Örömmel konstatáltam, hogy valóban. Egyébként meg a piaci árusok szinte kimosolyogtak engem Debrecenben, amikor – már vagy 2 hete tart ez – karfiolt vadásztam. Kirántva jó az.

És lett jutalma erőlködésemnek, hiszen a minap az említett pultnál végül a káposzták és egyéb fejesek között megbújt egy és még egy emberi agyra hajazó zöldség. Az első egy, mint kiderült, eladó volt még, a második egy már eladott, csak várta gazdáját. Választani tehát lehetett: kell az az egy, vagy sem. Kellett, bár nem voltam elájulva tőle.

Nem semmi: Debrecenben felkutattam és találtam két egész darab, kicsit sem a legszebb fajtából való karfiolt, amiből a fele már elkelt. Nyilván nem lehet teljes körűnek mondani felfedező hadjáratomat, ám több multinál és lakótelepi zöldségesnél, na meg a nagy és a kis piacon is bóklásztam utána. Vagyis reprezentatívnak mondható a felmérés, miszerint karfiol sehol.

Amikor mégis találkoztam vele, akkor olyat akartak eladni, amelyben több volt a fekete rész, mint a világos.

Hallhattunk a magyar málna térvesztéséről és eltűnéséről, ám a karfiol hiánya is megérhet egy misét. Hiszen még bőven lennie kellene a standokon. Egész nyáron.

Én mégis szerencsés vagyok, hiszen lesz belőle rántott étek, de mint a kép is mutatja, azért láttunk már ennél szebbet, egészségesebbet. S kezdhetünk barátkozni a gondolattal, hogy lassan visszatérnek az olyan idők, mint amikor a téliszalámit és a banánt csak bizonyos jeles napok közeledtével fedezhette fel a jámbor vevő Magyarországon – sorban állás után hozzá is jutott esetleg.