Amerikai típusú előválasztást szeretne, de úgy látja, a pártok nem ezt támogatják. Miniszterelnökként a koalíció részvevőit rákényszerítené az átláthatóságra és az elszámoltatásra. Létszükségletnek tartja a cigányság felzárkóztatását, de az ellenzéki roma politikusok alacsony száma miatt nem túl optimista. Úgy érzi, már sokat tett a lövészárkok betemetéséért, Szájer Józsefet pedig részben azért nevezte aberráltnak, hogy rámutasson: a Fidesz olyan jelenségeket üldöz, amelyek leginkább a saját táborukban tetten érhetők. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint a kormány nem fogja engedni, hogy a Szabad Városok Szövetsége helyi népszavazásokat rendezzen, pedig szerinte ennek nem lenne jogi akadálya.
„Ha a kormány megbukik, a tisztességes fideszeseket integráljuk a 2022 utáni világba” – interjú Márki-Zay Péterrel

CSAK veled együtt működünk. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert!
1 (egy!) ezer forint csak havonta. Köszönjük!
Márki-Zay Pétert 2018-ban meglepetésre választották meg az addig a közvélemény által kormánypárti fellegvárnak tekintett Hódmezővásárhely polgármesterének. Akkor még függetlenként győzött, 2019-ben pedig már saját szervezete, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM), valamint a Tiszta Vásárhelyért Egyesület színeiben tudott újrázni. Az időközben közös ellenzéki miniszterelnökjelöltnek is bejelentkező politikust kérdeztük többek között az előválasztásról, kulturális változásokról, a Kossuth-körökről és az elvonások által sújtott önkormányzatok helyzetéről is.
Hány, előválasztáson indítandó egyéni jelöltje van jelenleg az MMM-nek? Közülük hányan saját jelöltek, és mennyien vannak azok, akiket valamelyik párt delegál, de az MMM támogatja őket?
Három héttel ezelőtt jelentettük be, hogy 65 választókerületben már van MMM-es jelölt, közülük 17-et hoztunk nyilvánosságra. A 65 személyből kevesebb, mint a fele, akiket valamelyik párt fog jelölni, mi pedig támogatjuk. Azóta már 70 fölött jár a jelöltjeink száma. Most a héten további 7 személy nevét tervezzük ismertetni. (Azóta megtörtént a bejelentés – ptt) Ők mind független jelöltek, nem pártemberek. Ezen a héten fogjuk bejelenteni azt is, hogy támogatjuk Hadházy Ákost, aki MMM-tag, parlamenti képviselőként pedig független.
Hány Hajdú-Bihar megyei választókerületben indítanak saját jelölteket az ellenzék előválasztásán?
Azt tervezzük, hogy mindegyikben lesz MMM-jelölt, de nem feltétlenül független.

Van, akit már most meg tud nevezni közülük?
Vannak már neveink, de még nem publikusak.
Ön támogatná, hogy az előválasztás még a járvány idején elinduljon, teljesen online formában?
Nem. Én azt szeretném, ha minél szabadabb lenne az előválasztás, lennének kampányrendezvények, lehetne pultozni, szórólapozni, lennének nyílt viták a jelöltek között. Ennek lenne igazán értelme. A személyes szavazás mellett az online formát is meg kell oldani, de csak egy opcióként. Minél több emberhez szeretnénk eljutni. Egy vita híre a fideszes lakossághoz is eljutna, megnézhetik, hogy kik azok a jelöltek, akik az ő kerületükben indulnak, ki a jobbos, ki a balos, ki az, akinek valamilyen stiklije volt a múltban: judapestezés, korrupciógyanús ügyek, Fidesz-bekötöttség – ezek a dolgok kiderülhetnek egy előválasztáson.
Nem tart attól, hogy ebben az esetben túlságosan későn érnek majd véget az előválasztások, így nem lesz kellő idő a közös ellenzéki jelöltek felépítésére?
Nem látok ilyen veszélyt. Két időpont forog az ellenzéki tárgyalásokon, az egyik a május-június, úgy gondolom, hogy addigra már lesz nyitás. A másik az augusztus 20-a után kezdődő, október elejéig tartó időszak. A járvány szempontjából mindkettő jó.

Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, hogy örülne egy amerikai mintájú, elhúzódó miniszterelnökjelölti előválasztásnak, ahol a kevés támogatottsággal rendelkező jelöltek menet közben visszaléphetnek. Ha ilyen formában valósul meg az előválasztás, ön mekkora támogatottság esetén csinálná azt végig?
Jó kérdés. Egyrészt jelen pillanatban ezt a pártok nem támogatják, csak a Momentum vetette fel, míg a többiek a kétfordulós mellett voltak, a DK pedig egyfordulós előválasztást szeretne. Ha mégis ilyen lenne, nekem az annyiban szerencsés lehet, hogy a legtöbb párt támogatói körében pályázhatnék a második legjobb opció szerepére, így sokat profitálhatnék a visszalépésekből. A felmérések szerint a négy komolyabb jelölt, köztük én is, nagyjából hasonló támogatottsággal rendelkezik. Egy kezdeti 10-15 százalékos szint az esetemben folyamatosan emelkedne. A pártok szempontjából ugyanakkor nem ez a legjobb módszer, nem ezt fogják elfogadni. Ha kétfordulós előválasztás lesz, és nem jutnék be a másodikba, akkor a rám szavazókat a centristább jelölt támogatására buzdítanám.
Felkészülni, vigyázz…! Olvasd a Debreciner VÁLASZTÁS 2022 rovatát!
Többször beszélt már arról, hogy Magyarországon kulturális változásokra van szükség. Milyen konkrét változásokért küzdene miniszterelnök-jelöltként, győzelme esetén miniszterelnökként?
Hadd válasszam ezt ketté. Konkrét javaslatom az elszámoltatás. Azt látom, hogy a pártok ennek irányába nem elkötelezettek, egyedül talán a Momentumban vélem ezt felfedezni. Mindenképpen küzdeni fogok azért, hogy az elszámoltatásra a pártok közösen tegyenek egy konkrét ígéretet. A pártokat sajnos zsarolja a Fidesz, a háttérben akár alkuk is lehetnek köztük, ugyanakkor tartós sikert elszámoltatás nélkül nem lehet elérni. A másik konkrétum az euró: jobbról és balról is sokan vannak, akik nem támogatják, én azonban közgazdászként és az Európai Unió elkötelezett híveként szeretném elérni a bevezetését. Szintén be kellene venni a pártok közös programjába, hogy két ciklusnál tovább senki ne lehessen miniszterelnök. A kultúraváltás a nyugat-európai demokratikus, jogállami kultúra elterjesztését jelenti. Ebben olyan dolgok vannak, mint az átláthatóság. Egyik párt sem követi azt, amit saját magam a kampányaim után mindig megtettem: az utolsó fillérig elszámoltam minden bevételemmel és kiadásommal.
Egy ön által vezetett koalíciós kormányban hogyan tudná ezeket a pártokat rávenni az átláthatóságra?
Nyilvánossággal. A pártok nem mondják azt, hogy nem támogatják az átláthatóságot, hanem elszabotálják, mert a túlzott nyilvánosság őket is támadhatóvá tenné. A Fidesz bármilyen apró részletbe bele tud kötni a pártok gazdálkodásában, ezt láttuk a Jobbik ÁSZ-bírságakor is. Ezen változtatni kell. A korrupcióval szembeni fellépés hasonló terület. Az elszámoltatást sokszor azért nem támogatják az ellenzéki pártok sem, mert a nagyon sok tisztességes tagjuk mellett szokott lenni egy-két kifogásolható magatartást folytató személy is. A pártok összetartó szervezetekként általában megvédik az egyébként jogosan támadott emberüket. Ebben is szükség van egy kulturális változásra. Nagyon sok mást is mondhatnék: a környezetvédelemhez való hozzáállás, a közvagyonnal kapcsolatos tudatosság építése, a cigányság fölzárkóztatása is kultúraváltás kérdése…

Úgy gondolja, hogy az ön által vezetett, hat pártból álló kormány képes lenne eredményeket elérni a cigányság felzárkóztatásában?
Ha megszámolja, hogy a hat pártnak összesen hány cigány képviselője van, ön sem lesz túl optimista, én sem vagyok az. Nagyon sok társadalomtudós felhívta már a figyelmet arra, hogy a ma mintegy 10 százalékot kitevő cigányság a Magyarországon születő gyermekeknek már majdnem a felét adja. Ha nem történik érdemi változás ezeknek a gyerekeknek az esélyhez juttatásában, az oktatásukban, életkörülményeik javításában, kultúrájuk fejlesztésében, akkor az egész ország szomorú sors elé néz. Az egész ország sorsa múlik azon, hogy egy sokkal nyitottabb, támogatóbb, szeretetre és elfogadásra épülő kultúra alakul-e ki Magyarországon a más bőrszínű és kultúrájú emberekkel szemben, és hogy sikerül-e őket szeretettel integrálni a társadalomba. Ha ez nem sikerül, akkor harminc éven belül egy demográfiai, gazdasági és kulturális katasztrófa fogja érni az országot.
Ajánljuk szíves figyelmedbe heti hírlevelünket, amiben legfontosabb publikációinkról és a Debreciner szerkesztőségének háttérmunkálatairól, kiadónk akcióiról adunk tájékoztatást! Itt lehet feliratkozni!
Fontosnak tartja az országban hosszú évek, akár évtizedek óta meglévő politikai lövészárkok betemetését? Ha igen, milyen lépéseket tenne ezügyben?
Azt gondolom, az elmúlt három évben sokat tettem azért, hogy a jobb és a bal helyett a becsületes és a tisztességtelen emberek közötti különbség legyen a meghatározó. Abszolút elfogadom, hogy a velem ellentétes nézeteket valló emberek ugyanolyan hazafiak, mint a jobboldaliak. A lövészárkok betemetése elindult. Orbán Viktor nagy szívességet tett az országnak: egyesítette a nemzetet, csak nem maga mögött, hanem magával szemben. Az 1990-es és 2000-es években a népi-urbánus vita meghaladhatatlannak tűnt. Orbánnak nagy érdemei vannak azzal kapcsolatban, hogy ma ez már senkit nem érdekel. Örülök, hogy ma nincs népi-urbánus vita, és úgy gondolom, egy kicsit én is tettem ezért, még ha annyit nem is, mint Orbán Viktor. Úgy látom, hogy a modernitás, a Nyugat felé elköteleződés, a gazdasági hatékonyság és az átláthatóság áll az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a bezárkózás, a beszűkülés és a provinciális, gyűlöletkeltő politikát folytató gondolkodás. Ha ez a kormány megszűnik, akkor a Fideszben lévő tisztességes embereket maradéktalanul fogjuk integrálni az új, 2022 után kialakuló világba, egy sokkal elfogadóbb Magyarországon.
Amennyiben ez a célja, stratégiai szempontból jó döntés volt aberráltnak neveznie Szájer Józsefet?
Arról a pártról beszélünk, amely Magyarországon egyedüliként homofób gyűlöletkampányt folytat. Amely a választási küzdelmet többek között a genderkérdésre és a brüsszeli meleglobbira akarta felépíteni. Felhívtam a figyelmet arra, hogy az ő általuk üldözött jelenség leginkább a saját táborukban érhető tetten. Ugyanez igaz a migránskérdésre is: ők azok, akik a migránsokat gyűlöletkampánnyal támadták, és mindenkit azzal vádoltak, hogy migránsokat akar tömegesen telepíteni Magyarországra. Melyik párt telepített valóban tömegesen migránsokat az országba? Természetesen a Fidesz. Soros egyetlen migránst sem hozott be, Orbán pedig több százezret. Ha az ellenzék szemérmességből nem hívja fel a figyelmet erre a jelenségre, akkor nagyon sok olyan magyar lesz, aki megtévesztett, tájékozatlan emberként emiatt fog a Fideszre szavazni.

Ön szerint nem hívták fel erre a figyelmet?
Magyarországon a Szájer-ügy kapcsán a magyar sajtó álszeméremből vagy Fidesz-pártiságból egy kijárási tilalom ellenére megtartott házibuliról írt, ahová többnyire férfiak mentek el. Ez volt a legmerészebb, amit a magyar mainstream ellenzéki sajtó le mert írni. Ha megnézzük, ugyanerről mi jelent meg az Euronewson, a Reutersen vagy más nyugati mainstream orgánumokon, azt lehet látni, hogy huszonöt meztelen férfiről írnak, akik egy „Combokat a levegőbe!” nevű melegorgián vettek részt, ahol kizárólag férfiak voltak, akik abuzálták az ellenőrzésükre kiérkező rendőröket. Szájer egy zsák kábítószerrel menekült az ereszcsatornán, és az utcán kellett feltartóztatni.
Ezek közül melyik alapján nevezi őt aberráltnak?
Személy szerint a huszonöt meztelen férfi gumi és maszk nélküli gangbang partiját teljesen aberráltnak tartom, azzal együtt, hogy joga van hozzá, egy jogállamban ezt megteheti. De én, hétgyermekes, jobboldali családapaként hadd tartsam ezt aberráltnak.
Ön szorgalmazza egy „ellenzéki MTI” létrehozását. Miért látja ezt szükségesnek? Nem aggódik amiatt, hogy ez egy újabb lépés lenne a politikai érdekkörök által uralt média kizárólagossá válása felé?
A kizárólagossá válás nem ezen az oldalon fenyeget. A Klubrádió bezárása mutatja, hogy a Fidesznek valóban fontos, hogy Magyarországon kizárólagos legyen az ő politikai médiájuk uralma. Mi ez ellen védekezünk. Szeretnénk elérni azokat az embereket, akiket most csak a kormánypárti propaganda talál meg. Ha nem tudjuk elérni a befolyásolható, bizonytalan, félretájékoztatott embereket az igazsággal, akkor a Fidesz akármeddig hatalmon maradhat. Ezeket az embereket nem egy újabb 168 óra, Magyar Narancs vagy Magyar Hang újsággal fogjuk elérni, és nem is egy újabb hírportállal. Azokhoz kell eljutni, akik nem keresik az ellenzéki híreket. Ezeket az embereket vagy ingyenes információkkal lehet elérni, mint az önkormányzati lap itt, Vásárhelyen, vagy László János nagyszerű kezdeményezése, a Nyomtass te is! Az ellenzéki MTI adhatna infografikákat, ütős, tényszerű anyagokat ennek a kiadványnak és a városi médiáknak is.

A Kossuth-köröket részben azért hozta létre az MMM, hogy egyeztetőként, összekötőként szolgáljanak a pártok között. Működnek ezek a szervezetek? A pártok partnerként tekintenek rájuk?
A cél az volt, hogy a különböző pártokhoz tartozó ellenzékiek leüljenek az adott településen, és közösen leváltsák a Fideszt. Ez elég sok helyen megtörtént, sikereket értünk el. Az önkormányzati választáson csak így lehetett leváltani a Fideszt, függetlenül attól, hogy MMM Kossuth-körnek hívták-e a szervezetet, vagy a pártok másképp ültek egy asztalhoz. Jelenleg 50 olyan Kossuth-kör van az országban, amelyeknek van működő Facebook-oldala. Ennél jóval több kör van, Kossuth-kör tagok pedig megközelítőleg 500 településen vannak.
Lesz feladatuk az ellenzéki előválasztásban?
Nagyon remélem, erre buzdítjuk őket. Az MMM egyetlen célja most a 2022-es rendszerváltás. Tavaly február 25-én hirdettük meg, hogy a 106 előválasztás megrendezését sorsdöntőnek tartjuk a 2022-es győzelem szempontjából. Hál’ Istennek úgy látjuk, sikerült a pártokat is meggyőzni erről, tudomásom szerint már mindegyik párt elfogadta, hogy minden választókerületben legyen előválasztás, ahol civilek is indulhatnak. Ezeknek a megszervezésére, kampányolásra, szavazatszámlálásra kértük a Kossuth-köröket.
Beszéljünk egy kicsit az önkormányzatokról is. A kormány kommunikációja szerint politikai megfontolások nélkül kompenzálja a településeket a válságkezelés során végrehajtott forrásmegvonások miatt. Ezt polgármesterként ön is így érzékeli?
Nagyon nehezen lehet megmagyarázni a december 24-én megjelent támogatásokat. A megyei jogú városok esetén 1,38 milliárd forint szabadon felhasználható működési támogatást biztosított valamennyi tisztán fideszes vezetésű városnak, és ezt egyetlen ellenzéki vezetésű település sem kapta meg. Senki nem mondhatja, hogy politikától függetlenül kapták a támogatást ezek a városok. Akkor hiszem el, hogy ez a lépés politikamentes volt, ha ezt mind a 23 megyei jogú város megkapja.
Milyen együttműködés van jelenleg az ellenzéki polgármesterek között?
Éppen Tatabányáról jövök, a több mint 3 millió polgárt képviselő polgármestereket tömörítő Magyar Önkormányzatok Szövetségének rendezvényéről. Itt ellenzékiek, függetlenek és fideszesek is vannak, valamennyien egyetértünk abban, hogy az önkormányzatiság egy olyan érték, amit Magyarországon meg kell tartani. Küzdeni fogunk azért, hogy azokon a helyeken, ahol az önkormányzatok a kormányhoz képest sokkal hatékonyabban tudnak megoldani egy problémát, legyen meg erre a lehetőségük. A Szabad Városok Szövetsége egy ennél szűkebb együttműködés, ott ellenzéki településvezetők vannak, egymással napi rendszerességű kommunikációban.

Lesz népszavazás a veszélyhelyzet elmúltával?
Népszavazást a Fidesz nem fog engedélyezni, ahogy a vasárnapi boltzár, az uniós ügyészség vagy a budapesti olimpia kapcsán sem engedte, mivel annak idején a szocialista kormány népszerűségének eróziója egy népszavazás során indult meg. Amíg Fidesz-uralom van, addig legfeljebb olyan népszavazásokat lehet tartani, amelyeket eszközként tudnak használni.
A Szabad Városok Szövetsége helyi népszavazásokat jelentett be.
Az országos népszavazás lehetetlensége miatt találták ki megkerülő manőverként a helyi népszavazások sorozatát, de a pandémia miatt ez nyilván nem fog megvalósulni. Azzal kapcsolatban is szkeptikus vagyok, hogy a Fidesz a járvány után engedni fogja-e. Valószínűleg nem, pedig jogszabályi akadálya nincs. De ebben a „jogállamban” a Klubrádiót is sikerült bezáratni sokadik ellenzéki médiumként. Azt gondolom, a Fidesz valahogy megtalálja majd a módját, hogy ezeket a kísérleteket is elbuktassa.
Kapcsolódó interjúk:
– „Lesznek előremutató, demokratikus viták közöttünk” – interjú Keresztes László Lóránttal
– „A politikának ki kell jönnie az emberek hálószobájából” – interjú Kunhalmi Ágnessel
– „Lehet, hogy eljön az idő, amikor az Indexhez is be kéne sétálni” – interjú Fekete-Győr Andrással
– „A színfalak mögötti dolgok szépen karbantartják a lelkiismeretemet” – interjú Szanyi Tiborral
– „Magyarországnak az az érdeke, hogy koalíciós kormányzás vezesse” – interjú Ungár Péterrel
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

Debreciner