Fekete-Győr András és Pálinkás József egymásnak is aláírtak.
Két ellenzéki miniszterelnök-jelölt is ajánlásokat gyűjtött Debrecen belvárosában

Polgár Tóth Tamás
Augusztus 24-én délután, az előválasztás ajánlásgyűjtési időszakának második napján a Momentum és az Új Világ Néppárt (ÚVNP) is kitelepült pultjaival a debreceni Csapó utcán. Az ajánlások gyűjtésében részt vett Fekete-Győr András, a Momentum, valamint Pálinkás József, az ÚVNP miniszterelnök-jelöltje is. A két politikusnak egyaránt 20 ezer ajánlást kell összegyűjtenie ahhoz, hogy miniszterelnök-jelöltként indulhassanak az előválasztáson. Egymás ezen törekvését kölcsönös aláírásokkal támogatták. Pálinkás egyéniben is elindul Hajdú-Bihar megye 1-es számú választókerületében, ahol többek között az a Szabó Bence (Momentum) is az ellenfele lesz, aki most szintén aláírt Pálinkásnak.

Polgár Tóth Tamás
Mivel az előválasztáson átlagosan a hajdú-bihari választókerületekben indul a legtöbb jelölt, megkérdeztük Fekete-Győr Andrást, hogy számíthatunk-e még visszalépésekre a megyében. A pártelnök elmondása szerint a Momentum jelöltjei várhatóan nem lépnek vissza, ezzel kapcsolatos tárgyalásokról sem tud. Úgy fogalmazott: „ígérni ilyen szempontból most nehéz lenne, a szándékunk az, hogy mindenki talpon maradjon, mert nagyon jók itt a jelöltjeink”.
Felkészülni, vigyázz…! Olvasd a Debreciner VÁLASZTÁS 2022 rovatát!
Megkérdeztük a Momentum elnökét a néhány nappal ezelőtti közleményükről, amelyben arról írtak: az előválasztás megcsúfolása, hogy a DK megvétózta saját korábbi veszprémi politikusuk, Katanics Sándor indulását. Arra voltunk kíváncsiak, hogy miért nem akkor tiltakoztak, amikor a hat párt megegyezésébe bekerült a vétójog – ezt ugyanis korábban a Momentum is elfogadta. „Nyilván utólag okos az ember, nem gondoltuk volna, hogy mások vissza fognak élni ilyen helyzetekben ezzel a joggal” – magyarázta Fekete-Győr.
Fekete-Győrnek a diákváros, Pálinkásnak az MTA szerepel a prioritásai között
Arra a kérdésünkre, hogy miről fog szólni az első három törvényjavaslat, amelyet a 2022-es parlamentbe kerülése esetén benyújt az Országgyűlésnek, a Momentum miniszterelnök-jelöltje azt mondta, hogy első az Európai Ügyészséghez való csatlakozással, a második a magyar korrupcióellenes hivatal létrehozásával, a harmadik pedig a Fudan Egyetem „lefújásával” és a diákváros megépítésével lesz kapcsolatos.
Ugyanezt a kérdést feltettük Pálinkás Józsefnek, az ÚVNP miniszterelnök-jelöltjének is. Az ő első törvényjavaslata a költségvetés módosításáról, a második a jogállami működést akadályozó jogszabályok megváltoztatásáról, a harmadik pedig – elnöki múltjához illően – a Magyar Tudományos Akadémiával, a felsőoktatással és a kutatással kapcsolatos kérdések szabályozásáról fog szólni.