Mottó: Megfelelő emberekkel a legnehezebb nap is könnyű; rossz társakkal a legegyszerűbb feladat is kínlódás. Scott Kelly

Egyszerre vagyok szomorú és boldog is. Nagyon sokat kivett az emberekből ez a járvány. Nagyon sokat. A régi barátaimmal alig találkoztam. Pedig kellett volna. Szétszaladt a ménes. Van egy egyesületünk, amelyik takaréklángon van. Az én hibám. Engedjék meg, hogy üzenjek nekik: ne haragudjatok barátaim! Túl sok csapás ért minket, és valahogy önként, ti is, én is azt éreztük, hogy most nincs itt az ideje mutatkozni. – Nem titok, a Roma Rendőrök Országos Egyesületéről írok, a tagjainknak üzenek, hogy nincs semmi veszve, takarékon ugyan, de drog-család-trauma, iskolai és iskolakörnyéki erőszak tárgyában az előadások azért mentek, és bizony sok fiatal rendőr vagy rendőrnek jelentkező fiatalember keresett meg minket. Tettük a dolgunkat. Segítettünk, ahol tudtunk.

Közben engem elsodort a szél is. Egy komoly ügyben 2016. év februárjában megkerestük az időközben elhunyt Villás Lajos barátommal a köztársasági elnököt. 600 egyéni és 15 szervezeti csatlakozó nyilatkozatot is beterjesztettünk az ügyben, egyénként! Persze a sajtó úgy tálalta, hogy a Roma Rendőrük Országos Egyesületének elnöke és főtanácsosa fordult Áder Jánoshoz. Vállaltuk úgy is, az egyesületi tagok mellénk álltak. Az ügy kb. egy éven belül – nem állami segédlettel ugyan, de – megoldódott. Ennek kapcsán kerültem Tiszavasváriba. Bizonyítani akartam önmagamnak, hogy képes vagyok egy teljesen idegen, nem is a legjobb hírű településen közösséget szervezni, és küzdeni az ellen, hogy bárki is, bármilyen szabadcsapat is foglyul ejthesse a romákat a saját élőhelyeiken, vagy az államszervezet működésére veszélyt jelentő módon, állandóan zaklassák a hivatalnokokat a cigányok „ügyeivel”. Ma is azt állítom, hogy a közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése valósult meg a romák zaklatása idején.

Az akkori tiszavasvári polgármester, Fülöp Erik végül hamarabb felmondta az Orosz Mihály Zoltánnal és a Becsület Légiójával kötött szerződését a városnak, mint annak az ideje lejárt volna. Arra hivatkozott, hogy a szerződés értelmét vesztette, mert a kitűzött célok teljesültek. (Szerintem csak politikai szempontból már nem volt vállalható a dolog a parlamentbe készülő polgármesternek.)

Summa summárum, 2016. év augusztus elsején kezdtem, ez év március 31-én végeztem Tiszavasváriban. Azt mondták, ott három hónap is sok. Nem volt az. Ott voltam a sajátjaim között. Végül is rosszat nem tettem, jót azonban igen. És igen! Van ott egy közösség, amelyik visszavár engem, és vissza is fogok térni. Remélem megerősödve és barátokkal körbe véve!

Ahogy próbáltam megfelelni az elvárásoknak, és közösséget szervezni – kialakultak újabb jóember-körök. A környező településekről is lettek barátaim. Ha nagyképű akarnék lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy egy laza civil hálózatot is sikerült kiépítenünk. Ekkor jött a Tumenca-Veletek Egyesület. Jobban mondva nem jött, hanem megcsináltuk. A szélrózsa minden irányából vannak tagjaink és támogatóink. Sok-sok jó ember. Így alakulhatott az, hogy igen kevés projektpénzből, igen jó gyermeknapokat és karácsonyi rendezvényeket tartottunk, és olyan ismeretátadó előadásokat, programokat is, amik öntudatosabbá tették az embereket. Akiknek vannak barátaik, azoknak nincs lehetetlen!
A legújabb tervünk az, hogy holnap rendezünk egy gyermeknapot Ózdon, a Hétes-telepi szegregátumban. Sokan várnak minket! Nagy a felelősség!

Kedves Olvasóink!

Elnézést kérek önöktől a kissé személyesre sikerült kezdet miatt! A célom az, hogy bemutassam önöknek azt, hogy a roma önszerveződés, az elfeledett emberek önszerveződése egy igen fontos dolog! A közös ügyekben sokszor nem elég egyénként eljárni. A közös ügyekben olyan közösséget kell alkotni, hogy az a közösség képes legyen a saját ügyeinek vitelére, képes legyen arra, hogy közösen hoznak döntéseket és mellé álljanak az általuk kiválasztott civil képviselőknek, akik így már tárgyalóképesebbek a hivatali bürokráciával szembe menni egy jó ügyért.

Nem tagadom 2018-ig akár Soros-ügynöknek is nevezhettek volna, de egy cél lebegett a szemem előtt: képessé tenni a bűdi településrész (Tiszavasvári) szegregátumában élő embereket arra, hogy tegyenek valamit az ellen a sok hátrány ellen, ami éri őket. 2018-tól 2021-ig már nem voltam fizetett közösségszervező, csak egy olyan ember, aki nem adja fel azt, amit el akar érni csak azért, mert elfogyott a pénz. Hogy kudarc volt-e ez az élet sűrűjébe való belecsöppenésem? Sok kudarccal járt, ez tény, de sok boldog élménnyel is, és nem akarom ismételni önmagam, de többen öntudatosabb, származásukra büszkébb emberek lettek, és ez a lényeg! Együtt tanultuk a demokráciát, amiben nekem is voltak hiátusaim, hisz én cigány létemre egy parancsuralmi rendszerben szocializálódtam.

Leírom őszintén, hogy a kb. négy év mire tanított meg, milyen tapasztalatokat szereztem. A szegregátumokban élőknek tényleg mások a viselkedésmintái. Az a fajta elkülönülés, az a fajta kirekesztettség, amit ők nap mint nap megélnek, egy külön belső társadalmat hoz létre a nagy társadalmon belül. A pozíciók olykor változnak, az emberek cserélődnek, de az alapfelállás marad: az erősebb ott is elnyomja a gyengébbet. Gondolják végig, hogy mit írtam: az erősebb ott is elnyomja a gyengébbet. Az uzsorás, a kábítószerárus, a nagyvilági életből pénzzel visszatérők rossz viselkedésmintákat generálnak a helyiek köreiben. És nem védi meg őket szinte senki a sajátjaiktól! Erre jön rá a külső utálat, a meg nem értettség, a lekezelő bánásmód, ami tönkre teszi az önbecsülést ezekben az emberekben. (A belső hierarchia úgy felmorzsolná a most kétkedő, jó körülmények között élő tamáskodó embereket, hogy az csuda.) Megszokni nehéz, megszökni szinte lehetetlen. Megszokni, hogy nincs kerítés fából (vagy egyáltalán nincs), megszokni, hogy a nagytestű kóbor kutyák falkákban járnak éjjel-nappal éhesen, megszokni a szeméthegyeket, megszokni a járda hiányát, a kátyús utakat, a közkútra járni vízért, megszokni a szegénységet nem lehet. Elviselni kényszerből, igen. Azt lehet. Elviselni a munkanélküliséget, a pénztelenséget, azt lehet. Abban a tudatban lenni közfogalkoztatottnak, hogy 56 ezer forint semmire sem elég, de több mint a 28, nehéz, azt lehet. És ezért elvárják tőlük a toronyórát is az aranylánccal.

Mennyi, de mennyi visszaélés van ezekkel az emberekkel szemben! Tessék mondani, hallottak olyan településről, ahol jutalmat vagy kitüntetést kapott volna egy közmunkás? Pedig a covid-járvány közben és a hullámai alatt is dolgozniuk kellett, míg mások otthon maradhattak. Megbecsülés egyenlő nulla! Szóval, a viselkedésmintákról legyen ennyi elég. Ha el akarják olvasni a szegregátumokban élők viselkedésmintáiról szóló laikus értekezés-sorozatomat, itt a Debreciner online újságban megtalálhatják, csak keressék a Debreciner 800-at.

A közel négy év alatt szinte semmi nem változott Tiszavasváriban a foglalkoztatottság terén. Nem épültek új, a tömegek befogadására képes munkahelyek, a cigányok számára pedig a közmunkán túl csak olyan alantasabb munkák akadtak, amiknek a végzésére mások nemigen vállalkoztak. Kénytelen vagyok írni arról is, hogy van baromfifeldolgozó üzem a településen, de elég sokszor gazdát cserél és az ott már dolgozó emberek véleménye – ha úriember akarok maradni, és el akarom kerülni a vádaskodás látszatát is (nem hiányzik a pereskedés) – hát nem a legjobb.

A város épül-szépül. Van is miből, hisz az új fideszes városvezető vonzza az állami pénzt, de valójában csak mások számára akadt munka, nem a helyieknek. Térkőből már van elég, a cigány telepekre épültek kispályák, vannak kondiparkok és felújítások, de valahogy sehová nem kellenek a helyiek. Szerintem egy rendszer szerint működik a Fidesz, és azért van ez így.

Egy az igen nagyon megszűrt lényeg a tapasztalásaim után: a sokat misztifikált roma kultúra inkább csak a fővárosban és egy-egy jól működő roma művészi közösség köreiben található meg. Hiába plakátoljuk végig Budapesten a buszmegállókat példamutató roma emberek képeivel, hiába keresünk roma hősöket, hiába követelünk magunknak helyet a közoktatás anyagaiban addig, amíg az állam lemondott kb. 3,5 millió emberről. Márpedig nincs 3,5 millió cigány ember Magyarországon! Ez az igazság, nem pedig annak elfedése ezzel a kirakat-módszerrel, amikor is 50 év múlva mindenki azt fogja hinni, hogy milyen jó volt itt cigánynak lenni! Sok helyen nagyon rossz cigánynak lenni!
A 3,5 milliós szám azt is jelenti, hogy sokan már úgy élnek, „mint a cigányok”, mélyszegénységben magukra hagyottan, kiszolgáltatva a belsőkörös elnyomásnak is, ami sokszor sokkal durvább, mint amit egy kisváros polgármestere a legnagyobb rasszista kilengéseivel is okozni tudna.

A megoldást abban látom, hogy minél több civil közösségszervezőt kéne alkalmazni – amivel az állam most már komolyan foglalkozik is (ellesve Sorostól a technikát, és ide beszúrnék egy mosolyjelet, ha lehetne) -, de nem állami szolgát, akinek meg kell felelni olyan elvárásoknak, amik nem biztos, hogy a közösség érdekeit szolgálják. A közösségszervező az én olvasatomban egy olyan független, jó képességekkel rendelkező ember, akit megtanítottak közösséget szervezni, nagy a szabadsága, és közvetíti az állam felé a helyi emberek elvárásait. Mert nem feledjük el, nem a nép szolgálja a választott képviselőt, hanem a képviselő a népet. Mostanában elég feledékenyek az emberek.

Régen voltak az ötéves tervek. Most is lehet valami társadalmi tervezési folyamat (és itt nem az egyre több oligarcha és/vagy zöldbáró számának növekedéséről beszélek), szóval most is lehet valamiféle elgondolása a kormánynak, de egyelőre ebből nem látszik semmi.

Márpedig a szegregátumokban élő romák helyzete és megítélése csak úgy változna pozitív irányban, hogy helyben kapnának tisztességes piaci alapú munkát sokan, ami megváltoztatná a belső hierarchiát a köreikben – hisz sok jó munkásember, akiknek havi szinten jó jövedelmük van, már meg tudná állítani az erőszakot. Tudom, hogy nem egyszerű képzetlen embereknek munkát adni, de muszáj lenne! Mert nekem az az elvem, hogy a munka előbbre való még az oktatásnál is. Megfelelő jövedelem esetén egy szülő többet akar a gyermekéből kihozni, mint ahová ő jutott. Ezernyi jó példa van erre. Ez a helyes út!
Ehhez csapatmunka kell, és egy igazán demokratikus államberendezkedés.

Egyszer talán lesz!

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!