Az Év Sportolója Gála során átadták a 2020-ban legjobbnak választott sportolók, edzők, csapatok díjait, illetve elismertek életműdíjasokat, valamint parasportolókat is a hétvégén.

Akit érdekelt, nézte a tévében vagy elolvasta később az újságban. Elsősorban nem arról szól ez a jegyzet, hogy ki és miért kapott. Inkább arról, ki nem kapott, illetve egyáltalán mire jó egy ilyen gála akkor, amikor a járványhelyzet miatt az élet oly sok területén nemhogy nem tudnak kibontakozni az adott szereplők, de sok esetben teljességgel ki vannak zárva abból, hogy mindennapi tevékenységüket végezzék. Jó sokan tehát semmiféle elismerést nem kapnak, de hónap óta bevétel nélkül tengődnek.

Sportkedvelő, sőt a sportban egykor dolgozó emberként írom mindezt. Ám egyből az jutott eszembe, hogy na, jó, de hol vannak 2020 legjobb kocsmárosai vagy színészei, esetleg a tavalyi év legjobb utazásszervezői. Ja, hogy ezek az emberek a saját hibájukon kívül voltaképp alig dolgoztak, mivel nem volt rá lehetőségük? Vagy ott vannak azok, akik viszont dolgoztak ám becsülettel, vagyis ők nem panaszkodhatnak arra, hogy nem volt mit csinálniuk. Ám ők meg azok, akikre a szokásosnál nagyobb teher hárult. Egészségügyi dolgozók, pedagógusok (na, nem mind, de egy jelentős részük), vagy éppen eladók a csökkentett nyitva tartási idejű boltokban. Nosza, oda nekik is egy-egy serleget a kezükbe!

Ezzel szemben azért, bár a sport is jelentősen megkurtított bajnokságokat, kupákat, illetve több esetben lemondott világversenyeket tud felmutatni, de azért néhány sportág még ezekben a vészterhes időkben is elvolt, mint a befőtt.

Leginkább igaz ez a focira, hiszen ha csúsztatva is, de befejezték – most csak a legmagasabb szintről beszélek – a legutóbbi NB1-es bajnoki szezont Magyarországon (ki is esett a Loki). Aztán elkezdték rendben a következőt. Emellett a Nemzetek Ligáját, valamint az Eb-selejtezőket tekintve sem kellett hiányt szenvednie a szurkolóknak. Olykor a lelátón szotyizva, máskor a tévé előtt szorítva követhették a válogatott meccseit figyelemmel. S bizony jól is teljesített a magyar csapat, szó se róla. A Nemzetek Ligáját megnyerte, ráadásul markáns teljesítménnyel, alig néhány gólt kapva a mérkőzésein. Az Európa-bajnokságra pedig nagy emóciókat kiváltó találkozókon és végjátékok során verekedte ki magát a gárda. A dicséret jár a csapatnak és a szakmai stábnak.

Ám mégsem volt fair ez a vetélkedés, hiszen jó pár sportág sokkal jobban megsínylette a koronavírus-járvány okozta bezárkózást, így nem volt egyenlő a küzdelem. Ami pedig a nem sportos teljesítményeket illeti, már vázoltam, hogy amikor sok szakmában az emberek a mindennapi betevőért sem tudnak dolgozni, s várják a segítséget valahonnan, vagy épp felélik tartalékaikat – ha van nekik –, akkor egyáltalán nem elegáns egy ilyen örömünnepet megtartani.

Nehéz dolog ez persze, hiszen Keleti Ágnes, aki most 100 éves, nyilván messzemenően megérdemli, hogy figyelmet kapjon, ünnepeljék – ő is szerepelt a gálán. Ahogyan a többi díjazott is megérdemli a reflektorfényt. Ám talán nem is azzal van a baj, hogy róluk megemlékeztek, hanem azzal, hogy mi van a magasról letojt hétköznapi harcosokkal, akiknek az életben maradás, az egyik hétről a másikra való élet is maga a küzdelem.

Számomra egyértelműen újabb aránytévesztéssel állunk szemben, amihez nagyon is köze van az ország vezetésének. Vélhetően eszükbe sem jutott mindaz, amire itt felhívom a figyelmet. Miért? Mert nem ez a stílusuk. Sőt stílustalan az egész csapat. Halvány fogalmuk sincs arról, mi az emberek igazi problémája manapság, s mi az, ami nem is díjazásra, hanem sürgős segítségre szorul.

KÖSZÖNJÜK a támogatását azoknak, akik segítették a munkánkat 2019-ben és 2020-ban! Számítunk rájuk és másokra is 2021-ben, hiszen együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak az olvasó. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert 2021-ben! Köszönjük!