Úgy is vedel, ahogy az öreg Dér ivott, aki hatvanhárom esztendősen kezdte a korhelykedést, a rendszerváltás után, amikor kiderült, kikről jelentett.

Az öreg végül kútba vetette magát. Akkorra már teljesen egyedül maradt. Nem azért, mert elfordultak tőle az emberek. Bár voltak, akik legszívesebben vasvillával mentek volna neki, de ezt az isten háta mögötti települést annyira elfárasztotta a kilátástalanság, hogy a múlt új megvilágításba került részletei sokakat már nem érdekelnek. Ha nem változik meg az öreg Dér viselkedése, minden marad a régiben. Ám az addig pedáns életű nyugdíjas zülleni kezdett. Mikor már nem volt mit pénzzé tegyen, kéregetett, lopott is. Igazából ezért utálták meg. Reggel ideállt, kapaszkodott a pultba estig. A fia ott volt mellette. Ha elfogyott az apja pénze, ő fizetett. Ha az Öreg Dér nem bírt állni a saját lábán, támaszt nyújtott. És mikor az ő tárcája is üres volt már, hazavitte.

Dér Miska visszaélt a falubeliek jóindulatával. Pedig becsületes gyereknek tűnt. Bajban sem hagyta el az apját, tisztességgel temette el. Senkit nem hívott meg a szertartásra, a pap és a sírásók társaságában hantolta el felmenőjét. A búcsúztatás után idejött, és csinálta tovább, amit az elmúlt években. Csak egyedül. Nem járt dolgozni, nem fizette a számlákat. Közeli ismerősei gondoskodtak róla egy darabig, de barátnője és barátai idővel elmaradtak mellőle. Aztán a falu vette szárnyai alá. Könyöradományokból élt. Sőt, tavaly augusztusban összedobtak egy kis pénzt, hogy rendezzék az elmaradásait a vízdíjjal, de Dér Miska nem a postára ment. Itt verte el az összeget a hosszú hétvége alatt.

Utálja a falu őt is. Ma már úgy gondolnak rá, mint félrecsúszott emberre. Az apja vére csorog benne, mondogatják a lakók, holott a Dér család tagjai jó módú munkásemberek generációk óta. Egyetlen élvhajhászt sem találni közöttük az öreg (és a fia) kivételével. Dér Miska harmincas évei közepén legalább húsz évvel idősebbnek néz ki a koránál. Elhordta öltözékeit, hónapok óta az apja cuccaiban látni. Lógnak rajta a göncök, pedig az öreg Dér sem volt nagy darab.

Fél hatkor, amikor a kocsma nyit, és az utca két oldalán sorakozó házakban még csak éledeznek a szomszédok, Dér Miksa elsiet az ivóba. Valamiért biztos szégyell a szomszédok szeme elé kerülni, azért ilyen korán. Leül a pulthoz. Köszön, ha köszönnek. Válaszol, ha kérdezik. Háromszor-négyszer napjában kimegy a vécére. Zárórakor elsunnyog. Ennyi. Hazafelé többször is megpihen, bizonyos időközönként nekitámaszkodik egy villanyoszlopnak, aztán ismét nekivág a Honvéd utca emelkedőjének. Lassan, tétován, mintha botra lenne szüksége.

Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban. Költő, a KULTer.hu szépirodalmi rovatának szerkesztője, a Kortárs Online irodalmi rovatvezetője. Első verseskötete Ez nem az a környék (2015), első prózakötete pedig Salgó blues (2018) címmel jelent meg.

Juhász Tibor tárcasorozata a Debrecineren itt olvasható: ZACC.