További 6,27 millió forintot pedig az új debreceni politikai termék honlapjára fizettek ki. Az ország második legnagyobb városa egy olyan – nem debreceni – céggel szerződött internetes munkákra, amelyiknek még működő saját honlapja sincs.
2,6 millió forintot költött Debrecen önkormányzata a Future of Debrecen Facebook-hirdetéseire
Március 24-én írtunk arról, hogy Debrecen fideszes vezetésű önkormányzata bejelentette: elindult a Future of Debrecen mozgalom. A március 22-i bemutatkozó rendezvényen az derült ki, hogy a mozgalom tagjai valamiféle környezetvédelmi tevékenységet szeretnének kifejteni, a szándékaikat az egyik megszólaló eképpen fejtette ki: „Olyan rajtunk kívül eső értékekért kezdünk el tenni, ami kívül esik így a hétköznapok ilyen átlagos gondjain, problémáin”. Papp László (Fidesz) polgármester az eseményen a projekt létjogosultságát olyan példákkal igyekezett alátámasztani, minthogy nejlonzacskókat lehet látni Debrecen utcáin.
Politikai termék
A Future of Debrecen – ahogy arról korábban már írtunk – persze nehezen tekinthető mozgalomnak. A projekt létrehozását még 2020. szeptember 4-én jelentette be az önkormányzat honlapja, ekkor még munkacsoportként hivatkozva a Balázs Ákos (Fidesz) alpolgármester által életre hívott kezdeményezésre. A projekt honlapjaként szolgáló futureofdebrecen.hu impresszumában pedig már „Debrecen megyei jogú város hivatalos honlapjaként” tüntetik azt fel, amelynek felelős kiadója maga Papp László polgármester. A Future of Debrecen hivatalos meghatározása tehát minimum zavarosnak mondható, az igazsághoz a legközelebb talán azzal kerülünk, ha egy, a kommunikáció szintjén működő politikai termékként tekintünk rá.
Nem volt elég egy adatigénylés
A Future of Debrecen hirdetései az elmúlt hónapokban számos debreceni lakos Facebook hírfolyamában jelentek meg. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mennyit költött Debrecen önkormányzata a csatlakozásra felhívó reklámokra, ezért április 12-én közérdekű adatigénylést adtunk be az Átlátszó rendszerén keresztül, amelyben kikértük a hirdetésekkel kapcsolatos valamennyi szerződést és számlát.
Szekeres Antal jegyző az április 21-i válaszában hosszasan írt Debrecen új környezetpolitikájáról, valamint arról, hogy a Future of Debrecen többek között „természet- és környezetvédelmi témákban készülő színvonalas ismeretterjesztő tartalom megjelentetésével” segíti ezt a környezetpolitikát. Ezen felül megemlítette még, hogy 2020. október 14-én kötöttek egy szerződést a berettyóújfalui székhelyű Kreatív Tanácsadó Központ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel nettó 2 millió forint értékben, ezt a szerződést azonban nem csatolta – ahogy semmilyen más szerződést vagy számlát sem, pedig mi pont ezekre lettünk volna kíváncsiak.
Április 22-én ezért egy újabb közérdekű adatigénylést nyújtottunk be, amelyben felhívtuk az adatgazda figyelmét arra, hogy a korábbi kérésünket nem teljesítette, valamint külön kértük, hogy küldjék el számunkra a jegyző levelében említett október 14-én kötött szerződést. Május 6-án megkaptuk a kért szerződést, továbbá egy ugyanezzel a céggel kötött másik szerződést is, amely részben kapcsolódik az adatkérés témájához.
Az október 14-én aláírt dokumentumból kiderül, hogy az önkormányzat bruttó 3,87 millió forintra szerződött a Kreatív Tanácsadó Központtal, ebből bruttó 2,6 millió forintot digitális marketing tevékenységre, 1,27 milliót pedig microsite fejlesztésre, tehát a Future of Debrecen honlapjával kapcsolatos szolgáltatásra fizettek ki.
A digitális marketing tevékenységhez kapcsolódó részletes feltételek között szerepel többek között a „Facebook hirdetések beállítása, kezelése”, valamint a „Facebook médiavásárlások tervezése, kivitelezése és optimalizálása”. A Facebookon kívül más közösségi média platformot a szerződés nem említ.
Vajon miért ezzel a céggel szerződött Debrecen önkormányzata?
A hivatalos cégadatok szerint a Kreatív Tanácsadó Központ ügyvezetője Tikász Ferenc, ő írta alá a debreceni önkormányzattal kötött szerződéseket. A cégnek nem találtuk működő saját honlapját, hivatalosan bejegyzett elektronikus levélcímük pedig ([email protected] – sic!) egy ingyenes levélszolgáltatóra mutat.
Talányos, hogy az ország második legnagyobb városa, Debrecen miért nem helyi céget bízott meg ilyen munkákkal, hanem egy berettyóújfaluit, illetve miért olyan céggel szerződött digitális marketingre és microsite fejlesztésére, amelyik ezen a területen a minimálisan elvárható jellemzőkkel (működő saját honlap, saját mailcím) sem rendelkezik.
Ha az internetes keresőkben a Tikász Ferenc név és Berettyóújfalu együttes előfordulására vagyunk kíváncsiak, akkor számos cikket (például a 24.hu beszámolóját) találunk a berettyóújfalui Fidelitas korábbi elnökéről, aki ellen vádat emelt az ügyészség garázdaság miatt, mert a vád szerint ittasan bántalmazott egy nőt.
Több mint 6 millió forint a honlapra
A Kreatív Tanácsadó Központtal kötött másik, 2020. december 23-i szerződésben az önkormányzat bruttó 5 millió forint értékben rendelte meg egy fotótárhely létrehozását, valamint a futureofdebrecen.hu különböző tartalmakkal (szöveg, fotók, cikkek, videók) való feltöltését. Az előző szerződéssel együtt tehát összesen már 6,27 millió forintot fizetett a felületért Debrecen önkormányzata.
A hivatalos domain nyilvántartó szerint a futureofdebrecen.hu esetében a domain-használó a DV Info Informatikai Kft., az önkormányzati tulajdonú Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata, a regisztrátor pedig a budapesti Deninet Kft.
Ha szeretnél hozzászólni, megteheted a Debreciner közösségi oldalán. Várjuk a véleményedet!
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!