Hogy melyik üzletlánc boltjaiban próbálnék meg vásárolni, ha tehetném? Gyanítom, sokakkal egyetemben nem befolyásolna, hogy valamelyik világszerte elfogadott multi üzemelteti-e, vagy a hazai hátszelet élvező itthoni üzletlánc egyik tagja lenne az.

Mindazonáltal a mindennapi vásárlói tapasztalataim szerint, amelyben minden szempontot igyekszem összegezni, inkább a nemzetközi jegyzésű boltegységeket preferálom. Legalábbis a debreceni lehetőségeket ismerve. Eleddig ugyanis egyetlen olyan hazai, nagy eladóterű üzletet ismertem meg pár éve a városban, történetesen a Plázában, amely minden szempontból állta a versenyt bármelyik multi kínálatával, áraival, küllemével, színvonalával. Viszont nem sok sót ehettek meg törzsvásárlói, mert megnyitása után nem túl sokkal a gusztusos üzletnek át kellett adnia a helyét egy bizonyára hasonlóan guszta kaszinónak.

Lehet, hogy azóta létesítettek hozzá hasonló kvalitású „magyar” élelmiszerboltot, bár nem tartom valószínűnek. Szupermarket méretben legalábbis aligha. Szinte kifogástalan itthoni hátterű kisebb üzletek természetesen akadnak. Persze kisebb forgalommal. Mindazonáltal a hazai kiskereskedelem részesedését, súlyát nem a multik verbális ütlegelésével, a nekik címzett alig burkolt fenyegetésekkel kellene felfuttatnia az aktuális politikai kurzusnak. A hazai üzletláncoknak sokkal inkább utánozni kellene őket abban, amiben azok jobbak. S nem egy ilyen szakmai fogás létezik. Vagy legalább egy olyan kirakatáruházat létesíteniük minden nagyobb városban, amelyek saját teljesítményük jogán, a legjobb magyar kereskedelmi szintet produkálva vívják ki a vásárlók elismerését.

De mindezzel együtt az igazán irigylésre méltó (már annak, aki e helyeken sem félt a megfertőződéstől) boltegység az, legyen hazai vagy külhoni tulajdonú, amelyikben sem most, sem korábban nem kellett maszkot viselniük a vásárlóknak. A járvány egyetlen pillanata alatt sem.

Bármennyire hihetetlen, bőven voltak és vannak ilyenek. Legalábbis, ha hihetünk a tévéképernyőnknek, s amennyiben önkéntelenül vagy szándékosan belekukkantottunk a hirdetések sorába. Magam ugyan nem a reklámozott termékek kedvéért tettem. Merthogy másra voltam és vagyok kíváncsi velük kapcsolatban. Mióta először, több mint egy éve azt kellett észrevételeznünk, hogy nem igazán kapcsoltak a valóság hullámhosszára.

A kereskedelmi blokkokban szereplő boltbelsők többségében ugyanis még a karantén és egyéb erős korlátozó intézkedések idején sem viseltek maszkot a vásárlók, a másfél méteres távolság betartásáról nem is beszélve. Hisz láthattunk még mindig műsoron lévő jeleneteket, amelyben néhány tízcentire egymás hangképző szerveitől, nem mellesleg a vírus legvalószínűbb megtapadási helyétől, beszélnek egymáshoz a szereplők. Mintha ezek a tévés hirdetések ellenkezni akartak volna és akarnának az operatív törzs (szóvivők stb.) aznapra szóló, egyben többször, több hónapig hangoztatott intelmeivel. Nyilván nem ez volt a céljuk. Ám akkor is csorbítja, mi több, megkérdőjelezi a mondandó hitelességét az, amikor a hirdetés szereplői, legyenek akár politikai performanszon, példának okáért szalagátvágáson fellépő közszereplők, vagy szimplán pénzünk elköltésére ösztönző kereskedelmi blokkok karakterei, ilyen bántóan nem tükrözik vissza a képernyőn túli valóságot. Esetünkben, ha nem viselnek maszkot ott és akkor, amikor kellett volna, illetve ma is kötelező.

Ráadásul a kommerciális hirdetések esetében bőven láthattunk olyan produkciókat, amelyek nem a járvány előtt, hanem bőven annak ideje alatt készültek. Merthogy arra talán lehetne némi mentség, hogy nem hagyták veszni a korábban a filmecske elkészítésébe ölt pénzüket. Még inkább a tévéknek már kifizetett sugárzási időért a milliókat. De mi a háttér azok mögött, amelyeket már a járvány legkegyetlenebb napjaiban forgattak vagy vetettek elő ismételt sugárzásra? Miközben a hétköznapi állampolgárokat a sarki boltba lépés előtt szigorúan ellenőriztek abból a szempontból, hogy feltették-e a maszkot. Mi több a vásárlók gyakorta egymást szintén figyelmeztették, ha társuk túl közel került hozzájuk.

Ugyanakkor hazatérve azt láthatta a magyar tévénéző, hogy milyen határtalan maszk nélküli örömködést prezentáltak az ilyenkor szokás teendők (készletkisöprés, árleszállítás, új termék stb.) okán a bolti reklámok szereplői. Érdekességként: ezen sorok írása közben egy magyar és két külföldi üzletlánc ilyen hirdetését láttam félszemmel. S szerintem mikor e cikk olvasható lesz, még mindig lecsekkolható marad több, frissnek tűnő reklámban, hogy úgy sétáfikálnak benne a vásárlók, mintha sosem hallottak volna még az arcmaszk létezéséről sem.

Megeshet nem sokak lelkivilágát zavarta meg túlságosan, hogy hirdetők ilyen lazán kezelték prezentációjukban a valóságos világ eme lényeges jellemzőjét. De szerintem sokat árt(ott) a hitelességüknek, hirdessék akár a legjobb vásárlási lehetőséget.

Kicsit talán morbid felvetés, de sokat javított volna szavahihetőségükön, ha ezen, remélhetőleg kivételes, korszakban készítenek olyan változatot is, amelyben maszkot viselnek a szereplők. S a legaktuálisabb járványhelyzet függvényében döntötték volna el, hogy melyik változat kerül képernyőre. Persze láthattunk a tizenvalahány hónap alatt jó néhány maszkos hirdetést is. Bár ezek sok esetben nem mást, mint magát a maszkviselést propagálták.

Mindamellett nemcsak a valamelyik tévécsatornán, de például a debreceni buszok utastéri monitorain szintén láthattunk ezen idő alatt enyhén anakronisztikus mondandóval bíró kisfilmeket. Emlékszem még tavalyról, amelyben az egyik helyi iskola diákjai azt mutatják be, hogyan kell(ene) kortársaiknak viselkedniük a járművön. Ebben figyelmeztették azon társaikat, akik a buszon étkeztek, nem megengedett flaskából kortyoltak, feltették lábukat az ülésre, nem adták át a helyüket a rászorulóknak, hogy mi lenne ezek helyett a helyes magatartás. Mindez nagyon szép és helyénvaló (lett volna). Csakhogy már régen benn jártunk a járványban. Viszont a szkeccsben szó sem esett a legfontosabbról, a járványügyi szabályokról. Aligha eshetett is volna, hisz alighanem hónapokkal korábban vették fel az okítást.

Szóval amikor a fedélzeten a többség attól tartott, hogy elkap(hat)ja a vírust, s maszkban és kesztyűben igyekezett tartani a távolságot utastársaitól, ugyanolyan időszerűtlennek tűnt a filmecske, mint az idézett tévés hirdetések. Különösen, hogy ráadásul még, illetve már iskolai oktatás sem folyt, így éppen a célközönség aligha láthatta útközben.

Ugyanakkor mégis azt remélem, hogy a kifogásolt reklámok képi megjelenítése nem lemaradt a valóságos világ realitásától, hanem éppen ellenkezőleg. Megelőzte, megelőlegezte a remélhetőleg most már nem túl távoli maszkmentes jövőt. Amely részben már mostanra ismét átélhető, valós jelenidejű mindennapokká lett sokak számára. Ha még nem is, helyesen, az üzletekben, boltokban. Kár, hogy a közelmúlt könnyítései sem minden pontban lettek következetesek, logikusak, nem valódi védettségre, vagyis a biztonságra épültek. A szakértők ugyanis szinte egyöntetűen állapították meg, hogy csak részben orvosszakmai megfontolások mentén, viszont legalább annyira, politikai spekulációk alapján hozták meg őket.

Mindazonáltal reméljük, hogy ebben a hosszú, tragikus szagában nem válik be az a több évszázados népi tapasztalat, miszerint ahová a politika „szakértő” keze beteszi a lábát, ott és annak, hosszabb távon, sok esetben a kívánttal gyökeresen ellentétes hatása szokott lenni..

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!