Mottó: Nem az a fontos, milyen jelentőséget tulajdonít valaki más egy feladatnak, hanem az, hogyan érzem én magamat a feladat végrehajtása közben. Chris Austin Hadfield

Közöny, gyűlölködés, ellenségeskedés, „sokk” a politika, szidják egymást az emberek, ha kell, ha nem, ki az oltatlan és ki nem, kit érdekel ez a kormány, és kit nem? Állandóan ez folyik..

Ki kell kapcsolódni! Másképp nem megy! És néha kincsre is lelhetsz.

Ma a Hétesen jártam. Sokan azt se tudják, hol található, pedig elég híres arról, hogy a néhai kohászok és bányászok leszármazottai élik ott a mindennapjaikat – méltánytalan körülmények között. Hogy hibásak-e azért, mert nem tudtak ők is „rendszert váltani”? Nem hiszem. Egyszer csak nem volt bánya és nem működött többé a kohó, és ezzel el is indult a Hétesen nagyjából 100 család élete a lejtőn. Ez ilyen egyszerű volt..
Nemhiába rettegnek ma is az emberek a munkanélküliségtől! Egyeseknek fogalmuk sincs arról, mit jelentett a régi embereknek a munka stabilitása, a nem egyszer egy helyen elöltött 30-40 év munkaviszony.

„Az a település mindig hátrányba kerül, ahol helyben nincs munka vagy nehézkes ingázni. Az is nagyon nehéz helyzet, ha nincs miből ingázni, vagy nem éri meg.” – Amikor óvatosan megkérdeztem az embereket, hogy miből élnek, leginkább a 2008. év óta alig változó mértékű szociális juttatásokat és az állam talán legmegrázóbb elgondolását említették a munkáról, amit az alapból 56 ezer forinttal díjaz. Persze a kivételek erősítik a szabályt.

A közmunka nem tesz szabaddá, de megvisel.. – ez a véleményem. Éhen valahogy nem hal az ember, de haladásra sem képes belőle. Amikor pedig kiderült, hogy a lakások zöme önkormányzati tulajdonú, amiért lakbért kell fizetni, és a szemétszállítás sem olcsó, cseppet elméláztam a tulajdonosi felelősség felől a bérlő felé. Víz, csatorna, illemhely, hm.. nem egy XXI. századi minőség, az egyszer biztos. A valaha jobb sorsra érdemes bányászházak ma már igen megviseltek. Külföldön, a hasonló ipari munkához kapcsolt régi lakótelepeket – műemléknek nyilvánítva – felújították csak azért, hogy évtizedek múlva legyenek emlékeik az embereknek arról, milyen is volt élni és dolgozni a „hőskorban”.
Mindenki jól járt: volt emlék, és volt az utókornak egy tisztességes, valamennyire modernizált lakhatás. Ózdon, úgy látszik, hogy senkinek eszébe se jut.

De most miről filozofálok én itt, kérdezhetnék önök?! Hm. Tégy jót! – május elsején ez volt a szlogen számomra, és odaálltunk a Tumenca-Veletek egyik legaktívabb tagja, S. Judith mellé, aki elképzelte, hogy a munka ünnepén – amiről mostanában szó nem esik ebben az országban.. – szóval S. Judith az ózdi Hétes-telepen lakossági hulladékot fog gyűjteni a helyiekkel.

Tamáskodva fogadtam a bejelentését, de, ha Judith szemetet akar szedni szombaton, akkor megyünk, segítünk, amit tudunk! Már több mint egy éve „önkéntes közösségszervező”. Persze ő a saját pedagógiai alapelveit használta ahhoz, hogy a bizalom legyen a munkája fizetsége.. Mit ne mondjak, nagyon meglepődtem! 10 órakor kezdtünk. Mindenki kapott maszkot, kesztyűt, amit a barátaink küldtek, Judith-tól pedig zsákokat. Aztán röviden ismertetve a járványügyi korlátozásokat, mint a Tumenca-Veletek Egyesület önkéntesei, szabadidős tevékenységük keretében lakossági hulladékot kezdtek el szedni a helyiek az élőhelyükön, velünk.

Na és! Mi ebben a nagyszám? – kérdezhetné az, aki szép környezetben él. Semmi, mondanám én, sőt ez lenne a természetes, hogy az emberek időről időre megtisztítják a környezetüket, együtt. De tessék mondani: tényleg olyan természetes ez? Ja, hogy a társadalmi közöny, a gyűlölködés, a covid-mizéria, a tanult tehetetlenség, a képviselők közönye annulálja a tett erejét. Általában igen! Most azonban az emberek átlépték a határaikat, szerveztek, vigyáztak egymás egészségére és megmutatták, hogy bár igen sok viszontagságon vannak túl, pátyolgatták is őket elegen (amit hálás szívvel köszönnek ma is), de igazából a jól végzett munka az, ami tartást ad az embernek és jóízű ebédet az asztalra.

Többen voltak, mint százan, kicsik, nagyok vegyesen, és fergetegesen gyorsak voltak. Dr. Csuzda Gábor, a terület képviselője is velünk volt, sőt egy egyperces interjú után vette a telefonját és lerendezte, hogy az összegyűjtött szemetet mihamarabb még aznap elszállítsák. Az öntevékeny emberek igyekezete őt is inspirálta a gyors cselekvésre..

Ilyen a jó együttműködés egy jó cél érdekében, és ilyennek kéne lennie mindig. Közöny, gyűlölködés, erkölcstelenség és utálat helyett!

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!