Miért mentél el?

Mi már gyakorlatilag a megismerkedésünk óta tervezgettük a férjemmel a külföldre költözést. Az okok között volt minden a kalandvágytól kezdve a politikai helyzet miatti frusztráción át a könnyebb boldogulásig. Végül 2013 tavaszán jutottunk el oda, hogy otthagytunk csapot-papot, és nekivágtunk a kiköltözésnek. Egyrészt akkor már a testvéreim külföldön éltek, és rajtuk keresztül kicsit beleláttunk a kivándorlás részleteibe, másrészt akkoriban a magánnyugdíjpénztári számlák államosításának kapcsán egyre jobban körvonalazódni kezdett, hogy a magyar politikai légkör számunkra kezd elfogadhatatlanná válni.

Még egy meghatározó élményt tudok említeni, ami egy olaszországi nyaraláson történt. Beültünk vacsorázni egy átlagos kis étterembe, elkezdtünk számolgatni és végül az árak láttán úgy döntöttünk, elfelezünk egy pizzát. A mellettünk lévő asztalnál egy nyugat-európai erasmusos diáktársaság ült, egy idő után feltűnt, hogy a pincér már velünk egyáltalán nem foglalkozik, csak körülöttük sürög-forog. A helyzet az volt, hogy nekünk, magyarországi viszonylatban átlag felett kereső középosztálybeli fiatal házaspárként csak egy fél pizzára futotta a nyaralásunkon, míg ők simán ki tudták csengetni a 3 fogásos vacsora árát egy átlagos napjukon. Ez szerintem elég jól tükrözi az életszínvonalbeli különbségeket. Nem vágytunk mi kacsalábon forgó palotára, csak létbiztonságra és arra, hogy ne kelljen folyton számolgatni a kis pénzünket ás keresni a kompromisszumokat, ha valamit meg akarunk venni.

Most mit csinálsz?

Jelenleg egy nemzetközi jogász cégnél vagyok informatikai beszerző. Néhány millió fontos éves költségvetésért felelek a tervezéstől az elszámolásig. Vannak stresszes időszakok, de alapvetően szeretem a munkámat, és van egy szuper főnököm, akire mindig számíthatok.

Hogy érzed magad, jó döntés volt elmenni?

Egyértelműen igen, még így is, hogy a brexit miatt most itt is kicsit bizonytalan, mi lesz a következő pár évben. Itt sem tökéletes minden, de sokkal kiszámíthatóbb az élet, könnyebb tervezni, előre haladni a céljaink felé. Úgy érzem, a munkámat sokkal jobban megbecsülik. Az első munkahelyemen még meglepődtem, amikor 1 hónap után a teljesítményértékelés azzal kezdődött, hogy a főnököm megkérdezte, elégedett vagyok-e a céggel, megfelel-e a munkahely az elvárásaimnak. Nagyon értetlen képet vághattam, mert megkérdezte, hogy értettem-e a kérdést. Mondtam, hogy igen, csak még eddig egyik munkaadóm se volt erre kíváncsi, így váratlanul ért a kérdés.

Persze itt is vannak rossz munkahelyek, de én eléggé szerencsés voltam, a 6 év alatt ez a második munkahelyem, és mindkét cégnek fontos volt, hogy én is elégedett legyek. Itt nem ugráltatnak, a főnök hozza a kávét/teát a beosztottjainak és nem fordítva, ha túlórázni kell, a csoportvezető az első, aki tovább marad, hiszen alapvetően őt fizetik meg ezért. A magyarországi munkahelyeimen ennek az ellentétét tapasztaltam sajnos.

Itt alapvetően eléggé toleráns a társadalom, ami nekem szimpatikus, mivel én a klasszikus liberalizmus ’élni és élni hagyni’ elvével tudok leginkább azonosulni. Ugyanakkor én keményebben fellépnék azok ellen, akik ezt megpróbálják aláásni. Szerintem, ha valaki úgy dönt, másik országba költözik, akkor tiszteletben kell tartania a helyi értékrendet, szokásokat. Ha ez nem megy, akkor menjen olyan helyre, amivel jobban tud azonosulni és akkor mindenki jobban jár. Én szerencsére úgy érzem, megtaláltam itt a helyem.

Mit tanácsolsz azoknak, akik tervezik az elindulást itthonról?

Jól gondolják meg, mert a kezdet általában nagyon nehéz. Nekünk az első év nagyon erőt próbáló volt, mivel mi itt nem ismertünk senkit, a tipikus londoni tömegszálláson kezdtük. Aki tudja, messzire kerülje ezeket. Sok időbe telt, mire a férjem el tudott helyezkedni a szakmájában, már majdnem feladtuk. A kitartás szerencsére meghozta gyümölcsét, a férjem munkája révén elkerültünk Londonból vidékre és nagyot ugrott az életszínvonalunk.

Szerintem érdemes előre végiggondolni, hogy mi a határ. Mi például úgy vágtunk neki, hogy x összeget fogunk erre a projektre áldozni, ha a pénz végére érünk és még nem értük el a céljainkat, akkor visszamentünk volna. Szerencsére ez nem következett be, de sajnos hallottam olyat, hogy valaki kijött, elköltötte minden pénzét, majd kétségbeesetten és csalódottan hazament. Szerintem csak az vállalja a külföldre költözést, akinek belefér az is, ha nem sikerül kint maradni.

Az is fontos, hogy tájékozódjon az ember mindenről, ami őt érinti. Például akinek kicsi gyereke van, az mindenképpen nézzen utána az ovi/bölcsi/iskolarendszernek, 30 felettiek gondolják végig, hogyan befolyásolná az országváltás a nyugdíjra való kilátásaikat stb.
Amiről nem sokan beszélnek, az az, hogy érzelmileg is készen kell állni a kiköltözésre. Ez nem lehet pusztán logikai döntés, mert előbb-utóbb megbosszulja magát, ha a szíved nincs benne.

Haza fogsz jönni? Mikor, miért?

Nem tudom. Van egy álmom, hogy felépítsek egy önfenntartó kis farmot, ami a permakultúra elvein alapszik. Ezt jó lenne Magyarországon megcsinálni, de eléggé bizonytalan még. Ameddig bérből és fizetésből élek, addig nem tervezek visszaköltözni.

A család, barátok nagyon hiányoznak, őket semmi sem pótolhatja, ez nehéz. Kicsit irigykedek az angol munkatársaimra, mikor a vasárnapi, karácsonyi, húsvéti családi ebédekről mesélnek. Nehéz a szívem, hogy a pár éves unokahúgom meg sem ismer, mikor találkozunk. Ugyanakkor már annyira szétszéledt a család, hogy ezen amúgy sem tudnék én egyedül változtatni.

Abban biztos vagyok, hogy ha egyszer elköltözök innen, lesznek dolgok, amik hiányozni fognak. Ahogy a tipikus magyar dolgok hiányoznak itt, úgy máshol hiányozna az angol humor, a mosolygós eladók, az Innocent gyümölcslevek, a Krispy Kreme fánkok, pubos kaják vagy éppen az, hogy itt a 28-30 fok jelenti a kánikulát. Igen, mi szeretjük a hűvös, esős angol időjárást.

Jó lenne, ha több országból össze tudnám gyúrni a számomra ideálisat, mert minden nemzet tud nyújtani valami egyedit és utánozhatatlant.