár sokszor visszaél, helyzetével, hanem az, hogy a háttérben fontos faktorokat titkol el az igazi mozgatórugókról. Amelyekre igyekeznek ráhúzni az elfeledtetés jótékony homályát. Legtöbbször sikerrel. Ám azért olykor fény derül arra, hogy a nyilvánosan kikezdhetetlen szakmai magabiztosságot sugárzó döntések mögött egyszerűen az áll, hogy „fentről rájuk szóltak”. Mellesleg olyan valaki(k) vagy cégek érdekében, akiknek vagy amelyeknek semmi közük a településhez.

Persze, nyilván nem ezen, az általában nehezen bizonyítható, bár felettébb gyanús háttérügyletek nyilvánossá tételét reklamáljuk. Ahhoz már tényleg nagyon naivnak kellene lennünk, hogy ezt elvárjuk. Na meg kellene hozzá egy teljesen más észjárású, mondhatnák, tisztességes politikusi gárda.
Ugyanakkor a járvány két esztendeje mindennél szemléletesebben mutatja, hogy az önkormányzatok, a napvilágra kerülő példák alapján leginkább a kormánypártiak, teljesen természetesnek tartják, hogy a lakhelyükre vonatkozó járványügyi adatokat következetesen eltitkolják a helyiek előtt.

Nos, ezt a fajta titkolózást lehetetlen elfogadni, hisz éppen azokat zárják ki a szó szerint létfontosságú információkból, akiknek a szolgálatára felesküdtek. Igaz, néhány máig titkolt valóságos adat nyilvánossá tétele alkalmasint meghazudtolná a hivatalos központi (s egyben helyi) sikerpropagandát, de hosszabb távon a védekezést segítené. Néhány ország információs stratégiája legalábbis jó példája annak, hogy a valóság kendőzetlen feltárása jó eséllyel növeli az állampolgárok felelősségtudatát, fegyelmezettségét, „oltakozási” hajlandóságát. Nem beszélve arról a helyzetről, amikor az egyes városok, régiók között markáns különbségek mutatkoznak. Ilyenkor az „átfertőzöttség” számai egyenesen iránymutatóak lehetnek a teendők tekintetében. Persze nem csak és nem elsősorban az egyes állampolgár számára.

Összességében azt tapasztalhatjuk magunk körül, hogy az illetékesek már nem is tekintik komoly ügynek azt, amelyet részben vagy egészben nem titkosítanak. Így hát reflexszerűen megteszik.

Példának okáért azt gondolná az ember, hogy szinte egyetlen más testület ténykedése sem kiált hangosabban nyilvánosságért, mint az operatív törzs működése. Hisz közvetlenül az állampolgárok életéről, egészségének megvédéséről szól minden döntésük. Ehhez képest „tíz évre ’titkosítják’ az operatív törzs minden döntését”. (hvg) „Az ülésekről készült dokumentumok megismerését megtagadom, mivel azok a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adatok és a keletkezésüktől számított tíz évig nem nyilvánosak” – ezt válaszolta Lakatos Tibor rendőr dandártábornok, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a hvg.hu közérdekű adatigénylésére.

S ezzel lassan a (sokszor piszkos) kis helyi titkoktól lépcsőfokonként eljutunk Paks 2-ig vagy addig, hogy „itthon titkolják, de kiderült: 979 év alatt térülne meg a Budapest-Belgrád vasútfelújítás”. (portfolio.hu) Más számítások szerint: „Mivel a személyforgalom érdemi bővülése nem várható, a Figyelő által megkérdezett vasúti szakemberek számítása szerint teherforgalomból 2400 év alatt térülhet meg a projekt.”

Ilyen summa esetében, ha nem is elfogadható, de legalább racionálisan felfogható a felelősök titkolózása. Hisz a projekt lényegében annyit jelent, hogy a vonal összes költségét kidobjuk az ablakon. Avagy más megközelítésben: a kínaiak markába nyomjuk. („A 150-es Budapest-Kelebia-vonal korábban nem szerepelt a legfontosabb vasútépítési tervek között, így a szakembereket is meglepte az új terv.”) Másrészt ezer vagy kétezer év múlva ki fog már emlékezni arra, hogy milyen politikai alapozású projektre szórt el ismét temérdek pénzt az Orbán-kormány.

A mostani, tehát egyelőre ismeretlen személyazonosságú felelősöknek jelenleg aligha kell tartaniuk attól, hogy ezer esztendő múlva a majdani bíróság elítéli őket. Viszont az még benne van a pakliban, hogy addig akad olyan politikai erő, amely megpiszkálhatja az ügyet. És kicsit megbirizgálja azokat, akik politikai vagy konkrét anyagi haszonszerzés érdekében kierőltették az esztelen, mert gazdaságilag indokolatlan és indokolhatatlan, idegen érdekeket szolgáló beruházást. Természetesen ezúttal szintén a közpénz, a magyar és unióbeli adófizetők kárára.

CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert!
1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!