A városi tanács rendeletére, óvintézkedés gyanánt 1738. október 9-én Debrecenben kettő kivételével lezárták a város összes, szám szerint tizenkét kapuját. „Hogy a pestis iránt való vigyázás jobb móddal lehessen, csak a Váradi és Péterfiai kapuk lesznek nyitva” – olvashatjuk a korabeli közgyűlési jegyzőkönyvben. Már év eleje óta szállingóztak a hírek a cívis városba az Erdély felől támadó járványról, ahogy akkor csak emlegették, a „mirigyről” – olvasható a Magyar Hang írásában.

Az utolsó nagy, 1737 és 1743 között tomboló országos pestisjárvány brutális pusztítást végzett az akkor mintegy 24 ezer lakosú városban: 1739. május 16. és 1740. január 31. között a debreceniek harmada veszett oda.

Az áldozatok számát – a református és katolikus anyakönyvek, valamint a Tiszántúl egészségügyi főbiztosa, Károlyi Sándor gróf feljegyzései alapján – 7893 és 8697 fő közé teszik. Összehasonlításképpen, a járványt megelőző kilenc évben 600-950 között mozgott az évente elhunytak száma a városban. Ezzel szemben a járvány két legdurvább hónapjában, 1739. szeptemberben 2378, októberben pedig 3176 személy vesztette életét.

A városvezetés 1738-tól tudatosan próbált felkészülni: április 19-én a Szegeden és Aradon túl levő helyekről érkezők számára 40 napos vesztegzárat rendeltek el. Később csak olyan passzussal lehet beutazni a városba, amellyel a delikvens igazolta, hogy letöltötte a karantént, tehát nem fertőzött. A határba mindenfelé őröket helyeztek ki, illetve idővel már szigorúan csak két, előre kijelölt kaput lehetett felügyelet, őrség mellett nyitva tartani.

Nyugat-európai mintákhoz hasonlóan orvosilag és hatóságilag is egyaránt azon dolgoztak, hogy a későbbiekben hatékonyan tudjanak védekezni a járvánnyal szemben. Ahhoz, hogy a fertőzés ne érje el a várost, teljes vesztegzárat kellett volna elrendelni, de ez nem valósulhatott meg az iparűzés, a földműves munkák elvégzése és a kereskedelem lebonyolítása miatt.

További részletek a Magyar Hang cikkében olvashatók.