Akárhogy is, még éppen csak bekacsintott az idei karácsony. Olyannyira, hogy igazából el sem jött. Vagy ha mégis, sokunknak nagyon nem úgy, nem olyan formában, mint amilyent megszoktunk, megszerettünk. Például amikor most egyetlen, de félelmetesen jelenlévő ok miatt lemondunk arról, hogy azokkal töltsük ezeket a napokat, akikkel szeretnénk, s terveztük.

Mások, kevesebb rizikófaktorral a testükbe ékelődve, bizonyára nem találnák olyan veszélyesnek a kétszer pár órás utazást a fővárosba, hogy megriadjanak tőle. Én ezúttal annak találtam. De a magánokokat félretéve, szerte a világon sok tíz vagy inkább százmillióan vannak olyanok, akik ha nem is dalolva, de önként, egyben a szakemberek tanácsára hallgatva, lemondanak a nagyobb családi körük meglátogatásáról vagy fogadásáról. Mi több, vannak országok, ahol a szigorítások miatt meg sem tehetik.

Mindemellett, azt hiszem, a járványügyi szakemberek a világ azon részében, ahol hozzánk hasonlóan ünneplik, már régóta reszketnek a mostani időszak miatt. Attól félvén, hogy a szakmai szempontból nem indokolt karácsonyi könnyítések, s az ezzel járó óhatatlan utazások, már ahol egyáltalán megengedik a szabad mozgást, egy, de akár fél nap alatt semmissé tehetik a hosszú védekezés korábbi eredményeit. Mint ahogyan eddig minden „lazítás” azzal járt, hogy sokkal többen találkoztak ez idő alatt a vírussal, mint annak előtte. Pedig azt hitték, hittük, hogy „csupán” régen látott szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket ölelik, öleljük át. „Mellékhatások” nélkül.

Furcsa, korábban legtöbbünk által szinte soha át nem élt aggodalmakkal teli év az idei. Ennek megfelelően csonkára szigorított, alig-alig ünnepekkel. Az év végiek ugyancsak ilyenek.

Hit, remény, szeretet, család, világjárvány, félelem, mérlegelés, végre vakcina, újabb, akár az eddiginél is veszélyesebb vírusmutáció. Az idei karácsony kulcsszavai. Hogy ki hogyan dönt, milyen, kicsi vagy nagyobb társaságban, otthon vagy vendégségben tölti-e az ünnep napjait vagy óráit, az sok egyéb joggal egyetemben természetesen mindenkinek saját döntése. Különösen, ha a rá vonatkozó rendelkezések nem tiltják. Mégis biztos vagyok benne, hogy sokak dilemmájában osztoztam az elmúlt napokban. Menni vagy nem menni? Ünnepelni a szokásos módon, netán kissé visszafogottan vagy egyenesen úgy tenni, mintha rajtunk és családunkon nem fogna a puskagolyó?

Az egyéni döntések azonban majd csak napok, hetek múlva összegződnek a járványügyi kimutatásokban. Pontosabban, ha azok mégsem romlanak érzékelhetően, az nagy szerencséje lesz a világnak. Most tehát arról is szól az ima, hogy ne éppen a keresztény világ legnagyobb (öröm)ünnepe hozzon további fájdalmas veszteségeket.

Friss ez a karácsony, az ünnepi lángok még be sem melegedhettek. Ám már jó ideje belengi a fa környékét valami nagyon zavaró tudat. Amelyet még több hónap után is nehéz elfogadni. S nagyon szeretnénk róla elfeledkezni legalább néhány gondtalan óra erejéig.

Legfeljebb arra gondolni eközben, hogy lesz még egyszer, de inkább többször igazi ünnep a világon. Amikor azt sem bánjuk majd, ha a jobb időkben szokásosnak mondható, „többé-kevésbé olyan, mint tavaly volt, s olyan, mint jövőre lesz” ünnepnap sikeredik belőle.

Köszönjük a rajzot a készítőjének és a Debreceni Szegényeket Támogató Alapítvány közreműködő segítségének!

Kérjük, olvassa el a többi karácsonyi mesénket is! Békét, szeretetet, egészséget kíván mindenkinek a Debreciner csapata!