Nagyon nem hasonlítanak az idei karácsonyra szóló intelmek azokra, amelyeket máskor ilyentájt hallhattunk. Az örökzöld témákról, így például a karácsonyfatűz és a gyomorrontás megelőzéséről ez ideig például még nem olvastam az idén. Annál inkább találkozhattunk a magyar fülnek és szemnek a vírusjárvány sokadik hónapja után is hihetetlennek ható figyelmeztetésekkel.
MÁSIK FŐVÁROS
Vacsora a szabadban

Falus András immunológus professzor, s nagyon nincs egyedül a véleményével, sem itthon, sem a nagyvilágban, példának okáért azt javasolja, hogy karácsonykor ne a szobában ünnepeljünk, hanem szabadtéren tartsuk meg a szentestét. Elmondta, „rossz ötletnek tartja az érintkezést a távolabb élő hozzátartozókkal, ezért közös étkezés vagy ajándékátadás helyett inkább egy szabadtéri sétával kellene elütni az időt”.
A professzor gyakorlatilag azt tanácsolja, annak érdekében, hogy jövőre húsvétunk lehessen, mondjunk le az idei közös decemberi ünneplésről. Az InfoRádiónak adott interjúban egyúttal hozzátette, „a beszéd és az ének is rendkívül veszélyes lehet, ezért az éjféli miséket is csak távolságtartás és rendkívüli óvatosság mellett szabadna megtartani”.
Sárosi Balázs, a Wáberer Medical Center (WMC) járóbeteg-divíziójának vezetője ugyanerről azt hangsúlyozta, hogy teljes biztonságot csak az adhat, ha idén karácsonykor nem találkozunk a szeretteinkkel, de ha mégis emellett döntünk, akkor: „Elhiszem, hogy szokatlanul hangzik, de legyen rajtunk a maszk a karácsonyfa alatti ajándékozás, illetve az ünnepi együttlét közben is. Minél kevesebben jövünk össze egyszerre, annál kisebb a fertőződés, a vírusátadás lehetősége.” Sárosi Balázs szerint a legbiztonságosabb karácsonyi program az lehet, ha a családok most a szabadban találkoznak, és kisebb csoportban elmennek kirándulni egy kevésbé látogatott helyre.

Az amerikai Járványügyi és Járványmegelőzés hatóság, a CDC, hasonló ajánlásokat készített, a nagycsalád meghívását kizárólag online formában ajánlják, személyes jelenléttel csak az egy háztartásban élőknek javasolják az ünneplést.
Ezen vélemények tükrében nem meglepő az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának közleménye, amely a maszkviselésre szólít fel a családi karácsonyi találkozások idejére is, „Az összejöveteleket – amennyiben erre mód van – kültéren tanácsos megtartani, a résztvevőknek pedig ajánlott a maszk viselése és a kölcsönös távolságtartás. Ha beltéren gyűlnek össze, csökkentsék a résztvevők számát, és gondoskodjanak megfelelő szellőztetésről” – áll a közleményben, figyelmeztetve egyúttal a beltéri összejövetelek nagyobb egészségügyi kockázatára.

Miután ma a kormány úgy döntött, hogy szentestére felfüggeszti az esti, éjszakai kijárási tilalmat, sok család szabadabban, de nagyobb felelősséggel dönthet arról, hogy miként, milyen körben tölti az ünnepeket. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a szabadban elköltendő vacsora vagy másnapi ebéd gondolata a magyar átlagpolgárok körében különösebb népszerűségre találna. Valljuk be, bármennyire ésszerű tanács, megfogadásának nincs sok realitása. Sőt az sem valószínű, hogy egyáltalán sokan figyeltek volna fel a hasonló szellemben kelt figyelmeztetésekre.
Annál komolyabb közfigyelmet keltő téma lett egy-két nap alatt a koronavírus Londonban és Anglia délkeleti részén keringő újabb mutációja, amely a megfigyelések alapján akár 70 százalékkal fertőzőbb lehet, mint az eddigiek. Ráadásul még azt sem tudják/merik a szakemberek kijelenteni, hogy a vakcinák, amelyek közül az elsőt éppen a hét első napján engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), s ennek nyomán december 27-én minden uniós tagállamban meg lehet kezdeni az oltások beadását, ugyanolyan hatásosak lesznek-E az új mutációval szemben, mint amely(ek) ellen kifejlesztették.

Ez, mármint az oltások elindítása lett volna hosszú idő után az első jó hír a cseppet sem csituló járvány kapcsán. Mármint azoknak, akik – amennyiben lehetőségük nyílik rá – beoltatnák magukat egy biztonságos vakcinával. Viszont egyelőre nem kizárt, hogy az Angliában most detektált, bár kis esetszámban korábban már másutt ugyancsak tetten ért mutáció a legrosszabb feltételezéseket igazolja. S ez azt jelentené, hogy ez a változat potenciálisan még nagyobb, több beteget és áldozatot követelő világjárványhoz vezethet, mint a mostani. S amennyiben valóban ilyen és ugyanúgy világszerte elterjed, mint elődje, kezdhetünk mindent elölről. Csak immár, ha netán így lesz, nem a nulláról kell újból neki indulnunk, hanem az eddig megszenvedett, elszenvedett mínusz nagyon-nagyon sokról.
T. Szűcs József jegyzetsorozata itt olvasható: MÁSIK FŐVÁROS.
CSAK VELED együtt tudjuk garantálni, hogy az újságíró és a szerkesztő munkájába ne szólhasson bele más, csak Te, az olvasó. Egy hónapra csak 1000 forint. Támogasd előfizetéseddel a Debrecinert! Köszönjük!

debreciner.hu