Aki utcán élő embert lát és segíteni szeretne rajta, ne csak pénzzel, étellel, takaróval, ruhával tegye, hanem beszélgessen vele kicsit, s például kérdezze meg tőle, ismeri-e a Dobozi utcán lévő szociális központot (Debrecen, Dobozi u. 2/D-2/E)! Hiszen ott nyitott ajtó vár minden olyan emberre, aki szolgáltatásaikra rászorul. Esetleg ő maga értesítse ezt a központot – telefon: 06302061377, E-mail: nappali_KUKAC_refomix_PONT_hu, Facebook: https://www.facebook.com/ReFoMix.. – -, hogy annak munkatársai tudomást szerezzenek arról, hol keressék a rászorulót krízisautójukkal.

Itt kell megemlíteni, hogy a kihűlés veszélye már plusz 5-6 fokban is fennáll, a mínusz fokokban meg még inkább.

Debrecenben a lakossági bejelentések jelentősen csökkentek az este 8 órától meglévő kijárási tilalom óta, így nehezebb felkutatni a hajléktalan embereket, vagy akik éppen egy komfort nélküli házban húzzák meg magukat. Debrecenen kívülről azonban szinte egyáltalán nem érkezik lakossági bejelentés az ellátóközpontba, legfeljebb az adott települések szociális, egészségügyi vagy adminisztratív szervezeteitől, illetve a velük együttműködő rendőrök részéről.

Tanuljunk meg jól segíteni!

Ami a segítő szándékú magánszemélyeket illeti, részükről az empátia és a jó irányban történő segítségnyújtás egyszerre szükséges, mondja a szakember, hiszen nemcsak az a cél, hogy egy-egy szabad ég alatt élő napja időlegesen jobbá váljon, hanem hosszabb távon gondolkozva is legyen előrelépés nála: vannak kisebb sikertörténetek azok között, akiket még nem evett meg teljesen az utca. Ám vannak, akikkel kapcsolatban ez gyakorlatilag már lehetetlen küldetés.

A hajléktalanellátással foglalkozó Refomix Dobozi utcai ellátóközpontjának vezetője, Pocsai-Farkas Anikó szerint „mindenképpen az intézményrendszer felé kellene terelni az utcán élő embereket, s ha oda is adja valaki neki a kis adományát, ki kell mondani a varázsszót: Dobozi. Sokan nem tudják ugyanis, hogy itt állandó orvosi felügyelet, napi háromszori étkezés várja őket, illetve segítünk adminisztrációs ügyeikben, s fedél van a fejük felett.” Azzal ugyanis, ha magánszemélyek rendszeresen bőséges ételt adnak nekik egy-egy az utcán élők számára már bevált helyen, de ennél megáll a segítségnyújtás, azzal odakötik őket. Lásd a Fórum környéke és más frekventált területek, akár a belvárosban is. A szakember szerint bár napi háromszori ételt tudnak biztosítani odabent ellátottjaiknak, s ezek minősége is megfelelő, ám időnként egy-egy bőségtállal, amit a hétköznapi emberek adnak a hajlék nélkülieknek, nem tudnak versenyezni. Ez pedig hosszú távon az érintett személy kárára válhat. Természetesen nem az adakozás elleni érvelésről van szó, az nagyon sokat jelent! Ám a tüneti kezelés mellett érdemes a problémát mélyebben kezelni.

Több rossz véleményt hallani átmeneti szállások olykor embertelen viszonyairól, arról, hogy meglopják egymást a hajléktalan emberek, s emiatt vannak, akik inkább a kinti létet választják. Ám van, ahol nincsenek ilyen gondok. Igaz, ezért valamelyest igazodnia kell az utcáról bekerülő ügyfélnek. A valamit valamiért elve érvényesül.

Nem mindenki alkalmas a hippi életre

Az utcai létnek a maga szörnyűsége és kiszolgáltatottsága mellett van egyfajta hippiszerű romantikája is, hiszen nincsenek szabályok – így vélik jó páran –, nem kell igazodni, rendet tartani, míg ha egy intézményen belül próbálkoznak ezek az emberek, ott komoly rendtartásnak kell megfelelniük, ám ezért orvosi felügyeletet, ellátást, higiénikus környezetet kapnak. Ingyen. Mint a Fényes udvarban is.

Ahogyan Pocsai-Farkas Anikó elmondta, elképesztően nehéz ez a helyzet, hogy egyszerre legyünk emberségesek és okosak is. Hiszen a segítő szándék fontos és életet menthet, ugyanakkor látni kell, hogy egy-egy hajlék nélküli esetében mivel tehetünk jót hosszú távon. Tehát adjunk is nekik, ez nem kérdés, de ne tudjuk le ennyivel, hanem emellett beszélgessünk velük legalább pár mondatot, s eközben említsük meg nekik, hogy ha még nem ismernék, tudjanak róla, a Fényes udvarban az utcainál jóval jobb körülmények várják őket.

Főzhetnek maguknak, sakkoznak, kártyáznak odabent

Egy éve írtunk a debreceni (és egyébként a megyében is tevékenykedő) szervezetről, amely hajléktalan emberek ellátásával foglalkozik többféle módon. Van bentlakásos intézménye, nappali melegedője és éjjeli menedékhelye, emellett a Refomix utcai szolgálatot működtet, amely körbejárja Debrecent, segít a ténylegesen utcán élőknek, illetve van úgynevezett krízisautójuk, amely Hajdú-Bihar megyében bármerre kiküldhető, ha érkezik bejelentés rászoruló személyről.

Pocsai-Farkas Anikót arról is kérdeztük, milyen az ügyfeleik élete és az ő munkájuk most a koronavírus-járvány idején. Tőle megtudtuk, hogy a tartósan odakint élőknek nagy szüksége van még több takaróra, hiszen egy elázás után azt cserélni kell. Ugyanakkor jó hír, hogy a Dobozi utcai bentlakásos intézményükben, ahol 24 órás orvosi felügyelet mellett él mintegy félszáz ember, még egyetlen pozitív teszteredmény sem volt, s eddig ezen a télen Debrecenben nem halt meg az időjárás vagy a Covid miatt hajlék nélküli – igaz, az intézményben volt, aki más betegségben hunyt el.

A Dobozira csak negatív Covid-teszttel lehet bekerülni. Vannak idős, beteg emberek és fiatalabb egészségesek is az intézményben. Sőt van, aki naponta jár ki onnan dolgozni. Akad, akit közülük idővel megpróbálnak bevonni a napi benti teendők segítésébe, s általában jellemző az itt élőkre, hogy amennyire állapotuktól telik, meghagyják számukra az öntevékenységet. Ezzel együtt is mindenkit ellátnak odabent, ha szükséges, körmöt és hajat vágnak nekik, a fürdés és fürdetés, az orvosi ellenőrzés is rendelkezésükre áll. Tévézhetnek, olvashatnak, internetezni azonban jelenleg nincs lehetősége a bent lakóknak.

Nagy az oltási hajlandóság

Az intézményvezető kiemelte, hogy az igényfelmérés már megtörtént náluk, és a dolgozók körében is elég nagy a hajlandóság a vírus elleni oltásra, a bent lakók között pedig még nagyobb. Mint a szakember elmondta, szerinte ez azért is van, mert „itt tudja mindenki, milyen betegnek lenni, s az ügyfeleink is tartanak a koronavírus-fertőzés szövődményeitől”. Az oltások még nem kezdődtek el körükben, nem is tudni pontosan, mikor következnek a sorban, ám többségük várja.

Az is elhangzott ugyanakkor, hogy a másfél méteres távolságot lehetetlen betartaniuk, „mint ahogyan szerintem egyetlen szociális intézményben sem lehet ezt teljesíteni”. Az, hogy eddig elkerülte őket a Covid, betudható a fokozott óvatosságnak, a fertőtlenítő zuhany használatának és például annak az elkülönítő konténernek is, amely arra szolgál, hogy akik úgy kerülnek oda, hogy véleményes az állapotuk, vagy éppen tüneteket produkálnak, amíg ki nem derül, hogy ténylegesen mi a bajuk, ott töltenek egy adott időszakot, s csak ha minden vizsgálat igazolja, hogy nem veszélyesek a közösségre, akkor kerülnek társaságba.