Nemzetközi díjat kapott Ádány Róza

A Debreceni Egyetem Népegészség- és Járványtani Intézet egyetemi tanárának ítélték oda idén a Népegészségügyi Társaságok Világszövetségének legmagasabb kitüntetését. A Hugh R. Leavell díjjal a professzor nemzetközi szinten is kimagasló szakmai teljesítményét ismerték el – olvasható a Debreceni Egyetem hivatalos honlapján.

Ádány Róza

unideb.hu

Ádány Róza az európai népegészségügyi képzés- és kutatás-fejlesztés, ezen belül a krónikus nem-fertőző betegségek okozta korai halálozás hátterének vizsgálata, a veszélyeztetettség biomarkereinek feltárása, a roma lakosság egészségi állapotának javítását célzó kutatások területén végzett szakmailag kimagasló munkáját emelték ki az elismerés adományozásának indoklásaként az előterjesztők, az Európai Népegészségügyi Társaság (European Public Health Association) elnökségi tagjai.

Az egyetemi közlés szerint Ádány Róza jelenleg a Debreceni Egyetem Népegészség- és Járványtani Intézet professzoraként vezeti a legjelentősebb hazai népegészségügyi kutatási projektet, az MTA-DE Népegészségügyi Kutatócsoportot és a DE Egészségtudományi Doktori Iskoláját is, melynek keretében eddig 19 hallgatója szerzett PhD-fokozatot, hat további hallgató védése pedig a közeljövőben várható.

További részletek itt olvashatók.

A megosztása fontos!

Kérjük, válasszon előfizetési vagy támogatási lehetőségeink közül!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További olvasnivalók...