Amikor a Nagytemplom belerogyott a kis vízbe – Ködszínház Debrecenben

Volt itt minden, mint a falusi búcsúban. A Ködszínház idei szezonális város(reklám)filmje nem segíti tisztánlátásunkat az aktuális városvezetés hivatalos értékrendje tekintetében. Nem is az a dolga, persze. De ennyire…

A debreceni önkormányzati tévé ködszínházas filmjét, aminek premierjét személyesen maga a város polgármestere, Papp László konferálta fel, szerintem két részre oszthatjuk. Az első felét felturbózták Dombi Tibivel és Senánszky Petrával, mint egy sportos város közkedvelt ikonjaival. Aztán az egyes részek között töltelékként feltűnt igen gyakran hol egy-egy focis bejátszás, hol egy pusztai csikós – biztos, ami biztos –, aki botos pásztortáncokat(!) járt, miközben csikós sosem járt bottal, bár ez lenne a legkisebb baj, ha tudnánk, hogy Debrecennek mi a fürtös köze van a cívisnek legkevésbé mondható hortobágyi állatőrzőkhöz így 2019-ben, meg egyáltalán.

Amúgy Debrecen város címere és épületes nevezetességei után a második részben már csak minden különösebb koreográfia nélkül, mint a villamos kis képernyőin lévő reklámokban, sorjáztak a városvezetés által favorizált cégek, szervezetek, illetve egy-egy olykor értelmezhetetlen jelenet.


Ködszínház 2019
Galéria: Ködszínház 2019
Koppányi Szabolcs

Egyes átkötéseknél időkapu nyílott valahova.. Úgy tűnt legalábbis, és nem feledték el promotálni a helyi „jó hely” Roncsot sem. Volt persze Nagytemplom és Aquaticum, meg egyetem és Déri Múzeum is, nem beszélve a fociakadémiáról.


Ködszínház 2019

Koppányi Szabolcs

Aláfestésként pedig az egykori csónakázótó helyére épített lábmosó szélén üldögélő néző lábcsapkodós néptáncot járhatott a konkrétan rajokban özönlő szúnyogok miatt – a produkció premierjét szép számmal követő emberek közül mindenkire jutott több tucatnyi vérszívó. Az emberek a padokon és a füvön megtelepedve – igazából csak a végén és csak egy szolid tapssal jelezve tetszésüket – mustrálták végig a ködszínházi vetítést, ami több helyen nagyon átlátszóan szimpla marketingelemekből tevődött össze, kevés fondorlatot bemutatva.


Ködszínház 2019

Koppányi Szabolcs

Természetesen feltűntek Lukács Laciék, akik megadták az irányt: „üljenek a fiúk ölébe a lányok..” A Tankcsapdának nyilván elévülhetetlen érdemei vannak a debreceni városmarketing szempontjából is. A Tankcsapda azonban már 30 éves… Valami új? Dombi Tibi meg 45 éves, és igaz, a napokban leérettségizett… Valaki új?


Ködszínház 2019

Koppányi Szabolcs

Ahogy teljesen besötétedett, a köddé lőtt vízpára is eloszlott, majd hazament mindenki. Egynek jó volt, ám kettőnek biztosan nem. Már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy egy Debrecent nem ismerő turista – netán külföldi – számára mit is üzenhet ez a reklámfilm… Ja, persze még arra is kíváncsiak lennénk, hogy azt a csikós ruhába öltöztetett igen tehetséges táncost miért kellett belekeverni ebbe a produkcióba. Többet érdemelt volna. Többet érdemeltünk volna.


Ködszínház 2019

Koppányi Szabolcs

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...