Bemutatta az ellenzéki előválasztáson induló debreceni jelöltjeit is az Új Világ Néppárt

Pálinkás József fizikus-pártelnök az 1-es, Bánfalvi Győző szociológus a 2-es, Csák László volt iskolaigazgató a 3-as számú választókerületben méretteti meg magát.


Új Világ Néppárt
Ma 18 jelöltjét nevezte meg az Új Világ Néppárt
Új Világ Néppárt

Június 4-én közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a Pálinkás József volt MTA-elnök által vezetett Új Világ Néppárt, amelyben ismertették a párt első 18, az ellenzéki előválasztáson indítandó jelöltjét. A közleményből kiderül, hogy a Debrecen északnyugati részét lefedő Hajdú-Bihar megyei 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületben száll ringbe a párt miniszterelnök-jelöltje, Pálinkás József. A város délkeleti részéből álló 2-es számú választókerületben a szociológus, nagykereki önkormányzati képviselő Bánfalvi Győző, a Debrecen egy keleti szeletét, valamint a megye északkeleti településeit magában foglaló 3-as számú választókerületben pedig Csák László, a debreceni Bocskai István Általános Iskola volt igazgatója indul.

Felkészülni, vigyázz…! Olvasd a Debreciner VÁLASZTÁS 2022 rovatát!

Az egész térségben gondolkodik Pálinkás

Megkérdeztük a jelölteket, hogy miket tartanak a saját választókerületük legfontosabb problémáinak. Pálinkás József úgy látja, hogy az országban meglévő gondok a választókerületében is tetten érhetőek: tisztázatlannak tartja például a Debreceni Egyetem további működését, valamint problémákat lát a közlekedéssel kapcsolatban is. A pártelnök ugyanakkor hangsúlyozta: az országgyűlési képviselőnek a várossal együttműködve kell képviselnie a város érdekei szerint történő fejlesztéseket. Pálinkás úgy véli, a szűkebb értelemben vett város helyett érdemesebb az egész térségben gondolkodni, kiemelt fontosságú beruházásként említette a Nagyerdő vízháztartásának a helyreállítását.


Pálinkás József
Pálinkás József

A szociológus országos ügyekről beszélt

Bánfalvi Győző leszögezte: azért szeretne az országos politikában részt venni, mert úgy látja, Magyarország elindult egy nem demokratikus és nem jogállami irányba, jelenleg pedig olyan személyekre lenne szükség a törvényhozásban, akik vissza szeretnének térni azokhoz az értékekhez, amelyek mellett az ország a rendszerváltás idején elköteleződött. „Az országos politika csak akkor fog megváltozni, ha a helyi választókerületekből is olyan embereket fognak bejuttatni a parlamentbe, akik ezek mellett az értékek és a változás mellett elkötelezettek” – fogalmazott Bánfalvi.

Ha egy településen megszűnik az iskola, nagyon nehéz helyzetbe kerül Csák László szerint

Több konkrétumot említett választókerületével kapcsolatban Csák László, az Új Világ Néppárt helyi koordinátora. Úgy látja, az egyik legfontosabb probléma, hogy a 3-as választókerülethez tartozó kisebb településeken nincs elegendő munkahely. „Ha Vámospércsen nem csak egy üzem lenne, ha Tégláson nem csak egy üzem lenne, hanem több helyen lenne lehetőség, az nagyon sokat segítene az emberek helyzetén, és abban, hogy ne néptelenedjen el a település” – mondta Csák. Munkahelyek hiányában a pedagógus szerint egyre több iskola zár be, az a falu pedig nagyon nehéz helyzetbe kerül, ahol megszűnik az iskola. A jelölt szintén a legfontosabb ügyek között említette, hogy Debrecenben már az 1990-es évek óta nagyon kevés az építési telek, emiatt elindult egy kivándorlás a környező településekre, ami pedig folyamatos közlekedési dugókat okoz.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!