AZ OLVASÓ ÍRJA

Sáros sáv a gyalogosoknak

Van-e illetékessége a közterület-felügyeletnek?


járda nincs

Oláh György

Tisztelt Debreciner!

Debrecenben, az Eötvös utca 16. számú, évek óta üresen álló házon újabban bontási munkálatokat kezdtek. Emiatt a ház előtt részt OSB lapokkal lekerítették. A lekerített rész mellett egy szűk, földes, füves sáv maradt a gyalogosoknak, ami esős időben természetesen elsárosodik. Az emberek jobb híján lemennek az úttestre, ha nem akarnak a sárban csúszkálni és összekenni magukat. A túloldali járda használata esélytelen ezen a részen, mert pont a Rákóczi utca csatlakozik be. Sötétedés után itt elég gyenge a világítás, tehát ilyenkor az úttestre lemenni nem biztonságos a sár kikerülése céljából.
Én ezeket az állapotokat jeleztem a közterület-felügyeletnek 10 napja. Azt szerettem volna kérni tőlük, hogy ha lehet, érjék el a tulajdonosnál vagy a kivitelezőnél, hogy alakítsanak ki egy szilárd felületet azon a részen, hogy ne a sárban kelljen tapicskolni vagy az úttestre lemenni. Ez a 10 nap nekik nem volt elég arra, hogy válaszoljanak nekem, hogy van-e illetékességük a dologban egyáltalán, vagy csak megköszönjék, hogy jeleztem a helyzetet. Azóta folytatták a bontást, de semmi változás nem törtét sárügyben. Talán annyira leköti a közterület-felügyelet energiáit az utcán kéregetők felírása, hogy erre már nem jut kapacitás?

Üdvözlettel:
Oláh György


járda nincs

Oláh György

Köszönjük a fotókat és a levelet! Másokat is biztatunk, ha van a debreceniek érdeklődésére számot tartó javaslatuk, képük, videójuk, észrevételük, akkor osszák meg velünk, küldjék el ide: szerkesztoseg_KUKAC_debreciner_PONT_hu! A beküldők inkognitóját kérésükre tiszteletben tartjuk.

AZ OLVASÓ ÍRJA rovatunk további publikációi itt találhatók.

CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!


Sajtószabadság - Debreciner

Debreciner

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...