Azt hangoztatja folyamatosan a hivatalos városmarketing, hogy ez egy vendégszerető nagy település. Nyilván a kerékpáros közterület-felügyelő is azért tekert oda az eddig errefelé nem ismert utcazenészekhez a főtéren, hogy köszöntse őket nagy szeretettel. Épp csak azt nem értették a zenészeket hallgató felnőttek és táncolgató gyerkőcök, hogy miért szám közben kanyarodott a gitáros elé a közterületes, megállítván őt a pengetésben.

Nem hallatszott, hogy a város rendjének közkatonája mit mond az utcazenészeknek, csak az, hogy ők angolul válaszolnak neki. Ám a közteres továbbra is magyarul ismételgethette a mondandóját, az utcai muzsikusok pedig próbálták leolvasni a szájáról, hogy milyen zeneszámot szeretne eljátszatni velük az egyenruhás biciklista. „Janis Joplin? Boney M? What?”

A közönség azonban kezdett türelmetlenkedni az elnyúló zeneszünet miatt, s be-beszóltak a közteresnek. „Tolmácsot kérek…!” „Rád jött a büntethetnék? Tartsd vissza!” „Kicsi huszár, ne itt vitézkedjél! Menj a Nagyállomás környékére rendet csinálni, ott tekerés közben kilopják alólad a biciklit!”

Talán az egyre hangosabb népi elégedetlenség, talán egyéb sürgős teendője miatt úgy döntött a közterület-felügyelő, hogy biciklijére pattanván elviharzik. Az utcazenészek integetve köszöntek utána: „Hi!” A közönség tapsolt, a zenélés folytatódott.

A kislánya önfeledt táncolását mosolyogva figyelő anyuka odahajolt a férjéhez: „Te, ezek nem is külföldiek. Amikor pakolták ki a cuccukat, hallottam, hogy magyarul beszéltek egymáshoz.”