A roma aktivista típusa 2.

Mottó: A mozgalmár nem állhat meg. Ha megteszi, egy lesz belőle – szerintem.

Ott tartottunk, hogy roma mozgalmárok és aktivisták, a Roma Polgárjogi Alapítvány és küzdelmei (1995-2009). Itt mindenképpen említést kell tennem egy másik – számomra szintén ikon – személyről, Setét Jenőről.

Fiatalembernek számít a 72-es születésével, de hatalmas munka áll mögötte. Nincsenek nagy iskolái, de vetekszik igen sok diplomás tudásanyagával az, ami a fejében van. Ő a gyakorlatban küzdötte végig a rendszerváltás utáni időket. Volt kulturális szervező, szociális asszisztens állásban a 8kerben, majd Horváth Aladár meghívta a Magyarországi Roma Parlamentbe dolgozni, és néhány hónap után 1995. május 9-én megalapították a Roma Polgárjogi Alapítványt. 2009-ig (a tönkretételükig) küzdöttek együtt, több értelmiségi roma társukkal. Túl jók voltak… Ez volt a bűnük. Aztán TASZ, NEKI, roma népszámlálási kampány, projektek, idetartozunk, roma büszkeségnapok, portásság, mikor mi, de ne szaladjunk előre.

„A Roma Polgárjogi Alapítvány másfél évtizeden keresztül az egyik legfelkészültebb és legelszántabb roma jogvédő szervezet volt, amely jellemzően etnikai és/vagy helyi szociális válságok, krízisek kezelésével foglalkozott és alapvető eszménye az állampolgári jogegyenlőség elérése és gyakorlati realizálása volt. A folyamatos terepmunka mellett a mindenkori szakmapolitikai diskurzusok résztvevője és alakítója volt az Alapítvány. Munkánk során a társadalom legnehezebb helyzetű csoportjai és az etnikai megkülönböztetés, elnyomás áldozataiért emeltünk szót és cselekedtünk. Folyamatosan felléptünk a tömeges kilakoltatások ellen, a rendőri brutalitás esetei ellen, a helyi önkormányzati diszkriminatív döntések és gyakorlatok ellen, a hátrányos megkülönböztetés esetei ellen, illetve modell értékű programokat kezdeményeztünk, mint a Roma Sajtóközpont és a Romaversitas, amelyek mára önálló egyesületként és alapítványként működnek. Folyamatosan részt vettünk a különböző településeken megjelenő krízisek, válságok kezelésében, amelyek mentén az erőszakmentes, a helyi társadalmi békét helyreállítani, megőrizni igyekvés voltak a rendező elvek, és ezzel egyidejűleg a jogszerűség és a jogérvényesítés” – mondta Jenő egy interjúvolásom során.
(Juj, de szép szöveg!)

Nem csak szépen formált szavak voltak ezek! A kérdés az, hogy hol tartanak most az ikonjaim. No, még egy kis fényezés, mielőtt jön a fekete leves!

A küzdelmek eredményeiről, H. Ferenc-féle „érzelemdússággal”: Kesernyés „eredmény” az 1100 roma nemzetiségi önkormányzatnak csúfolt valami, ami a Phralipével kezdődött, az ombudsman jogintézménye is kezd elsekélyesedni (pedig mit küzdöttek érte), és bizony az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2004-es dicsfénye és eszközei is amortizálódtak. A Ghandi Gimnázium 2010-ben állami kézbe került, tényleg jó volt a RádióC (ma nincs sehol), jók voltak a roma nemzetiségi magazinok (talán egy van, ha van) és él még a tévés roma magazin állami torzója.. A rendőrségi körözésekben 97’-től a származásra vonatkozó tabu még tartja magát (figyelve a tendenciákat, egy darabig, aztán jöhet az indoeurópai meg nem az idén barnult…). Sokan nem hinnék el, hogy a roma mozgalmak léptek fel először a téli kilakoltatások ellen, ők érték el, hogy 18 év legyen a tankötelezettség korhatára (mára 16, sok-sok csellengővel). Vagy hinnék azt, hogy a 3 éves kortól kötelező óvodáztatás is alapvetően cigány követelés volt?! Na, ugye! Ugyanígy a díjhátralékos háztartások megsegítésére is a roma mozgalmárok tettek először javaslatot, és ők érték el az Alkotmánybíróságnál utólagos normakontroll keretében, hogy ma is jogszerűtlen a jóhiszemű, de jogcím nélküli bérlők kizárása a lakáspályázatokból. Aztán büszkélkedhetnek egy-két mára már megszűnt hivatallal: mint például a romaügyi államtitkáréval, vagy azzal, hogy volt egy kisebbségi ombudsmanunk. Voltak. ..és szakpolitikai javaslataik is voltak. Setét Jenővel az élen összehoztak egy roma népszámlálási kampányt, hogy tisztább legyen a kép, ki tartja magát romának. Mozgott ám a roma értelmiség, csak elfedte őket néhány nagy fehér főnök, a nagy fehér szervezetével.

Nem az ő hibájuk, de mára eltűntek vagy erodálódtak az eredményeik. Nem ők, hanem az eredmények!

Azt tudni kell, hogy 2009-től elvált a két slágvortokban bemutatott ikonom útja: Aladár politizált és szabadúszott is kicsit, Jenő pedig hol terepmunkásként, hol projektek mentén tűnt itt- ott fel. Talán 2010-ben volt a legerősebb. Sokan követték, sokan tartották vezérnek, de nem volt az, megmaradt, egynek!

Tették ők a dolgukat egy olyan nemzetiségért, amelyik egyre jobban, és egyre gyorsabban tűnik el a társadalom süllyesztőjében. Hol vannak itt roma Martin Luther Kingek, emberek? Lennének, akik azonnal lelőnék őket, amint egy nagyobbat ordítanának! Esély sincs rá persze, követők nélkül… de ne is legyen, ha egy posztumusz díj lenne megbecsülés érte! Még élnek, még élünk! Mint, ahogy évszázadok óta tesszük, jó kis nyomás alatt. Csoda, hogy nem vagyunk törpék…

Most abbahagyom, mert még megunnak és továbblapoznak! A következő jegyzetben 2009-től folytatom úgy, ahogy én látom a roma mozgalmak múltját és jövőjét, megspékelve még néhány adattal, amiről szerintem fogalmuk sincs…