Pálfi György: A Filmintézet fideszes kifizetőhelyként működik – 24.hu

A Taxidermia és a Szabadesés rendezője belátta, hogy Magyarországon nem fog állami támogatást kapni a filmjeire, és előre menekült. – Mindörökké címmel filmet forgatott Tar Sándor El valahová című novellájából.


24

Ezek mellett van még egy filmed, amit öt éve leforgattatok, a Mindörökké. Mi lett vele?

Vírus idején újra elővettük. 2015-ben nem tudtuk teljes egészében leforgatni, mert elfogyott a pénzünk. A közösségi finanszírozás és a Karlovy Vary-i filmfesztivál filmbefejezési támogatása sem jött össze. Nekem akkor adódott lehetőségem leforgatni Az Úr hangját, ami az utómunkákkal együtt négy évig tartott. Ezalatt hozzá sem tudtam nyúlni a Mindörökkéhez. A tavaszi karantén idején viszont Lemhényi Réka vágó újravágta, újragondolta a filmet. Létrehozott egy ígéretes egész estés mozit, pedig én azzal is elégedett lettem volna, ha egy kisfilm kijön az anyagból. Ezután szeptemberre szerveztünk egy háromnapos pótforgatást, helyreraktunk néhány történetszálat. A Mindörökké Tar Sándor El valahová című novellájából készült, disztópikus történet egy háború utáni Magyarországról. A főszereplők Polgár Tamás, Érsek-Obádovics Mercédesz, Ubrankovics Júlia és Menszátor Héresz Attila. Ez egy arthouse-film, fesztiválokon indulhat el az útja, most ezzel próbálkozunk.


Mindörökké - film stábja - Tar Sándor
A Mindörökké stábja

Ugyanúgy tud működni egy öt éve leforgatott film, mint egy friss?

Azért sajnálom, hogy a Mindörökké nem jött ki 2015-ben, mert sok mindent sejtett abból a világból, ami azóta egy lépéssel közelebb van. De sem a film nyelve, sem a történet nem veszített az erejéből. Ha porosnak, érvénytelennek érezném, nem engedném moziba.

A Pálfi Györggyel készült teljes interjú itt olvasható.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...