Június elsejéig tekinthető meg az Önállóan lakni – közösségben élni csoport mozgássérült tagjai és fiatal képzőművészek Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal című közös kiállítása a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban. A tárlat a közösséghez tartozás kérdéskörét járja körül hasonlóságok és különbségek felmutatásával, miközben törekszik az előítéletek eloszlatására.

A kiállítás címében szereplő „falak” szó egyszerre utalhat a mozgáskorlátozottak számára a mindennapokban jelenlévő akadályokra, a testileg ép embertársaiktól való elszigeteltségre és a többségi társadalom előítéleteire. Szimbolikus, hogy maga a kiállítás is falak között, egy jól körülhatárolható kis térben található. Hiába hirdeti a könyvtár főbejáratán belépve egy plakát, hogy itt bizony egy tárlatot lehet megtekinteni, egyetlen jelzés sem utal arra, hogy azt hol keressük. A recepción kapott útbaigazítás után találtam csak meg az épület első emeletén.

Minden értelemben elérhetetlen

Halász Dániel fotósorozatán Molnár Zórát láthatjuk különböző helyszíneken a kerekesszékében ülve. A képek egyszerre mutatják be a mozgáskorlátozottak elé tornyosuló, a szó fizikai értelmében vett akadályokat, valamint a tágabb értelemben vett elérhetetlenséget. A fotók dekódolásában Ady Endre idézetek segítik a látogatót. Az egyik felvételen egy túl magasan kialakított ATM nemcsak azt mutatja meg, hogy a készpénzfelvétel gondot okozhat egyes embertársainknak, hanem jelképezi a szó gazdasági értelmében vett jólét távolságát is. A gyógyszertár előtt kialakított lépcsőfok szintén nem csak a bejutás nehézségét, hanem a gyógyíthatatlan állapotot is tükrözi. Az utolsó képen szereplő soklépcsős templom pedig Isten elérhetetlenségének szimbóluma, erre erősítenek rá Ady mellékelt sorai is: „Te vagy ma a legvalóbb Nem-Vagy”.

Idegen és ismerős helyzetek

Zombori András és Balázs Péter fotói utóbbi életének egyes jeleneteire összpontosítanak. A képek sajátossága, hogy a testileg ép szemlélő nem feltétlenül van tisztában azzal, hogy milyen folyamatot, milyen használati tárgyakat látunk a felvételeken. Ez megteremti azt az idegenségérzetet, amelynek a társadalmi jelenlétére a kiállítás összeállítói igyekeznek felhívni a figyelmet.

Ezzel pontosan ellentétes irányba hat Kisfaludy Judit története, akivel Rubi Anna beszélgetett, a hangfelvételt is az ő animációja kíséri. Kisfaludy ebben arról számol be, hogy egy alkalommal kiszívta a párja nyakát, amire a fiú édesanyja felháborodással reagált. A lány azzal magyarázza a partnerével való szakítását, hogy az anyósjelölttel való konfliktusai miatt nem tudta elérni azt a fajta függetlenséget, amely miatt korábban vidékről a fővárosba költözött. Ezek olyan bárki számára átélhető momentumok, amelyek rávilágítanak arra, hogy a testi fogyatékkal élők a fogyatékossággal járó kihívások mellett hasonló élethelyzetekkel és dilemmákkal szembesülnek, mint a többségi társadalom tagjai.

Az idegenség-ismerősség dilemmája, a mindennapi élet kihívásai, a leküzdhető és leküzdhetetlen akadályok megjelennek a kiállítás többi elemében is. Ezeknek köszönhetően a tárlat jó lehetőséget nyújt az előítéletek leküzdésében, a mozgássérültek egyszer a többségétől eltérő, máskor ahhoz nagyban hasonlító helyzetének megismerésében.