Heti koronavírus-körkép: van olyan hajdú-bihari város, ahol már hetek óta senkit sem kellett tesztelni

Mindenfelé visszaszorul vagy stagnál a járvány. A harmadik hullám végéig kellett várni, hogy koronavírussal kapcsolatos hírt olvashassunk a megyei kormányhivatal honlapján. Pünkösdi felszabadulást és az 5 millió oltást hirdették a kormánypárti képviselők.


koronavírus
Debrecen
PLM

A kormány által közölt adatok alapján lecsengőben van a koronavírus-járvány harmadik hulláma, Orbán Viktor miniszterelnök pedig már napokkal ezelőtt bejelentette a járványhullám „legyőzését”. Mivel fontosnak tartottuk rendszeresen áttekinteni Hajdú-Bihar megye vezető intézményeinek és személyeinek a vírussal kapcsolatos online kommunikációját, ezért 2020 augusztusa óta minden héten összefoglaltuk olvasóink számára, hogy milyen információkat közöltek a járvánnyal kapcsolatban a megye városainak polgármesterei, a 6 – kormánypárti – egyéni országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, továbbá a koronavírusos betegeket kezelő Klinikai Központ, valamint az ezt működtető Debreceni Egyetem – már ha közöltek valamit egyáltalán. A harmadik hullám lecsengése, és az egyre csekélyebb számú megszólaló miatt egy esetleges negyedik hullámig felfüggesztjük sorozatunkat. Ezen a héten – remélhetőleg utoljára – még elolvashatják az összefoglalónkat.

Hallgatás Debrecenben

Papp László (Fidesz), Debrecen polgármestere az előző héten – a járvány kezdete óta immár sokadik alkalommal – egyetlen bejegyzést sem tett közzé a közösségi oldalán a helyi járványhelyzettel kapcsolatban. Az önkormányzat honlapjának a koronavírussal kapcsolatos tudnivalók közlésére létrehozott felülete február 25-e, tehát közel három hónapja nem frissült.


koronavírus
Debrecen hivatalos honlapján a „fontos” információk..
debrecen.hu

Buliautót tolt meg a berettyóújfalui polgármester

Kiss Attila (Fidesz), Hajdúböszörmény polgármestere május 21-én a helyi önkormányzati televízióban arról nyilatkozott, hogy a településen az előző heti 49 fertőzött helyett már csak 20 esetről tudnak. A polgármester tájékoztatása szerint 10 böszörményi lakost ápolnak még kórházban.

Hegedüs Péter (független), Balmazújváros polgármestere a Daru TV-ben május 21-én arról beszélt: a városban stagnál a járványhelyzet, az előző heti 10 után 13 aktív esetet jelentettek a háziorvosok, ugyanakkor a településen folyamatosan zajlik az oltókampány.

Muraközi István (Fidesz), Berettyóújfalu polgármestere május 21-én a közösségi oldalán számolt be arról, hogy az előző héten 2 fertőzöttet jelentettek az önkormányzatnak a helyi háziorvosok, újabb haláleset pedig a járvánnyal összefüggésben nem történt. A polgármester közölte továbbá, hogy a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház leterheltsége is jelentősen csökkent az elmúlt hónapokhoz képest. „Aki teheti, regisztráljon, és adassa be magának a védőoltást mindannyiunk egészsége és biztonsága érdekében” – kérte Muraközi. A polgármester egyébként még május 17-én tett közzé két fotót a közösségi oldalán, a hozzájuk tartozó kísérőszövegből derül ki, hogy egy „vírusűző mozgó disco” nevű akcióban segédkezett egy „buliautó” megtolásával. A szöveg szerint a buliautó a járvány elleni védekezés frontvonalában dolgozóknak kedveskedett.

Tóth József (DK), Polgár polgármestere május 21-én a város közösségi oldalán közzétett videóban jelentette be, hogy az előző heti 44 személyről 47-re emelkedett a hatósági házikaranténra kötelezettek száma, újabb haláleset azonban nem történt a városban. A legalább egy oltásban részesült polgáriak számát a polgármester 3600 személyre becsülte. Tóth a városlakókat arra biztatta, regisztráljanak a védőoltásra, és fogadják el a háziorvosuk által nekik felajánlott vakcinát.

Menyhárt Károly (független), Létavértes polgármestere május 18-án a város honlapján jelentette be, hogy a helyi háziorvosok tájékoztatása szerint egy létavértesi beteget ápolnak jelenleg kórházban, ugyanakkor már több mint egy hete nem kellett tesztelést kérni egy lakoshoz sem.

MÉG NINCS VÉGE!

Itt olvashatók a Debreciner cikkei a koronavírus-járvány helyi aktualitásairól.

Hajdú-Bihar megye városainak víruskommunikációja kapcsán megemlíthető még, hogy május 18-án Czeglédi Gyula (független), Hajdúszoboszló polgármestere a közösségi oldalán a Haon cikkét osztotta meg arról, hogy az önkormányzat az elmúlt félévben segítette a helyi lakosság nagyobb számú és gyorsabb PCR-tesztelését.

Először kommunikált a kormányhivatal

Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunk 38. részéig kellett várni ahhoz, hogy be tudjunk számolni róla: a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal a helyi járvánnyal, pontosabban annak kezelésével kapcsolatos információt tett közzé a honlapján. Május 20-án hirdették meg, hogy vasárnapig, tehát május 23-ig a két Hajdú-Bihar megyei oltóponton, Debrecenben és Berettyóújfaluban is foglalható időpont a Pfizer és BioNTech cégek közös védőoltására.

Gyümölcsöt és zöldséget pakoltak a Fidesz politikusai

Hajdú-Bihar megye hat – egyaránt fideszes – egyéni országgyűlési képviselője közül az elmúlt héten többen is megszólaltak legalább érintőlegesen a helyi járványhelyzettel kapcsolatban. Kósa Lajos, az Operatív Törzs tagja május 21-én arról tett közzé bejegyzést, hogy az ország népességének 48,4 százaléka kapott már legalább egy védőoltást, amivel a világ legjobban álló országai közé tartozunk. Kósa a Fidesz kampányát visszhangozva nem felejtette el azt sem kiemelni, hogy szerinte kire nem lehetett számítani a járvány folyamán. „Az oltásellenes baloldal túl messzire ment, rosszat akart az országnak, rosszat akart a magyar embereknek” – írta.

Kósa ugyanezen a napon, néhány órával később már arról posztolt előbb egy videót, majd fotókat, hogy meglátogatták a debreceni Pallagi úti idősotthon lakóit Széles Diána (Fidesz) alpolgármesterrel és a választókerület önkormányzati képviselőjével. A felvételeken az látható, hogy a politikusok saját kezűleg pakolnak ki egy furgonból a lakóknak szánt zöldségeket és gyümölcsöket.

Pósán László rövid május 23-i bejegyzésében arról értekezett, hogy Pünkösdnek különös jelentősége van most, ugyanis ahogy tavaly, úgy idén is ebben az időszakban csendesült le a koronavírus-járvány. A politikus szerint: „ahogy az átoltottsági számok mutatják, a Pünkösd idén is felszabadulást hoz nekünk”.


Debreciner - hírlevél
Kattints a képre!
Debreciner

Az elmúlt héten a Fidesz számos politikusa hirdette, hogy hamarosan elérjük az 5 millió beoltottat, ami után enyhítések következnek. Saját poszttal harangozta be a várható fejleményeket Tasó László és Vitányi István is, az 5 milliós szám elérését is mindketten – előbb Tasó, majd Vitányi – tudtára adták a követőiknek.

Tiba István, a hajdúböszörményi központú 6-os számú választókerület képviselője a május 21-én tartott élő bejelentkezésének végén arról beszélt, hogy Balmazújvárosban 8900-an kaptak legalább egy védőoltást, 5300-an pedig már a második adagot is megkapták. Tiba elmondta: minden tisztelete a regisztrált lakosságé és az oltásokat beadó egészségügyi dolgozóké.


koronavírus

debreciner.hu

koronavírus

debreciner.hu

Az első grafikonon a Hajdú-Bihar megyében eddig regisztrált, a másodikon pedig az új fertőzöttek számának az elmúlt időszakban történt változását láthatjuk 7 napos mozgóátlagban. Ez a számítási mód a napi adatközlések időnként nehezen értelmezhető számai helyett megmutatja a helyi járványhelyzet trendjeit. A mozgóátlagról itt olvashatnak részletesebben.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...