Kipattintok egy sört, aztán nézem, ahogy szív az ország.
REGGELI FELES
Jön a negyedik hullám! Királyság!

Koppányi Szabolcs
Szevaaa! Ezer éve! Várjál már, kitámasztom a kerót! Mikor láttalakk utoljára? Ja, tíz éve az érettségi találkozón! Hát miért maradt el az ötéves forduló? Most aztán már megint kéne lennie. Jocó nem szervezi, belassult? Mondjuk, én biztos nem szervezném, a sok hülye osztálytárssal egyeztetni… Hogy meghalt? Mi?! Elgázolta egy kamion, amikor biciklizett? Bakker! Biciklizni is tudni kell… Emlékszel, ahogy az utolsó bulinkon fogtam a homlokodat, amikor sugárban kihánytál az étterem teraszáról? Jó, rendben, te fogtad az én homlokomat. Nem mindegy? Ketten voltunk, ugye? Ugye! Várjál már, arrébb állítom, majd elsodorta ez a barom biciklisfutár a kerómat, a parasztja. Aztán mi van veled? Hogy megy a biznisz? Ne már? Tényleg még mindig gimnáziumi tanár vagy?! Mondtam neked, hogy hagyd ezt a nyomorúságot, mert szegénységedben még a gyomrod is kiszárad! Nem mondtam? De akartam. Hogy én? Örököltem két lakást, azoknak a bevételéből vettem még kettőt, mindet kiadtam külföldi egyetemistáknak. Nigériai milliárdos szülők gyerekeinek, indiai gazdag porontyoknak, koreaiaknak, ilyeneknek, akik ide járnak orvosira. Eszem is megáll egyébként, itt tanulnak, tőlünk, miközben a magyar egészségügy romokban. Mindegy, fizetnek, ki dollárban, ki euróban, királyság. Amikor járok hozzájuk lakásvizitre, mindig megkérdezem először, hogy tudnak-e magyarul. Ha nem, akkor azonnal jól leteremtem őket, elküldöm mindet a fekete meg a sárga anyjába, aztán angolul megbeszéljük minimálban a teendőket, mert annyi szó még megmaradt a gimnáziumból. Tudod? Tudod. Ildikó néni… Hogy tudta üvölteni az osztálynak, hogy „satap!”, feledhetetlen. Egyébként meg tekerek, mindig is a keró volt az életem, oszt jónapot. Jaj, jaj, dehogy vagyok ételfutár! Mert itt a kocka a hátamon? Gondolod, hogy kaját szállítanák ki a négusoknak meg a húzott szeműeknek? Nézz már a kerómra! Ez másfél milkába került, van ennél drágább is kettő, de azokkal nem járok az utcán. Ezt az ételhordó kocka hátizsákot most vettem egy lepukkant csávótól. Megszorult, adtam neki ezért majdnem annyit, mint amennyit vissza kell fizetnie az elhagyása miatt. Jó, csak a felét, de a gyerek ennyiért is hálás volt. Hogy miért kell? Te nem nézed a híreket? Jön a negyedik hullám! Királyság! Megint lesz kijárási tilalom, megint bezárják a szórakozóhelyeket, én meg tekerek vígan éjjel-nappal, a rendőr sem szólít meg, én is szolgálok meg mi a fasz, aztán ha megszomjazom, akkor leülök egy padra, a hőszigetelt kocka hátizsákomból kipattintok egy sört, aztán nézem, hogy szív az ország, hogyan szívtok. Ha a nagyok megcsinálják a milliárdos bulijukat a sok emberhalálból, akkor én miért ne élhessek a kedvem szerint? Na, ölellek, vigyázz magadra! Gimnáziumi tanár?! De hülye vagy, pedig te voltál a legokosabb az osztályban. Szevaaa!
Itt olvasható a többi REGGELI FELES – a Debreciner ébresztőrovata.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!