Vannak, akik a zsibisre esküsznek, tudjuk, amit hátul árulnak, igény szerint teával hozzá. Mások inkább a saját maguk készítette otthonira – a barátom felesége nemrég kísérletezte ki, hogyan lesz a legfáintosabb, azóta a család azt tömi magába a vásárolhatóval szemben.

A múltba visszatekintve a nagyvásárban vehettük, ehettük pár éve még egy, ha jól emlékszem, hajdúhadházi hölgy kis lakókocsijából a sokak szerint „igazit”, amikor még arra is nyúlt a vásár, s a Békessy utcán kígyózott a sor évekig. Azóta a debreceni nagyvásár is más irányt vett, és az a lángosos sincs már – van helyette másik, az sem rossz éppen..

Máshonnan nézve van, akinek a helyszín is sokat számít. Mondják sokan: a strandon az igazi a lángos! S nem elsősorban az állaga, az íze miatt, hanem mert fürdőzés közben ez alap, s ha még sör is jut mellé, nincs is jobb annál, verőfényes napsütésben – olajtól csillogó ujjakkal keresgélni a kis tatyóban a pénztárcát, hogy a gyereknek palacsintát is vehessen a delikvens a másik ablaknál. Más kérdés, hogy a debreceni strandélet a város szélein még csak-csak, de a Nagyerdőn visszafejlődött az elmúlt években, idén meg már nincs is hova menni, hisz épül az új – reméljük, lángos azért lesz ott is, ha újra nyit, s nem csak biokajákkal lesz tele!

Az újítások is divatjukat élik. Ma már nem lepődünk meg azon, ha – jó nagy felárral – édes ízű lángosokat is árulnak. A csokistól a lekvároson át a gyümölcsös ízekig. Vagy jöhetnek a „kecsaposak”, na meg persze a mindenféle húsos feltéttel felszolgáltak. Ezeknél, az a gyanúm, maga a tészta már nem olyan fontos, mert a kirakatban lévő cucc úgyis elfedi a lényeget – akárcsak a túlbonyolított pizzák esetében azt, ha amúgy a tésztája felejtős.

Aztán vannak olyan megátalkodottak, akik kedvelik, ha amolyan csipszes a közepe. Tehát, ha ropogós, törős és papírvékony, míg a peremeknél dagadtabb. Ám a legtöbb ember (reprezentatívnak éppen nem mondanám a kutatásaimat, de így van és kész) a puha, foszlós, középen is tartalmas lángosra esküszik. Mindenféle túlzott rápakolás nélkül, akár a’la natur. Vagy maximum tejföllel, sajttal meg persze némi fokhagymával.

Jó ideig azt hittem, a sütéstől függ minden, attól lesz ropis vagy puha a lángos. Ám nem! Egy helyen az árus mondta mosolyogva: „csakis a tésztán múlik minden. Ha azt úgy gyúrjuk be, akkor nem is sülhet ki belőle ropogós. Én nem is tudnék, ha akarnák se olyat készíteni.”

Na, ez a jó! Minden a lényeget eltakaró cucc nélkül, belül is tartalmasan..